Pesti Srácok

Újra elindul a csíksomlyói zarándokvonat

Újra elindul a csíksomlyói zarándokvonat

Két járvány sújtotta év után pénteken hajnalban újra elindulhat a csíksomlyói búcsúba az össznemzeti zarándokvonat, újra erőt meríthetünk magyarságunkból, a találkozásokból – mondta a Miniszterelnökség nemzetpolitikai államtitkárságának kabinetfőnöke szerdán, Budapesten.

Szilágyi Péter a Keleti pályaudvaron – a zarándokvonatokat húzó Tamási Áron-mozdony avatásán – emlékeztetett arra, hogy az erdélyi író öröksége előtti tisztelgésből hirdették meg, születésének 125. évfordulója alkalmából a Tamási Áron-emlékévet. Az emlékév céljának nevezte, hogy olyan programokat tartsanak az anyaországi, a Kárpát-medencei és a diaszpóramagyarságnak, amelyek bemutatják Tamási Áron életművét, és „kapcsot tudnak teremteni” az elszakított nemzetrészek között.

– ismertette Szilágyi Péter, jelezve, hogy június 4-én tartják a nemzeti összetartozás napját.

PestiSracok facebook image

Az erdélyi programokat sorolva közölte: csütörtökön indul a kétnapos, Székelyudvarhely és Csíksomlyó között az ötödik alkalommal megrendezett lovas zarándoklat több mint kétszáz résztvevővel. A csíksomlyói kegytemplom mellett Tamási Áron életét bemutató kiállítás nyílik, Tamási Áron szülőfalujában, Farkaslakán június 4-én az író életművét megidéző színházi előadást tartanak.

Szilágyi Péter az ukrajnai háborúra utalva jelezte, hogy a búcsú idei jelmondatában benne van a béke iránti vágy. A legfőbb célnak azt nevezte, hogy Magyarország kimaradjon a háborúból és megőrizze a békét a magyarságnak.

A Kárpát-medencében és a diaszpórában egyaránt tartanak eseményeket

A. Szabó Magda, a Magyarság Háza munkatársa, a Tamási Áron-emlékév projektvezetője elmondta: Magyarországon, a Kárpát-medencében és a diaszpórában egyaránt tartanak eseményeket, köztük színházi előadásokat, kiállításokat, irodalmi esteket, próza- és esszéíró versenyt, novellapályázatot és illusztrációs pályázatot.

– sorolta, arra is kitérve, hogy az év végén Budapesten a XII. kerületben felavatják az író köztéri szobrát.

– tette hozzá.

Az eseményen elhangzott, hogy június 3-án, pénteken kora reggel Budapestről, a Keleti pályaudvarról útnak indul a csíksomlyói búcsúba a Székely Gyors és a Csíksomlyó Expressz, azaz az össznemzeti zarándokvonat, amelyet idén a Tamási Áron-mozdony húz majd, csatlakozva az emlékévhez. A Csíksomlyó Expressz Szombathelyről indul, majd Sopron, Kapuvár, Csorna, Győr, Komárom, Tatabánya érintésével érkezik Budapestre, a Keleti pályaudvarra. Ott a Csíksomlyó Expresszt összekapcsolják a Székely Gyorssal, és a két vonat együtt, „össznemzeti zarándokvonatként” indul Erdélybe.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Balogh Zoltán

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.