„Újságíróként” dolgozó állambiztonsági tisztek, valamint a fiatal Meruk József – A titokzatos Hungexpo története

Meruk József. Fotó: MTI

Meruk Józsefet szerette az élet és a Párt. Már huszonötévesen az MTI kiküldött tudósítója lehetett Prágában, hogy egy évvel később a Hungexpo sajtófőnökeként írjon róla a Magyar Hírlap. Utóbbi az igazán érdekes. Ez a vezető külkeres vállalat rendszerszerűleg az állambiztonság felügyelete alá tartozott. Meruk előtt a hírszerzés sokat próbált tisztje, a fedésben újságíróként és diplomataként is dolgozó Szolnok Péter is a Hungexpo „újságírója” lett, ahogyan a hozzá hasonlóan magasrangú tiszt Hidasi János is. Szolnok ráadásul korábban annál a Press rezidentúránál dolgozott, amely éppen a külföldi tudósítók kiküldetését és kiválasztását felügyelte. A Hungexpónál amúgy semmit sem bíztak a véletlenre: jellemző, hogy egy darabig az a Ferencsik József volt a cég egyik vezérigazgató-helyettese, aki a Nagy Imre-perben is kulcsszerepet játszott, és egy ideig az ÁVH második embere volt Péter Gábor mögött. Meruk 1975-ben már a Szovjetunióból jelentkezett, de nem sokkal később váltott és a Magyar Hírlap első, állandó moszkvai tudósítója lett. De ne szaladjunk ennyire előre. Média és hatalomátmentés: Meruk és a Hungexpo, 1. rész.

Médiaátmentős sorozatunkat a Meruk család elképesztő karriertörténetével folytattuk. Előbb az apa, Meruk Vilmos pályafutását mutattuk be, most következzen a fia. Itt természetesen nem önmagában a rokonság az érdekes, hanem az, hogy ugyanarra a kapcsolatrendszerre támaszkodva hogyan építették fel magukat a rendszerváltás előtt, majd Meruk József esetében utána is.

Mit nem tudhatunk meg az iratokból?

Ebből és a következő cikkekből látni fogjuk, hogy Meruk József életútja klasszikus példa arra, hogy néha mennyire nem támaszkodhatunk az állambiztonsági iratokra. Mivel nem láttunk rá bizonyítékot, esetében vélelmeznünk kell, hogy nem volt beszervezve. Pályafutását és a nyolcvanas évek sajtóvilágát ismerve ezt nem könnyű elfogadnunk.

Az ifjabb Meruk hosszú-hosszú évekkel ezelőtt pert nyert Bayer Zsolttal szemben, aki érthető dühvel és némi naiv gyanúsítással „ügynöknek” nevezte azok után, hogy Meruk a tévében „leleplezte” Pokorni Zoltán apját. Meruk József sok minden lehetett, de ügynök szinte biztosan nem volt. Annál ő komolyabb figura volt. Az is elképzelhető, hogy egyáltalán nem volt beszervezve a magyar szervek által, és hogy nem dolgozott sem a magyar, sem a szovjet állambiztonságnak, de azért ez lenne a meglepőbb verzió. Karrierjének állomásait, kiküldetését, megfuttatását, bizalmi pozícióit látva óriási csoda lett volna, ha végig meg tudta volna kerülni az állambiztonságot, a hírszerzést.

De a legfontosabb: nem kell a beszervezési dossziéját lobogtatnunk ahhoz, hogy azt írjuk, Meruk a hálózat embere volt.

Hálózaton ugyanis már régen nem a beszervezett, gyakran erőszakkal, manipulálással bezsarolt ügynökök, titkos megbízottak, titkosmunkatársak és szigorúan titkos tisztek seregét értjük. Hanem azt a leginkább csak nevében, papíron kommunista, posztkommunista bandát, amely a hetvenes évektől egészen máig hihetetlenül komoly szerepet játszott és játszik országunk történelemben. Nem kell soha nem létezett vagy akár eltüntetett, kallódó iratokat lobogtatnunk ahhoz, hogy leírjuk: a mindent túlélő Fodros István, a Springer Budapest élére nem véletlenül került Bayer József vagy Meruk József a hálózat embere volt.

