
Elkezdődött a koronavírus-betegség elleni védőoltás őszi kampánya hétfőn Németországban, az oltás felvételét a hatvan éven felülieknek és a veszélyeztetett csoportok tagjainak ajánlják.
Karl Lauterbach szövetségi egészségügyi miniszter az elsők között adatta be magának az oltást, és a hadsereg (Bundeswehr) berlini kórháza előtt tartott tájékoztatóján minden kortársát erre bíztatta. A 60 éves miniszter – aki kutatóorvosként elismert járványügyi szakértő is – hangsúlyozta, hogy a megfertőződés a Covid-19-et okozó új típusú koronavírussal (SARS-CoV-2) továbbra is veszélyes, “nem elhanyagolható apróság”, és akár a még mindig kevéssé ismert, ám igen komoly következményekkel járó hosszú Covid-szindrómához is vezethet.
Aláhúzta, hogy az oltás biztosítja a legnagyobb védelmet, és a hosszú covid kockázatát is csökkenti. A 60 éven felülieknek és az egészségi állapotuk vagy foglalkozásuk révén veszélyeztetett embereknek a Covid-19 elleni oltás mellett az influenza elleni védőoltás beadatása is ajánlott – mondta.
Sok esettel számolnak
A felső légúti megbetegedések hagyományos őszi-téli szezonja az idén különleges, mert a SARS-CoV-2 megjelenése óta ez az első, amikor nem lassítják a vírusok terjedését állami, országos szintű korlátozások. Ezért egyelőre nem lehet felmérni, hogy mennyire szabadul el ismét az új koronavírus, az viszont biztos, hogy ismét “nagyon sok eset lesz, de a felkészültségünk is sokkal jobb” – fűzte hozzá.
Újabb korlátozásokat egyelőre nem is terveznek, mert a világjárvány és az ellene folytatott küzdelem révén igen széles körű immunitás alakult ki a lakosságban – fejtette ki a miniszter. Mint mondta, a kormány az emberek felelősségteljes magatartására számít, és mindenekelőtt a maszkviselés szokásának felújítását javasolja. Maszkot viselni fertőzésveszélyes helyzetekben, például zsúfolt zárt terekben érdemes. A szájat és az orrot eltakaró maszk viselője nemcsak a környezetében lévőket, hanem saját magát is védi a fertőzésektől – mondta Karl Lauterbach.
Az oltási kampányban a vírus XBB.1.5 jelzésű változatára optimalizált oltóanyagokat használják, hétfőtől a Pfizer-Biontech vakcinája érhető el a háziorvosi rendelőkben. Ebből a vakcinából 14 millió adagot rendelt a kormány.
Forrás: MTI, fotó: Facebook
Bukohill
2023-09-19 at 17:55
Nahát 2023-09-18 at 22:10
https://vakcinainfo.gov.hu/
Jó egészséget!
Gokhlayeh
2023-09-19 at 08:31
15 millió az a 14 millió.
Németország már a járvány alatt a Pfizer-Biontech-el a szerződésben vállalta a későbbi beszerzést is. Azt meg valahogy el kell sózni akkor is, ha az országban összesen töredéke a fertőzöttek száma, mint anno egy járáson belül.
Érdekesség, hogy csak a Pfizer-Biontech érhető el ingyenesen, a Moderna receptre pénzért, a többi sehogy.
Érdekes, hogy a többi valahogy nem kapja meg a certifikációt az új variánsokra.
Solaris
2023-09-19 at 05:31
Celebjeink már sorban állnak ótást reklámozni.
Lejárati dátum átcimkézése felesleges, fiolát kiadni nem szabad.
csakafidesz
2023-09-19 at 02:28
Na ebből engemet ki fognak hagyni, mert nem megyek el!
Nahát
2023-09-18 at 22:10
Dr. Szlávik Jánossal láttam a minap egy beszélgetést, nekem úgy tűnt, hogy kissé elbagatellizálta a járványveszélyt. Szerinte nem lesznek vészesek a tünetek, de a beteg emberekre és a 60 felettiekre nem tért ki. Az egészségügy mintha nálunk idén késésben lenne. Az ötödik oltást nem lehet felvenni?
Serfőző Ákos
2023-09-18 at 21:11
Anyád a nem létező!
Nem lehet felfogni, hogy valakin átmegy egy kiadós fejfájással, a másik meg belehal! De a önző egoista, ha őt nem érinti, a többieket lesz@rja…
Nagy Péter
2023-09-18 at 20:37
Faszom…megin jönnek a barmok, riogatni…de hát az agyhallottakat nálunk is megvezették eszel a kamus szarral….
Csak tovább a lenini úton…a cyberpunk kommunizmus felé…idióták…
Beckiagi
2023-09-18 at 20:00
Hogy Németországban elkezdték, nem csoda, annyi agymosott embert ezen az országon kívül alig lehet találni.A hülyék magukat teszik ki egyjó kis myocarditisnek, vagy hirtelen halálnak, a WEF meg dörzsöli a markát, hogy megint meghal egy pár millió az eutenáziát hirdető Gates meg táncra perdül örömébe, hogy rohadna meg mindegyik aki ezt erőlteti!
Beckagi
2023-09-18 at 19:52
Na menjetek a jó qurva anyàtokba az újabb oltással, ki az a agyalágyult ,aki még felül ennek a Bill Gates és WhO által erőszakosan ajánlott ember életek kioltására kiagyalt biofegyvernek?
Annonim
2023-09-18 at 18:36
Csak oltsák öket.Itt nincs járvány.
Solaris
2023-09-18 at 18:06
Minden jótett elnyeri méltó büntijét!
Az életmentés már komolyabb háálát von maga után!