Pesti Srácok

Újra zavartalan a szerb közmédia működése, befejezték blokádjukat az egyetemisták

Újra zavartalan a szerb közmédia működése, befejezték blokádjukat az egyetemisták

Zavartalanul tudták megkezdeni a munkát a szerbiai közszolgálati televízió (RTS) munkatársai kedden, azt követően, hogy az országban hónapok óta tiltakozó egyetemisták hétfő késő este felhagytak a közmédia épületének blokádjával.

Ezt követően országos tiltakozások kezdődtek, amelyek a mai napig tartanak. Az illetékes szervek 16 ember ellen emeltek vádat mulasztás és veszélyeztetés miatt, az újvidéki felsőügyészség pedig a felújítás során elkövetett esetleges korrupciós ügyek gyanúja miatt indított nyomozást. Civilek, egyetemi hallgatók, tanárok, színészek és mezőgazdasági termelők a tragédia után tiltakozásba kezdtek. A követelések között szerepelt a baleset felelőseinek felkutatása és felelősségre vonása mellett a vasútállomás felújítására vonatkozó dokumentumok nyilvánosságra hozatala, az elmúlt hónapokban a tüntetőkre támadók felelősségre vonása, a tiltakozások miatt őrizetbe vett diákok és tanárok szabadon engedése, valamint a felsőoktatásra szánt költségvetési keret 20 százalékos növelése.

A kormány szerint már teljesültek a követelések, hiszen az illetékes szervek folyamatosan nyilvánosságra hozzák a felújítási munkálatok dokumentumait, eljárás indult azok ellen, akik a tiltakozókra támadtak, az államfő közbenjárására szabadon engedték a korábban őrizetbe vett diákokat és tanárokat, a költségvetési pénzek átcsoportosításával pedig biztosították a felsőoktatásra szánt büdzsé 20 százalékos növelését, ezért a további tiltakozások indokolatlanok. A diákok szerint viszont még nem teljesült minden kérés, a velük rokonszenvező építésügyi szakemberek például úgy vélik, hogy még mindig hiányoznak kulcsfontosságú iratok, amelyekből kiderülhetne, ki a felelős az újvidéki tragédiáért, ezért folytatják a tiltakozást.

Az újvidéki vasútállomás 1964-ben átadott épületét 2021-2022-ben több hullámban újították fel, és a munka tavaly is folytatódott. Goran Vesic építésügyi miniszter júliusban jelentette be, hogy befejezték a felújítást, az egész épület újra használható. A miniszter azóta lemondott, de közölte, nem tartja magát felelősnek a tragédiáért. Felelősséget vállalt viszont Újvidék polgármestere és a miniszterelnök. Milan Djuric és Milos Vucevic január végén jelentette be lemondását. Az új miniszterelnököt és a kormányt április 16-án választotta meg a parlament.

PestiSracok facebook image
Forrás, fotó: MTI
Ajánljuk még

Így árulták el az 1956-os szabadságharcot és a magyar rendszerváltozást az amerikaiak - Molnár Tamás a Polbeatben (videó)

‎Polbeat 2022 október 23.
Százmillió halott van a kommunizmus mögött, kivel akartok ti kiegyezni? - Molnár Tamás képzőművész és antikommunista ellenálló, a 2006. őszi tüntetések szóvivőjének elhíresült mondata ez, aki a Polbeat legutóbbi felvételén Huth Gergellyel és Stefka Istvánnal beszélgetve döntött le egy sor tabu(témát), amikor közösen felelevenítettük azt, hogy az amerikaiak hogyan árulták el 1956-ot, majd a magyar rendszerváltozást is, hiszen akkor is és a nyolcvanas évek végén is kiegyeztek a Szovjetunióval.

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.