Gyetvai Lászlótól tanulta meg, mi a „Fradizmus”, 1963-ban bajnoki aranyat, 1965-ben VVK-elsőséget jelentő gólt szerzett, és tagja volt a válogatott, valamint a Ferencváros kultikus csatárötösének is. Pályafutása után civil álmát váltotta valóra és állatorvos lett, ott is a maximumot nyújtva. A magyar labdarúgás legszebb időszakának egyik utolsó mohikánjára, a nyolcvannyolc éves korában elhunyt Fenyvesi Mátéra emlékezünk.
Fenyvesi Máté Jánoshalmán született 1933. szeptember 19-én. Bács-Kiskun megyei srácként előbb szülővárosában, majd a megye reprezentánsának számító Kecskeméti Kinizsiben futballozott. Ott fedezte fel a Ferencváros, amely akkor – Rákosi rémuralmában – színétől és nevétől megfosztva, de az igazi Fradi-szellemiséget őrizve élte életét, Budapesti Kinizsi néven. Az ifjú játékos húsz évesen, 1953-ban szerződött az Üllői útra és a Fradi korábbi legendás balszélsőjétől, Gyetvai Lászlótól tanulta meg, mit jelent a Ferencvárosban futballozni.
Különleges volt a helyzet, mert sikerült szinte azonnal stabil csapattaggá válnom. Ennek oka az volt, hogy hiányposztra, a balszélsőre igazoltak le, s így rögtön meg is kaptam a lehetőséget. Talán mondanom sem kell, igyekeztem nagyon megfelelni az elvárásoknak. Nagy szerencsém is volt, ugyanis az akkori otthonom közelében lakott a korábbi legendás Fradi-játékos, Gyetvai László. Gyakran találkoztunk. Ő is balszélső volt, aki néhány évvel korábban visszavonult, ennek ellenére bizonyos értelemben az utódjaként is tekintett rám. Ebből elképesztően sokat profitáltam, mert Gyetvai mindent elmondott nekem, a Bács-Kiskun megyei fiatalembernek, hogy mit is jelent Fradi-játékosnak lenni
– nyilatkozta később. És hogy mi mindenre hívta fel a figyelmét Gyetvai, arra utódja így emlékezett vissza:
Elmondta, hogy a Fradiban játszani – még ha akkor Kinizsinek hívták éppen – különleges ajándéka a sorsnak, és nagyon fontos, hogy mindig így tekintsek erre a helyzetre. Ez erkölcsöt és morált is jelentett, tehát a hétköznapokban is úgy kellett élni, ahogyan az egy fradistához illendő. Arra is kaptam számos instrukciót, hogy a pályán hogyan oldjam meg a feladataimat. Kiemelte, hogy a Ferencvárosnak mindig, minden meccsen támadnia kell, irányítania a játékot. Így aztán amikor csak lehet, mindig előre játsszak, előre induljak a labdával, ne visszafelé. A legfontosabb azonban talán az volt, hogy mit vár el a közönség a játékosoktól. Gyetvai erre a következőket mondta: a Fradiban lehet rosszul játszani. Még azért sem bánt a közönség, ha elpuskázol egy nagy gólhelyzetet, ám ha csak egyszer is lazsálsz, álldogálsz a pályán, és nem teszed ki a szíved-lelked a csapat sikeréért, azt nem bocsátja meg a nézősereg. Nyilván eredetileg sem az volt az elképzelésem, hogy végiglógjam a meccseket, ám ezek után amíg csak levegőhöz jutottam, én futottam, küzdöttem, erőmhöz mérten. Igyekeztem komolyan venni minden jóindulatú intelmet, figyelemfelhívást. És Gyetvai Lászlónak igaza is lett: a ferencvárosi közönség valóban elfogadott, megszeretett, ami csodálatos érzés volt.
Küzdeni akarásának, megalkuvást nem ismerő játékstílusának köszönhetően több, mint másfél évtizeden keresztül volt tagja a csapatnak, amely az 1956-os forradalom egyik vívmányaként kaphatta vissza zöld-fehér színeit és eredeti nevét. A hosszú-hosszú ínséges idők után 1963-ban megnyert bajnoki címben aztán Fenyvesi Máté és testvére is oroszlánrészt vállalt:
Salgótarjánban játszottunk 1963 tavaszán az utolsó bajnoki fordulóban, ahol számunkra csak a győzelem volt elfogadható eredmény. Sikerült 3–0-ra nyernünk, és az én két gólom mellett az akkor jobbszélsőként játszó öcsém, Fenyvesi József rúgta a harmadikat. Ezzel nyertünk sok év után ismét bajnoki aranyérmet.
Két magyar focilegenda, egy képen. Fenyvesi Máté és Baróti Lajos szövetségi kapitány az 1966-os angliai világbajnokság előtt a Népstadionban. Fotó: MTI/Kovács Gyula
A VVK-döntőben kivégezte a Juventust
A magyar futball akkori erejét mutatja, hogy a Ferencváros nem csupán itthon, de a nemzetközi színtéren is képes volt vitézkedni, olyannyira, hogy a zöld-fehérek 1965-ben megnyerték a Vásárvárosok Kupáját (VVK). Tekintettel arra, hogy a Bajnokok Ligája elődjében, a BEK-ben akkor még tényleg csak a bajnokcsapatok indulhattak, a VVK-ban viszont a legerősebb országokat több csapat is képviselhette, a VVK-t talán még nehezebb volt megnyerni, mint a BEK-et. A Fradinak mégis sikerült, nem kis részben Fenyvesi Máténak köszönhetően, aki a Juventus elleni döntőben szerzett fejesgóljával eldöntötte a kupagyőztes kilétét.