Meruk József elégedett volt a Szovjetunióban

Nem tudjuk, a fiatal Meruk József mennyit töltött az apjával, Meruk Vilmossal Kubában, illetve itthon [akár az egykori Andrássy-villában, akár máshol], de 1974-ben már a Hungexpo sajtófőnökeként szerepelt a Magyar Hírlapban. A napilap egész oldalas cikkében így lelkendeztek a Szovjetunióban megrendezett találkozóról: „Ha valamely számítógép képes lett volna számolni a fogadáson, s általában a tíz nap alatt elhangzott szavakat, feltehetően ezt sorolta volna az élre: együttműködés. Jól szolgálta ezt a Hungexpo tájékoztató munkája, Meruk József sajtófőnökkel az élen, aki a szovjet újságírók tucatjait látta el anyagokkal, s szervezte meg találkozásukat a mi szakembereinkkel.”

A fiatal Meruk egyetlen céggel volt elégedetlen a Hírlap cikke szerint:

„Egyetlen esetben nem sikerült ez – mondja búcsúzóul és rezignáltan. – A Komplex Külkereskedelmi Vállalat vezetői nem szakítottak időt arra, hogy a TASZSZ tudósítóját informálják…”

A következő évben már Moszkvából jelentkezett

Ejnye. A következő évben újra a Szovjetunióból, de már Moszkvából jelentkezett. A Magyar Hírlap az épülő „moszkvai magyar kiállítás” „sajtófőnökeként” hivatkozott rá, ugyanezen a címen mutatták be a vidéki lapok is. „Még két hét van hátra a moszkvai magyar kiállítás megnyitásáig. Hazánk felszabadulásának 30. évfordulója alkalmából külföldön rendezendő bemutatók sorában a moszkvai lesz a legnagyobb. Az előzetes program szerint több mint 3500 magyar terméket vonultatnak fel – mondotta Meruk József sajtófőnök.”

A kiállítás természetesen „fantasztikusan” sikerült, maga Meruk is több cikket jegyzett az Esti Hírlapban, „negyedmillió látogatót” és a „magyar kiállítás sikerét” emlegetve. Ugyanúgy az Esti Hírlapba írta meg azt a cikket, amelyben Földes Lászlót, a Hungexpo vezérigazgatóját méltatta a moszkvai „szakmai nap” ürügyén. Igen, a hírhedt sztálinista politikusról, Hobo édesapjáról van szó. [Akitől a művész már ifjúkorában nagyon eltávolodott. Hobo esetében így sokkal kevésbé lényeges az apa-fia kapcsolat, bár nyilván nem kevésbé érdekes.]

Hungexpo – a hírszerzés szoros felügyelete alatt

Maga a Hungexpo, azaz a hatvanas években megalakult Hungexpo Külkereskedelmi Vállalat kétségkívül az állambiztonság (és azon belül is a hírszerzés) szoros felügyelete alá tartozott. Érdekes mellékszál, hogy egy ennyire fontos vállalatról alig-alig található értékelhető, kutatható anyag a Levéltárban. Nem tekinteném véletlennek.

Még érdekesebb, hogy később a hírszerzés sokat próbált tisztje – az újságírás, illetve a propaganda területén igen aktív – Hidasi János is a Hungexpónál helyezkedett el, ahogyan az Borvendég Zsuzsanna korábbi tanulmányából kiderül. De nemcsak ő, hanem régi „ismerősöm”, a Press rezidentúra korábbi vezetője, Szolnok (Szikla) Péter alezredes is, fedőnevén „Bakos” is.

Először kezdjük vele. „Bakosról” mostanában Szekér Nóra tanulmányában olvashatunk, amelyből szívesen idézem rövid életrajzát: „A »Bakos« fedőnév mögött a magyar állambiztonság sokat próbált munkatársa áll. Csak a civil nevéből négy verzió szerepel a nyilvántartásban, és miután nagyon sokféle bizalmi megbízatásban volt része, több tucatnyi fedőnevet mondhatott magáénak. A jelen ügy időszakában a hivatalos, civil megnevezése Szikla Péter. 1928-ban szegény családba született Szolnokon.

Államvédelmi pályáját 1947-ben kezdte, de mint »agitátor, választási gyűléstartó, plakátragasztó, hivatásos verekedő és botrány-okozó« már korábban az MKP apparátusában dolgozott. 1950-ben elvégezte a féléves ÁVH Dzserzsinszkij tiszti tanfolyamot, ezt követően nevezték ki hadnagyi rendfokozattal az amerikai alosztály vezetőjévé. 1953-ban egy évig állambiztonsági iskolába járt a Szovjetunióba, hazatérése után az egyesített angol–amerikai elhárító alosztály, 1954-től pedig a jugoszláv alosztály vezetője.

