Pauk Mariját nevezték ki iskolánk élére. Semmi kötődése magyar közösségünkhöz, iskolánkhoz. Kitartunk! – adta hírül közösségi oldalán a Munkácsi II. Rákóczi Ferenc Középiskola – írja a Magyar Nemzet.
A kárpátaljai magyar iskola korábbi igazgatóját, Schink Istvánt tizenhét év után, valós indok nélkül menesztették pozíciójából idén tavasszal, egymás után két alkalommal is. Schink István leváltásával kapcsolatban bírósági ügy zajlik, ezt elsőfokon meg is nyerte a volt igazgató, akit ezután visszahelyeztek az iskola élére. Utána azonban újra leváltották, így az ügy másodfokon folytatódott, szeptemberben lesz a tárgyalása, akkor hozhatnak döntést – tájékoztatta a Magyar Nemzetet egy munkácsi lakos.
Tehát úgy neveztek ki egy igazgatót, hogy van egy munkaügyi per a leváltása kapcsán
– fogalmazott, hozzátéve, hogy Schink István menesztése után megbízott igazgatónak nevezték ki az iskola igazgatóhelyettesét, aki a mai napig vezette is az oktatási intézményt a magyar közösség tagjaként. A helyi lakos elmondta: az új igazgató kinevezése egy nyilvánvaló támadás és provokáció a munkácsi magyar közösség ellen, a sztálini időkben volt utoljára olyan, hogy a magyar iskolát egy olyan személy vezette, akinek semmi köze nem volt a magyar közösséghez.
Okkal gondolhatjuk azt, hogy végrehajtói feladattal bízták meg, hogy építse le az iskolát, az identitásmegtartó munkát benne
– vélte.
A munkácsi közösséget az elmúlt években több magyarellenes akció érte. Tavaly októberben a polgármester, Andrij Baloga, illetve nagy befolyással bíró édesapja, a parlamenti képviselő Viktor Baloga – akik jól ismertek magyarellenes kirohanásaikról – eltávolították az összmagyar jelképnek számító turulszobrot a munkácsi várból. Idén januárban pedig a munkácsi kistérséghez tartozó, zömében magyarok lakta településen, Fornoson és Debrcenben eltávolíttatták a rendőrség közreműködésével a magyar intézményekről a zászlókat.
(Magyar Nemzet / Kiemelt kép: Facebook)
Ungvár
2023-08-17 at 12:22
Valószínűleg MOST IS igazat mond, mint mindig!
Édi
2023-08-16 at 19:01
Most ígérte meg a Zselé, ha vége lesz a háborúnak, akkor már nagyon jó lesz a magyaroknak.
Addig a kis ideig meg csak tudunk várni?
Ungvár
2023-08-16 at 16:11
A probléma jövőbeni megoldásának margójára:
Az a baj, tételezzük fel, hogy a “békeszerződésben” rögzítik a felek: az ukrán állam tiszteletben fogja tartani a nemzeti kisebbségek jogait stb. Megy majd a nagy fellélegzés, meg a nyilatkozatparádé, hogy így lett megoldva, meg úgy lett megoldva a probléma. A következő napon pedig úgy fogják megszegni az ukránok az ígéretet, mintha soha nem lett volna ilyenről szó. És ezzel ki is lesz majd játszva az “utolsó esély”…
Természetesen egyéb megoldást meg sem említek, mert azt esze ágában sincs a magyar kormánynak meglépnie….
aladin
2023-08-16 at 14:56
Ezektöl a soviniszta szemét ukránoktól csak az oroszok menthetik meg Kárpátalját, más lehetöség nincs a korrupt EU. vagy amerika szarik a nemzetközi jogokra. Ezért nekünk nem az Istenhez hanem Putyinhoz kell imátkoznunk.
Ungvár
2023-08-16 at 13:36
Ukrán “barátaink” legújabb ajándéka! Csak így tovább!!! A lényeg, hogy mi itt tejbe-vajba fürösszük őket, ők pedig ezt így “viszonozzák”! Ehhez csak gratulálni tudok! Gyalázat!
Valószínűleg majd akkor lesz “normális” viszony a két állam között, ha már egy darab magyar nem marad Kárpátalján, a szülőföldjükön. Ehhez a lehető legjobban haladnak ukrán “barátaink”…
Schenkhyalfonz
2023-08-16 at 12:48
Az ukránb.zik hozzászólásai fájón hiányoznak innen, bezzeg más esetekben …
Judit
2023-08-16 at 12:21
” Takács Károly “–1 órája–” “Tények–12:15-” írásával maximálisan egyetértek.!!!
Tények
2023-08-16 at 12:15
ez megy a mocskos zongorista földön…
Zelenszkiék nemhogy EU vagy NATO tagnak, de még kutyapecérnek sem felelnek meg.
Aljas usa bérenc.
Királytigris
2023-08-16 at 12:04
Ezeknek segíteni????? EGY FRÁSZT!!!
Orientál
2023-08-16 at 11:52
Zelemszkijék kommunistákként fasisztákként gyűlölit a magyarságot ezzel is. Ilyenkor Gyurcsányék Sorosék Verhofstadték von der Leyenék … – nem pofáznek – ez ellen. Bezzeg ők a migránsokat pedofilokat ránkb@sznák.
Papalimapapa
2023-08-16 at 11:39
Az ukrán a szlávnak is legalja!
Baxi
2023-08-16 at 11:29
Hát mit is mondhatnék erre hogy baszódjanak meg, És akkor csodálkozik a görény banda, hogy nem nekik szurkolunk.
chatillon r
2023-08-16 at 10:51
mi meg befogadjuk az ukrán tanulókat….ukrán hála (arról nem is beszélve, hogy a kárpátaljai magyarok véreznek az ukránok háborújában podoljakék meg az íróasztal mellől szövegelnek)
Ungarn über alles !
2023-08-16 at 10:29
direkt hergeli a kisebbségeket a mocsok fasiszta állat – de Medvegyev az oroszok kemény embere épp tegnap dörgölte oda nekik, hogy a Ukrajna egész területe vitatott, és jó lesz ha Kijev helyett Lembergben(Lvov) néznek ki maguknak kormányzati épületeket
lesi
2023-08-16 at 10:22
bent van a pakliban ne lehet csodálkozni
Nahát
2023-08-16 at 09:56
Íme Zelenszkij művész úr kárpátaljai áldásos látogatásának eredménye.