Nem véletlen, hogy bár akkortájt még hemzsegett a csillagoktól a magyar futball, Fenyvesi Máté 1954 és 1966 között alapember volt a válogatottban is, amellyel részt vett két világbajnokságon (1958, 1962), és egy Európa-kupán (1964).
Annak ellenére, hogy az áttörés, az igazi nagy siker sajnos nem jött össze, még sincs okom az elégedetlenségre a válogatott kapcsán sem. Hetvenhatszor léphettem pályára címeres mezben, két világbajnokságon és egy Európa-bajnokságon képviselhettem a hazámat, utóbbin bronzérmet szereztünk, ami mindmáig a legeredményesebb Eb-szereplése a magyar válogatottnak. Játszhattam együtt Puskással, Kocsissal, Hidegkutival, Grosiccsal és az Aranycsapat többi klasszisával, majd később éveken keresztül tagja lehettem a Sándor–Göröcs–Albert–Tichy–Fenyvesi támadóötösnek is
– összegezte valóban rendkívül sikeres és eredményes pályafutását.
Civilben állatorvos lett
Érdekesség, hogy miután szögre akasztotta a csukát, ellentétben a nagy játékosok többségével, a civil életben helyezkedett el. Valóra váltotta kisgyermekkori álmát és állatorvos lett. Erre így emlékezett vissza:
Állatorvosként. Fotó: MTI/Mikó László
Egyértelműen ez volt a futballpályán kívüli álmom, az állatorvosi munka. Ennyi év távlatából is el kell mondani: abban, hogy ez összejött, nagyon-nagy szerepe van gyermekkori barátomnak, Kerekes Józsinak. Józsi is ugyanúgy állatorvosnak készült, mint én, és évfolyamtársak lettünk az egyetemen. Mondanom sem kell, az élsportolói lét miatt nem tudtam minden előadáson és gyakorlati foglalkozáson jelen lenni, hiszen az edzőtáborok, a meccsek és az utazás sok időt elvett. Józsi volt az, aki mindig jegyzetelt helyettem is, sőt, nagyon sokszor megmutatta gyakorlatban is azt, amit tanultak. Neki is köszönhető, hogy valóra vált a gyermekkori álmom és állatorvos lettem. Ez lett aztán a fő foglalkozásom, egészen a nyugdíjazásomig állatorvosként dolgoztam.
Állatorvosként Biatorbágyon, Balassagyarmaton és Jászberényben is dolgozott. Nyugdíjazása után sem vonult vissza a közélettől, sőt, akkor vállalt igazán szerepet abban. Előbb a Független Kisgazdapárt (FKGP), majd a Fidesz színeiben is országgyűlési képviselői mandátumot szerzett, és rövid ideig szeretett klubja, a Ferencváros elnöki címét is betöltötte.
Számos elismerést kapott a rendkívül szerény, halk szavú focilegenda
Emberi arcéléről feltétlenül el kell mondani, hogy rendkívül szerény, halk szavú, visszafogott ember volt. Nem kérkedett különlegesen gazdag pályafutásával, így kissé háttérbe is szorult a személye. Szerencsére a Kű Lajos által életre hívott Aranycsapat Alapítvány nem feledkezett el róla, rendszeresen meghívták rendezvényeikre, amelyekre örömmel el is ment.
Dr. Fenyvesi Máté átveszi a díszpolgári címet Tarlós István főpolgármestertől a Városháza Dísztermében megrendezett ünnepségen. Fotó: MTI/Bruzák Noémi
Különleges életútját kitüntetésekkel is honorálták. 1994-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztjét, 2013-ban pedig a Magyar Érdemrend Középkeresztjét kapta meg. 2017-ben a Tarlós István által vezetett Fővárosi Önkormányzat Budapest díszpolgárává avatta. Természetesen nem feledkezett meg róla egykori klubja sem: a Ferencváros Örökös Bajnoka lett.
Igazi kitüntetését azonban a közönségtől kapta, amely mindig különleges szeretettel vette körül, ha kilátogatott az Üllői útra. Meghálálták neki azt, hogy mindig méltó volt és méltó maradt ahhoz a morálhoz és erkölcshöz, amelyre a kezdetekkor Gyetvai László hívta fel a figyelmét.
Fenyvesi Mátét az egyetemes magyar futball egyik legkiemelkedőbb balszélsőjeként és a Ferencváros egyik csodálatos korszakának kulcsembereként is megőrzi az emlékezet. Isten nyugosztalja!
Az írásban szereplő visszaemlékezések abból az életút-interjúból származnak, amelyet a szerző 2017-ben készített Fenyvesi Mátéval.
Vezető kép: MTI/Kovács Tamás
Facebook
Twitter
YouTube
RSS