Pesti Srácok

Ujhelyi István nemcsak Eva Kailit, hanem a másik letartóztatott szocialista EP-képviselőt is jól ismeri

Ujhelyi István nemcsak Eva Kailit, hanem a másik letartóztatott szocialista EP-képviselőt is jól ismeri

A kezdetektől tagadni próbálja Ujhelyi István, Gyurcsány Ferenc szövetségese, hogy kapcsolatban állna a brüsszeli korrupciós botrány érintettjeivel, ezt azonban újabb bizonyítékok támasztják alá. Decemberben tagadta Ujhelyi, hogy ismeri Eva Kailit, de kiderült: nemcsak, hogy ismeri, hanem együtt is szerveztek konferenciát. Most kiderült, hogy a korrupciós ügy újabb letartóztatottjával is jó viszonyban volt. Marc Tarabella és Ujhelyi is tagja volt az EP-frakciók közös sportcsoportjának, és a fotók tanúsága szerint barátok.

Már röviddel a brüsszeli korrupciós botrány kirobbanása után kiderült, hogy az ex-szocialista, most a Gyurcsány-párthoz húzó EP-képviselő, Ujhelyi István hiába próbálta tagadni, jó kapcsolatot ápolt a botrány főszereplőivel. Decemberben az EP-képviselő azt hangoztatta, hogy személyesen semmilyen kapcsolatban nem volt az érintett képviselőkkel és szakértőikkel. A tények azonban megcáfolták Ujhelyi decemberi állításait, mivel nemcsak, hogy kapcsolatban állt Eva Kailival, a botrány főszereplőjével, hanem nagyon is jó viszonyban voltak a képek tanúsága szerint. Még 2017 októberében választották meg Ujhelyit a 40 éven aluli EP-képviselők alelnöknek, Eva Kailit pedig elnöknek. Közös fotó is készült megválasztásuk után.

Forrás: Origo

Azonban nemcsak Kailival, hanem az ügyben csütörtökön letartóztatott Marc Tarabellával is meglehetősen közeli viszonyt ápol Ujhelyi István – legalábbis erről tanúskodik több fotó is. Marc Tarabella és Ujhelyi is tagja volt az EP-frakciók közös sportcsoportjának. Egy fotó tanúsága szerint – egy másik akkori magyar EP-képviselő, Meszerics Tamás társaságában – együtt ünnepelték egy magyar kézilabdacsapat nemzetközi kupagyőzelmét korábban, Strasbourgban. A képeken a kupát tartva Ujhelyi, míg a jobb szélen a letartóztatott Tarabella látható:

PestiSracok facebook image

Forrás: Origo

Ajánljuk még

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.