Pesti Srácok

Unokázós csalók bilincsben (VIDEÓ)

Mintegy kilenc millió forintot csaltak ki két részletben 73 éves áldozatuktól Hajdúszoboszlón az unokázós csalók - írja a police.hu. A nyomozás során gyanú merült fel továbbá arra vonatkozólag is, hogy a gyanúsítottak országszerte követtek el csalásokat.

A police.hu közleménye szerint egy 73 éves nő múlt hét kedden tett bejelentést a rendőrségen, hogy előző nap egy férfi 9 millió forintot csalt ki tőle. A bejelentő elmondta a rendőröknek, hogy hétfőn 19 óra körül csörgött a telefonja. A vonal másik végén unokájaként mutatkozott be valaki, és elmondta az idős asszonynak, hogy balesetet szenvedett, ezért sürgősen szüksége van 2,7 millió forintra, mivel ki kell fizetnie a másik járművezető kárát. Az állítólagos unoka külön felhívta a figyelmét a nőnek arra, hogy ő most nem tud elmenni a pénzért, ezért egy barátját küldi érte. A sértett hitt a telefonálónak, és odaadta a kért összeget az ismeretlen férfinak. A nyomozás adatai szerint a csalóknak ez nem volt elég. Mivel látták, hogy áldozatukat sikerült félrevezetniük, újra felhívták és az „unoka” további 6,3 millió forintot kért tőle. A nő ezt is teljesítette nekik, így összesen 9 millió forintot adott át egy számára ismeretlen férfinak, gondolva, hogy ezzel a bajba jutott unokáján segít. A 73 éves sértett csak órákkal később döbbent rá, hogy átverték.

A hajdúszoboszlói nyomozók, valamint a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai nagy erőkkel az elkövetők felkutatásába kezdtek. A rendőröknek hamar a látókörébe került egy 16 éves jászfényszarui lány, valamint 20 éves párja, továbbá egy 19 éves hatvani fiatal nő. Összehangolt akció keretein belül 2020. május 28-án kora este elfogták, majd előállították a két nőt és egy férfit a rendőrkapitányságra, ahol gyanúsítotti kihallgatásukat követően bűnügyi őrizetbe vették őket, majd előterjesztést tettek letartóztatásuk indítványozására.

Gyanú merült fel továbbá arra vonatkozólag is, hogy a gyanúsítottak országszerte követtek el csalásokat, valamint az is kiderült, hogy korábban volt egy segítőjük. Az unokázós csalások elleni küzdelemre a rendőrség kiemelt figyelmet fordít. Országszerte szoros együttműködést ápolnak a rendőrkapitányságok az ilyen és ehhez hasonló bűncselekmények visszaszorítása érdekében. Ezek eredményeként a Zala Megyei rendőrök egy nap alatt elfogták a feltételezett elkövetők negyedik társát Zalaegerszegen, akit később átadtak a hajdú-bihari kollégáiknak, akik őt is bűnügyi őrizetbe vették. A Debreceni Járásbíróság 2020. május 31-én mind a négy gyanúsított estében elrendelte a letartóztatást. A beszerzett adatok arra utalnak továbbá, hogy a feltételezett elkövetők munkáját egy külföldi kapcsolatuk is segítette. A nyomozók vizsgálják ennek részleteit.

PestiSracok facebook image

A Hajdúszoboszlói Rendőrkapitányság csalás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított nyomozást.

Forrás/fotó/videó: police.hu

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.