Pesti Srácok

Újra beindult a turizmus: vírushelyzet előtti szint felett a cseh, lengyel és román beutazás

Újra beindult a turizmus: vírushelyzet előtti szint felett a cseh, lengyel és román beutazás

Látványosan bővült a TOP3 közeli küldőország beutazása idén július végéig. Mind a bázisévnek számító 2019-hez, mind pedig 2022-höz viszonyítva több vendég kereste fel hazánkat. A tavalyi azonos időszakhoz képest Lengyelországból 31%-kal, Csehországból 25%-kal, Romániából 23%-kal többen látogattak Magyarországra, de Románia esetében még a 2019-es rekordév adatait is több mint 10%-kal szárnyalták túl az idei vendégforgalmi adatok. Mindhárom ország turistáiban közös, hogy keresik a vidéki turisztikai attrakciókat, szívesen szállnak meg vidéki településeken, ahol a szállodákon kívül előnyben részesítik a magánszálláshelyeket is – olvasható a Magyar Turisztikai Ügynökség portálunknak is megküldött közleményében.

Az MTÜ közleményében kiemeli: a lengyel, cseh és román turisták elsősorban a kulturális látnivalók, a gasztronómia, a fürdők, valamint az aktív turisztikai lehetőségek miatt választják hazánkat. A fiatalabbak elsősorban Budapestre, míg az idősebb generáció tagjai inkább vidékre utaznak nagyobb számban. A cseh beutazók vendégéjszakáik 23%-át foglalják le fővárosi, 77%-át vidéki szálláshelyeken; a lengyeleknél ez az arány 35 és 65%, míg a román turisták 38%-a száll meg Budapesten, 62%-uk pedig a vidéki Magyarországon.

A vidékre utazó csehek több mint negyede a Bük–Sárvár turisztikai térséget célozta, a román vendégek főként Debrecen és térségét, valamint Gyula és térségét keresték fel szívesen, de a 44 év alattiak körében népszerű volt Hajdúszoboszló és Szeged is. Debrecen és térsége volt a kedvelt úti célja a lengyel turistáknak is. Közülük a 35‒44, illetve 45‒54 éves korosztály a főváros és Debrecen mellett szívesen kereste fel Hajdúszoboszlót és Egert is, valamint körükben volt a legmagasabb a gyerekekkel érkező családok aránya is – áll a közleményben.

Az MTÜ szerint míg a cseh és román turisták elsősorban a szállodákat preferálják − a Csehországból és Romániából érkezőknek is több mint fele foglalt hotelszobát −, a lengyelek szívesebben választják a magán- és egyéb szálláshelyeket. A Lengyelországból érkező foglalások 39%-a szólt ebbe a szegmensbe, míg szállásfoglalásaik mindössze harmadát regisztrálták hotelek. Érdemes kiemelni, hogy a lengyel turisták kedvelik leginkább a kempingeket: foglalásaik 18%-a ide érkezett. Ugyanakkor számos cseh és román vendéget is köszönthettek a hazai magánszálláshely-üzemeltetők, hiszen a Csehországból érkező foglalások 23%-át, a Romániából érkezők 31%-át ők regisztrálhatták.

PestiSracok facebook image

Idén júliusig még a 2019-es rekordév azonos időszakához képest is 18%-kal több, összesen 294 ezer vendég érkezett Romániából, 7%-kal többen, mintegy 255 ezren Csehországból és 5%-kal többen, közel 265 ezren Lengyelországból. A vendégek által eltöltött vendégéjszakák száma hasonló arányban emelkedett, és meghaladta a 2 milliót. Mindezek eredményeként a hazai turizmusban tekintélyes volument képviselő TOP3 közeli küldőpiac jelentős bevételt eredményez a hazai szálláshelyeken – állapítják meg.

Fotó: MTVA/Bizományosi/Branstetter Sándor

Ajánljuk még

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.