Pesti Srácok

Ukrán menekültekre támadt a roma közösség Csehországban

Ukrán menekültekre támadt a roma közösség Csehországban

Egymásnak estek a romák és az ukrajnai menekültek Csehországban, miután egy ukrán férfit vádoltak meg a roma közösség egyik tagjának meggyilkolásával. Prága attól tart, erőszakos tüntetések kezdődhetnek, miután a nyáron már több alkalommal is hasonlóan feszült volt a helyzet a közösségek közt.

Nicolas Dirda egy csehországi vonaton utazott június 10-én, amikor megkéselték. A rendőrség nem erősítette meg, hogy egy ukrán menekült áll a gyilkosság hátterében.

A mintegy 250 ezer főt számláló csehországi romákból ugyanakkor súlyos felháborodást váltott ki az eset, a feldühödött közösség erőszakhoz is folyamodott.

A kisebbségi csoport azt is sérelmezi, hogy az ukrán menekülteknek az állam lakhatást, ellátást és iskolai férőhelyeket biztosít az ukrajnai háború kitörése óta.

PestiSracok facebook image

A gettókban élő romák úgy vélik, az ellenük irányuló diszkriminációhoz jelentős mértékben hozzájárul a populista politikai ellenzék narratívája, amely miatt az ukrán menekülteknek nyújtott kormányzati támogatás a helyiek kárára történik.

https://twitter.com/matttttt187/status/1675954230912319488?ref_src=twsrc%5Etfw%7Ctwcamp%5Etweetembed%7Ctwterm%5E1675954230912319488%7Ctwgr%5E5d9aa94b73068879df3db0205fdf21886a66d451%7Ctwcon%5Es1_&ref_url=https%3A%2F%2Fcdn.embedly.com%2Fwidgets%2Fmedia.html%3Ftype%3Dtext2Fhtmlkey%3Dfd92ebbc52fc43fb98f69e50e7893c13schema%3Dtwitterurl%3Dhttps3A%2F%2Ftwitter.com%2Fmatttttt187%2Fstatus%2F16759542309123194883Fs3D20image%3Dhttps3A%2F%2Fabs.twimg.com%2Ferrors%2Flogo46x38.png

Forrás: Magyar Nemzet

Ajánljuk még

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.