Mindeközben – 1947 és 1955 között – diplomát szerzett a Közgazdasági Egyetemen és a Külügyi Akadémián (korábbi legmagasabb végzettsége kereskedelmi érettségi volt). A diplomata végzettség megszerzése után, 1955-től a Külügyminisztérium lett a fedőmunkahelye, és szigorúan titkos állományú (»szt«) tisztként a londoni rezidentúra vezetésével bízták meg.”

Apró Piroska állambiztonsági feljegyzése

Szolnok ezután a Press rezidentúra – a hírszerzés újságírást felügyelő szerve, amely például javaslatokat tett a külföldi tudósítókra [lásd korábbi írásainkat] – vezetője lett, egészen addig, amíg ki nem nézte magának a Hungexpót. Állambiztonsági adatlapja szerint addig a fedőmunkahelye a MÚOSZ Nemzetközi Osztálya volt, ahol osztályvezető-helyettesként dolgozott [1967. május elsejétől 1970-ig] és közben a Press rezidentúra megbízott rezidense volt [1968-tól 1971 szeptemberéig].

[Fedőnevével egyébként abban az állambiztonsági ügyben is találkoztam, amelyben Apró Piroska is részt vett (cikkünk itt). Utóbbi a Nemzetközi Újságíró Szervezet balatonszéplaki üdülőjében (amely a KGB alá tartozott) nyaralva készített állambiztonsági feljegyzést egy olyan német célpontról, akivel Szolnokék és a Press Rezidentúra foglalkozott.]

Szolnok ezután került a Hungexpóhoz.

A Hungexpo, mint fedőmunkahely

„Szolnok r. alezredes 1973-ban azt kérte, hogy mentsék fel feladatai alól a III/I-11 Osztályon, s engedélyezzék elhelyezkedését a HUNGEXPO Sajtó Osztályán, mint fedőmunkahelyen – olvashatjuk Ilkei Csaba írásában. – Kérését teljesítették. Amikor a HUNGEXPO Külkereskedelmi Vállalat 1975-ben Dél-Amerikába tervezi kihelyezni egy kereskedelmi kirendeltségre üzletkötőnek, a csoportfőnökség nem kívánja hírszerzőként alkalmazni, ilyen jellegű operatív feladattal megbízni. Kihelyezéséhez hozzájárulnak, de egyidejűleg kezdeményezik nyugállományba helyezését, ami után mentesül a külföldre utazási korlátozás alól, mert a Központban már hosszabb ideje nem dolgozott, így nem ismerte a hírszerzés új módszereit, eszközeit, információs adatait. 1975. március 31-én szolgálatra való alkalmatlansága miatt nyugdíjazták.”

Állambiztonsági adatlapja szerint a „HUNGEXPO [1971.11.15–1974.08.14]” között volt a fedőmunkahelye, ezután a MOGÜRT Gépjármű Külkereskedelmi Vállalat osztályvezetője lett [1974.08.15-től], majd nyugdíjazása után (?) újra a Hungexpo üzletkötője lett.

Hidasiék együtt mentek Prágába „rendet rakni”

De most térjünk át Hidasira. Hidasi János élete a Press rezidentúrán fonódott össze Szolnokkal. Csehszlovákia megszállása után, 1968-ban a BM operatív csoportjának képviseletében megjelentek a prágai nagykövetségen. Szolnok, mint „újságíró”, Hidasi őrnagy „diplomataként”. Feladatuk a rendteremtés volt. [Csak mellékesen jegyezzük meg, hogy a fiatal Meruk József is felbukkant Prágában, ahonnan már 1973-ban kiküldött tudósítóként jelentkezett (lásd a Népszavában, illetve a Magyar Hírlapban megjelent cikkeket), hogy a „Szakszervezeti Világszövetségbe tartozó európai szakszervezeti központok vezetőinek” tanácskozásáról tudósítson. Emlékszünk pár hete megjelent írásomra, amelyben Schiffer András egyik nagybátyját, Schiffer Ferencet éppen egy tudósítói lehetőséggel csalogatták be titkosmunkatársnak? Elképzelhető, hogy Meruknál erre nem volt szükség, de fontos látni, kiből és hogyan lehetett külpolitikai tudósító.]

Hidasi szt-tisztként vagy leszerelve került a Hungexpóhoz?

