Pesti Srácok

Ukrán arzenál megsemmisítéséről számolt be az orosz katonai szóvivő

Ukrán arzenál megsemmisítéséről számolt be az orosz katonai szóvivő

Megsemmisítettek egy légi fegyvereket tároló ukrán arzenált a Cserkaszi megyei Dubiivka községben orosz precíziós levegő-föld rakéták – jelentette ki Igor Konasenkov altábornagy, az orosz védelmi minisztérium szóvivője a vasárnapi hadijelentést ismertetve.

A tábornok szerint az orosz csapatok a donyecki régióban elfoglalták Majorszk falut, más frontszakaszokon pedig visszaverték az ukrán támadásokat. Mint mondta, Kupjanszk irányában az elmúlt nap folyamán az ukrán hadsereg 110 embert, két harckocsit, négy páncélozott harcjárművet és hat járművet, Liman irányában több mint 70 embert, harckocsit, három páncélozott harcjárművet és két járművet, a donyecki régió déli részén pedig több mint 60 embert, egy páncélozott személyszállító járművet, két lőszerszállító járművet és három kisteherautót veszített.

A hadijelentés értelmében az orosz harcászati gépek, valamint a rakéta- és a tüzérségi erők 62 lőállásban lévő tüzérségi egységre, valamint 183 területen élőerő- és hadfelszerelés-összpontosításra mértek csapást, megsemmisítve egyebek között egy amerikai gyártmányú AN/TPQ-50-es légvédelmi radarállomást, egy Sz–300-as légvédelmi rakétarendszer radarját, három amerikai gyártmányú M777-es tarackot, mintegy 30 külföldi kiképzővel és "zsoldossal" együtt. Az orosz légierő lelőtt egy ukrán Mi–8-as helikoptert, a légvédelem pedig hat drónt és 13 sorozatvető-, köztük 10 HIMARS-rakétát.

Az orosz védelmi minisztérium szerint az ukrán fegyveres erők a háború kezdete óta 333 repülőgépet, 176 helikoptert, 2498 drónt, 388 légvédelmi rakétarendszert, 6569 harckocsit és egyéb páncélozott harcjárművet, 887 sorozatvetőt, 3577 tüzérségi löveget és aknavető eszközt, valamint 7202 speciális katonai járművet veszítettek.

PestiSracok facebook image

Vlagyimir Leontyev, a Herszon megyei Nova Kahovka város elöljárója a TASZSZ-nak azt mondta, hogy a kahovkai vízerőműben "grandiózus károk" keletkeztek az ukrán ágyúzás következtében, amelyek kijavítása egy évbe vagy még többe fog telni. Az erőmű lerombolása esetén Leontyev szerint víz alá kerül Dnyiprjani, Korszunka, Kazacsji Lageri és több más település, több tízezer embert fenyeget katasztrófa. Az orosz védelmi minisztérium pénteken közölte, hogy több mint 30 ezer katonát és mintegy ötezer egységnyi fegyverzetet és hadfelszerelés vont ki Herszon megyében a Dnyeper nyugati partjáról. A donyecki hatóságok szerint az ukrán tüzérség az elmúlt nap folyamán 56 alkalommal lőtte a régi területét többek között HIMARS- és Grad-rakétákat bevetve.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Az orosz védelmi minisztérium sajtószolgálata

Ajánljuk még

Vérrel írt üzenet, fegyverarzenál, eltévedt lövedék – Fokozódik a feszültség a déli határnál

Exkluzív 2023 szeptember 5.
Tovább súlyosbodott a helyzet a déli határunk szerb oldalán azóta, hogy Az Akta bemutatta a terrorista embercsempész bandák táborait, akiknek az egymással folytatott háborúja a helyi magyarok életét veszélyezteti. Ahogy riportunkban bemutattuk, afgán és észak- afrikai terrorista csoportok tanyáznak a Szabadka környéki erdőkben, sorozatlövő, gránátvető fegyverekkel és gránátokkal ellátva, és most már naponta vannak tűzharcok, lőnek és robbantanak, gyakran a lakóházak közelében. Ezek a bandák szervezik a napi több száz, Zágrábból a Délvidékre érkező illegális migráns továbbjuttatását. Az elmúlt napokban fokozódott az amúgy is tarthatatlan helyzet. A lövöldözések maradványait, lőszerhüvelyeket néhány tíz méterre a határtól százával találni – már a határon lőnek, miközben 300–400 fős csoportok invázióját irányítják neki a kerítésnek. És már nem létráznak: végigvágják a kerítést, azon tuszkolják át az embereket az akciót fegyveresekkel fedező embercsempészek. A PestiSrácok.hu számos exkluzív felvételt kapott a terroristákról és a felkutatásukra irányuló akciókról. Megtaláltuk a TikTokon az embercsempész bandák egymásnak szóló hadüzeneteit, különböző üzenetekkel ellátott videóit. Ezek a felvételek is jól mutatják, hogy elit terrorista csoportok háborúja dúl az embercsempész piacért, illetve területekért. A BIRN balkáni oknyomozó portálnak pedig a csoportok vezetőit is sikerült beazonosítania, és belső informátoraik által a területfelosztási harcok eseményeit is feltérképezték. Hat hónapon át tartó kutató-elemző munkájukból az is kiderül, hogy a marokkói és afgán bandák háborújához főleg Koszovóból albán bűnözői körök biztosítják a fegyvereket, méghozzá igencsak borsos áron.

„Valahol fenn úgy döntöttek rólam, hogy a Ferencváros legyen az életem!” – Nyolcvan éves lenne, de már tíz éve nincs közöttünk a Császár (2. rész)

Exkluzív 2021 október 17.
Az egyetlen magyar aranylabdás labdarúgó, Albert Flórián pályafutását bemutató írásunk első részében egészen 1967 végéig jutottunk el. Innen folytatjuk most a zseniális játékos életútjának felelevenítését, feltárva a korszak sajátosságait, szót ejtve a kiváló labdarúgó emberi kapcsolatairól és megidézve gondolatait ferencvárosi kötődéséről, valamint arról, hogy ő maga mire volt a legbüszkébb a saját karrierjét tekintve.

Hiába volt 92 lakója, a migránsvilla a helyiek szerint olyan volt, mint egy szellemház

Exkluzív 2023 szeptember 15.
Nem tudni mikor érkeztek és hogyan látták el magukat az illegális migránsok a 12. kerületi villában. A környéken lakók már régóta nem tapasztaltak mozgást a sem a házban, valamit az ahhoz tartozó telken sem. Úgy gondolták, hogy egyszerű munkások költöztek be az ingatlanba. Csütörtök este a rendőrség egy névtelen bejelentés alapján 92 illegális migránst talált a Béla király úti villában. Mivel az elfogottak nem tudták magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét hitelt érdemlően igazolni, ezért a hatóságok visszavitték őket az ideiglenes biztonsági határzárhoz.