Gyöngyösi Márton bevallotta Ujhelyi Istvánnak, hogy nagyon szégyellte magát amiatt, hogy a zsidók listázásáról beszélt a Parlamentben – mondta el a Pesti Riporternek a szocialista EP-képviselő. Ujhelyi szerint a mai Jobbiknak leginkább az Európai Néppártban lenne a helye a Fidesz helyére beülve, mivel a Fidesz ment el szélsőséges irányba. A műsorban többek között a PestiSrácok.hu bűnügyi újságírója, Pámer Dávid is megszólalt, aki a Portik Tamáshoz köthető, korábban eredménytelenül vizsgált alvilági leszámolásokról árult el részleteket.
A Pesti Riporter szerdai adásában Pámer Dávid, a PestiSrácok.hu bűnügyi újságírója beszélt Portik Tamás újabb leszámolásos ügyeiről, miután a korábban eredménytelenül vizsgált leszámolások aktáit a napokban újranyitották a hatóságok. Mint arról portálunk beszámolt, Pintér Sándor belügyminiszter létrehozott egy úgynevezett „Portik-csoportot”, amelynek a feladata a még fel nem derített maffiagyilkosságok feltárása lesz. A műsorban megszólalt Ujhelyi István MSZP-s EP-képviselő, akit többek között a Jobbikhoz való közeledésről kérdeztek.
Gyilkossági kísérlet és leszámolás a leporolt aktákban
Pámer Dávid elöljáróban arról beszélt, hogy a Nemzeti Nyomozó Iroda robbantások, illetve gyilkosságok ügyében rendelte el a nyomozást, kollégánk információi szerint azért, mert több fontos tanú is megszólalt az Aranykéz utcai robbantás és a Prisztás-gyilkosság miatt már jogerősen elítélt Portik Tamás környezetéből. Hozzátette: a leporolt aktákban gyilkossági kísérlet és emberölés is szerepel. Munkatársunk felidézte: az egyik ügy a kilencvenes évek elejére, közepére nyúlik vissza, és szorosan kapcsolódik az olajszőkítési botrányokból ismert Energol Zrt.-hez, illetve a cég egyik igazgatójához, Portik Tamáshoz, akit több alvilági leszámolással meggyanúsítottak, megvádoltak, illetve már el is ítéltek. Pámer Dávid hozzátette: az olajos cég nagyon nagy vagyonra tett szert az alvilágban és lényegében az alvilági ellenfeleit kezdte el likvidálni 1995-től, illetve 1996-tól.
A nyomozás és vádemelés elhúzódása kapcsán Pámer Dávid arról beszélt, hogy a ’90-es években, illetve a 2000-es évek elején még összezárt az alvilág, az ehhez hasonló bonyolult ügyeket ugyanakkor csak úgy lehet felderíteni, ha belső körből szereznek információkat a rendőrök, és erre sokáig várni kellett. Megjegyezte: felvetődik annak a gyanúja is, hogy titkosszolgálati védelem alatt is állhatott néhány érintett, akik az alvilági leszámolásokhoz köthetők, emiatt sem volt könnyű dolga a nyomozóknak. Hozzátette: a Prisztás-gyilkosság összefoglaló jelentésében, amelyben jogerős ítélet született, konkrétan szerepelt, hogy a gyilkosság hátterében Portik Tamás állhat, ugyanakkor mégsem tudtak ebben az ügyben akkor még előrelépni. Pámer Dávid elmondta: várhatóan a koronatanúk megszólaltatása mellett őrizetbe vételek és gyanúsítások is lesznek, ezért izgalmas fejleményekre lehet számítani.
Gyöngyösi most már szégyelli magát a zsidózásért
A Pesti Riporter adásában Skype-on jelentkezett be Ujhelyi István szocialista EP-képviselő, akinek többek között felidézték egy 2012-es szócsatáját a jobbikos Gyöngyösi Mártonnal, aki a parlamenti felszólalásában a zsidó embereket nemzetbiztonsági kockázatnak nevezte, és a listázásukat szerette volna elérni. Mint Ujhelyi elmondta, az ellenzéki összefogásban az MSZP és a Jobbik közeledése nem annak tudható be, hogy ő változott volna, ellenben a Jobbik igenis változott. Mint felidézte, a 2012-es parlamenti felszólalást követően nem beszéltek Gyöngyösi Mártonnal, ugyanakkor az EP-választásokat után, első brüsszeli útjukon maga a jobbikos képviselő szólította meg őt, hogy beszélniük kellene.
Elmondta nekem, hogy mit értett mindenki félre, és nagyon szégyellte magát, hogy egyáltalán olyan helyzetbe kerültünk mindannyian, amelyből politikai játszma keveredett, miközben mindannyian honfitársainkról beszélünk, legyenek bármilyen gyökerű honfitársaink
– idézte fel Ujhelyi István Gyöngyösi Márton mentegetőzését, aki szerinte azóta többször is bizonyította nemcsak magyarságát, de az európai értékekhez való kötődését.
Ujhelyi szerint a Jobbiknak az Európai Néppártban lenne a helye
Az MSZP-s politikus elmondta: véleménye szerint a Jobbikból távoztak azok, akik a pártot rossz irányba vitték.
Teljesen egyértelmű, hogy a mai Jobbiknak leginkább az Európai Néppártban lenne a helye a Fidesz helyére ülve, mivel a Fidesz ment el szélsőséges, vállalhatatlan politikai ideológiák irányába, a Jobbik pedig húzódik be a jobboldali konzervatív centrumba
– mondta Ujhelyi István. A szocialista EP-képviselő arról is beszélt, hogy szerinte Matteo Salvinivel nagyon sok probléma van: Mussolini modern követőjének mutatja be magát, és szerinte egyértelmű, hogy nem a konzervatívabb és Európa-párti Európai Néppárthoz szeretne tartozni, hanem a Fidesszel közösen akarnak létrehozni egy radikális populista, Európa-ellenes tömörülést.
Ujhelyi István szólt arról is, hogy szerinte a koronavírus-járvány tekintetében szerinte nem az átoltottság a lényeges, hanem a vakcinák felhasználtsága, amelyben szerinte Magyarország sereghajtó. Mint hozzátette, egy szerdai zárt EP-bizottsági ülésen az az ígéret hangzott el, hogy mostantól havi szinten százmilliós nagyságrendű EU-ban engedélyezett vakcina érkezik Európába, így Magyarországra is, ezért ha a kormány „meg tudja szervezni normálisan” az oltást, akkor lesz elég nyugat-európai uniós beszerzésű vakcina.
Forrás, fotó, videó: Pesti TV
Facebook
Twitter
YouTube
RSS