Hidasi a hetvenes évek elején már a MÚOSZ Nemzetközi Osztályának vezetője [itt dolgozott korábban Szolnok is fedésben], de karrierje ezután megtört.

Történetét korábban Borvendég Zsuzsanna kutatta, ő tájékoztatott arról, hogy Hidasit 1974-ben fegyelmivel eltávolították a MÚOSZ-os fedőállásából, mert újdonsült feleségét, egy orosz nőt – akinek Hidasi már a negyedik magyar férje volt (!) – is kivitte egy hivatalos útra. Ezután elvileg nyugdíjazták. Borvendég Zsuzsanna elmondása szerint az állambiztonsági dosszié kissé zavaros, Hidasi szerint nem is nyugdíjazták, ez csak egy legenda, egy fedőtörténet volt, és valójában szt-tisztként a Hungexpóhoz rakták. Ez alapján kérte később „szolgálati idejének” elismerését.

Tény, hogy bár mindenki tagadta a BM-nél az ő szt-tiszti múltját, nála maradtak a fedőigazolványai, minden konspirációs irat, a munkakönyv stb. Ráadásul végül elismerték a szolgálati idejét is, sőt, van egy irat a hetvenes évek második feléből, amelyben engedélyezték a külföldi utazását a „fedőszerv” által javasolt „kiküldetés” miatt. A fedőszerv kifejezését nem tekinthetjük véletlennek.

Igazolták, hogy 1982-ig a Hungexpónál volt

Hidasi változata szerint az ügyét egy bizonyos „Tóth Endre elvtárs” vizsgálta [valószínűleg erre a sokat próbált tisztre gondolt], aki felajánlotta a „formális SZT nyugállományba helyezését”. Ezt Tóth azzal indokolta, hogy így nem kellett terhelnie a központ státuszát.

Hidasi állítása szerint havi fizetés-kiegészítést is kapott, és 1974 júliusától 1982 júniusáig a Hungexpo sajtóosztályát vezette. Tény, hogy a BM-től kapott pénzkiegészítést végül az állambiztonság is elismerte. Ezek alapján valóban hihető, hogy szt-tisztként került a Hungexpóhoz. De végülis valahol lényegtelen: ha leszerelve, ha fedőállásban, de ott dolgozott.

Hidasinak korábban voltak nagy fogásai is. Ő szervezte be például azt az Oltványi Ottó nevű újságírót, aki bécsi, majd bukaresti tudósító volt. Oltványit „Zsigmondi” fedőnéven szervezték be, és karrierje tipikus: a rendszerváltozás után az MTI vezérigazgatója lett. Sőt, a rendszerváltozás utáni első vezetője (1990 és 1993 között). [Párhuzam a szintén külpolitikai tudósító Merukkal? Utóbbit is ki akarták nevezni az MTI élére, de ezt még az SZDSZ sem támogatta. De erről majd később.]

Oltványi egyik fontos feladata egyébként Paul Lendvai, azaz Lendvai Pál „társadalmi kapcsolat” megfigyelése volt, egyfajta „összekötő” szerepet játszott a Kádár-diktatúrával végig eléggé barátságos magyar-osztrák újságíróval. [Cikkünk Lendvaiékról itt.] De térjünk vissza a Hungexpóra.

Szolnok, Meruk, Hidasi – A Hungexpo újságírói

Szolnok alezredes a már idézett cikk szerint csak 1973-ban kérvényezte áthelyezését a Hungexpo „Sajtó Osztályára” mint „fedőmunkahelyére”. A levéltári adatbázis szerint viszont már 1971 végétől ott dolgozott. Az újságok szerint is: egy cikk szerint 1971-ben ő volt Sinkó László színművész ellenfele a színészek–újságírók teniszmérkőzés-sorozatban. Az újságban „Szolnok Péter (Hungexpo sajtó)” címen mutatták be.

Szolnok a következő évben valósággal beindult: 1972-ben a Hungexpo argentínai kiállításáról a Világgazdaságot, a lipcseiről pedig a Figyelőt tudósította, de Moszkvából és Kairóból is bejelentkezett (mindkét cikk a Világgazdaságban jelent meg). Állambiztonsági alezredesünk 1974-ben már a Népszabadságnak írt jó oldalas cikket a Hungexpóról – ez már az az esztendő, amelyben Meruk „Hungexpo sajtófőnökként” szerepelt a Magyar Hírlapban.

