Pesti Srácok

Ukrán külügyminiszter: Putyin az 1945 után kialakult európai biztonsági rend alapjait próbálja lerombolni

Ukrán külügyminiszter: Putyin az 1945 után kialakult európai biztonsági rend alapjait próbálja lerombolni
Budapest, 2020. május 29. Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszterrel közösen tartott sajtótájékoztatóján a Külgazdasági és Külügyminisztériumban 2020. május 29-én. MTI/Kovács Tamás

Itt az ideje, hogy a NATO-szövetség "ne keressen kifogásokat", hanem fogadja be Ukrajnát, mondta Dmytro Kuleba külügyminiszter. A politikus kiemelte, már bebizonyították, hogy készek a csatlakozásra és sokat tudnak nyújtani a szövetségnek. Szerinte amire szükségük van, az egy világos írásbeli nyilatkozat a szövetségesektől, amely kijelöli a csatlakozáshoz vezető utat.

A Foreign Affairs című lapban megjelent írásában Kuleba úgy fogalmazott, a történelem legsikeresebb védelmi szövetségeként a NATO egyszerre a biztonság garanciája és a közös politikai jövő kifejezője. A szövetség ereje azonban a tagok politikai akaratából fakad, ami Ukrajna felvételét illetően fájóan hiányzik.

A politikus szerint Oroszország háborúja Ukrajna ellen többről szól, mint az ukránok megöléséről és a földjük elrablásáról. Vlagyimir Putyin elnök az 1945 után kialakult európai biztonsági rend alapjait próbálja lerombolni. Ezért olyan nagy a tét, nemcsak Ukrajna, hanem az egész euroatlanti közösség számára. Hozzátette:

Forrás: Foreign Affairs; Fotó: MTI/Kovács Tamás

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.