Szolnok állambiztonsági adatlapja szerint ebben az évben búcsúzott a vállalattól, 1974 augusztusától a MOGÜRT-nél [Gépjármű Külkereskedelmi Vállalat] folytatta.

Elhunyt a vezérigazgató-helyettes, a korábbi államvédelmi ezredes

A következő esztendő már Meruk Józsefről és a moszkvai kiállításról szólt. 1975 egyébként fájdalmas esztendő volt a Hungexpóval összefonódott állambiztonság számára: ebben az évben halt meg a korábbi vezérigazgató-helyettes, Ferencsik József, korábbi államvédelmi ezredes.

„Ferencsik József, a Magyar Partizán Szövetség tagja 55 eves korában elhunyt. Búcsúztatása november 10-en 15 órakor lesz a Farkasréti temetőben – közli a Magyar Partizán Szövetség és a Hungexpo pártszervezete” – ez a gyászjelentés jelent meg a Magyar Hírlapban.

A cikkből pár dolog hiányzott: az elhunyt Ferencsik korábban az államvédelem ezredese és a Nagy Imre-per egyik kulcsszereplője volt, akit 1962-ben szereltek le és helyeztek át a „polgári életbe”. Ezután lett a Hungexpo vezérigazgató-helyettese, miután a vállalat pár évvel később megalakult.

A NEB oldalán olvasható életrajzból szimpatikus ember tárul elénk: „1944. augusztus 14-én póttartalékosként újra behívták katonának. 1944. november elején alakulatát nyugatra vezényelték, de ő Budapesten maradt. Hamis iratokat a Prónay-féle szabadcsapattól sikerült szereznie, ezzel vészelte át az ostromot. Miután ezt a tényt később életrajzaiban elhallgatta, 1954-ben szigorú megrovás pártbüntetésben részesítették, amelyet 1959. szeptemberben töröltek. […]

Az 1956-os forradalom idején október 30-ig A BM Pest Megyei Főosztályát vezette, majd beszámolója szerint november 17-ig a szovjet csapatokkal együtt részt vett a harcokban. November 17-től december elejéig egy, a szovjet csapatok mellett működő »akciócsoportot« vezetett.”

Ferencsik is a szovjetek bizalmi embere volt

Ferencsik kétségtelenül hírhedt figura volt: amikor Péter Gábor helyettese, a később agyonvert Szűcs Ernő átkerült az ÁVH-tól a katonai elhárításra, Ferencsik foglalta el a helyét – ő lett Péter első embere. Egészen 1953-ig, az ÁVH lefejezéséig.

„Ferencsik nevével 1956-ban találkozunk ismét, Sumilin szovjet KGB ezredes munkatársaként, s vele együtt a Nagy Imre-perben fejtett ki aktív tevékenységet”

– írta M. Kiss Sándor történész még 1989-ben, a Hitelben. Szóval: Ferencsik ekkor már a szovjetek bizalmi embere volt. Aztán jöhetett a Hungexpo. Aztán a korai vég 1975-ben.

Hidasi a hetvenes években már cikkel is jelentkezett

Hidasi őrnagy saját elmondása szerint ekkor már a Hungexpo „sajtó osztályát” vezette [„1974. július 16-tól 1982. június 30-ig”]. Ha így volt, rövid ideig együtt, egy cégnél dolgoztak Merukkal. Így vagy úgy, a sajtóban csak később tűnt fel a saját nevén, de 1978-ban már az Esti Hírlapba írt cikket a Hungexpóról, majd 1979-ben „újságíróként” tudósította a Magyar Hírlap olvasóit a Hungexpo által hetedik alkalommal megrendezett AGROMASEXPO kiállításról. Ugyanő 1981-ben a Magyar Szó olvasóit tájékoztatta a „szójaforradalomról”:

„Hidasi János újságíró, a budapesti Hungexpo Külkereskedelmi Vállalat alkalmazottja”

– olvashatjuk az átvedlett állambiztonsági tisztről.

A hetvenes évek közepén Meruk is váltott: 1976-ban a Magyar Hírlap első állandó moszkvai tudósítója lett. Még harmincéves sem volt. De mi történt a Hungexpóval a rendszerváltás után? Hogyan került az élére a hálózat kulcsfigurája, Apró Piroska? És hogyan lett a helyettese egy szigorúan titkos tiszt, Dégen István?

Ezzel folytatjuk.