Finnország űrkutatási-űripari együttműködésről állapodott meg, aminek nyomán a magyar vállalatok és egyetemek szorosabban fognak együtt dolgozni finn partnereikkel – közölte a tárca szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Helsinkiben. A magyar külügyminiszter Ilona Lundströmmel, a finn gazdasági és munkaügyi minisztérium főigazgatójával írt alá egyetértési megállapodást a két ország együttműködéséről az űrkutatás és az űrtevékenység területén.
Ezt követően Szijjártó Péter elmondta, hogy egy ilyen megegyezés Magyarország és Finnország között néhány éve még a vicc kategóriájának számíthatott volna a felületes szemlélők számára, mára azonban a világűr használata gyakorlatilag általánossá vált a modern iparban, technológiában.
A megállapodás nyomán szorosabb lesz az együttműködés az űrkutatás, a Föld megfigyelése, illetve a közlekedési eszközökben használható navigációs rendszerekhez szükséges kutatási-fejlesztési munkálatok terén. A magyar egyetemek és vállalatok együtt fognak működni finn partnereikkel abban, hogy az űrkutatásból fakadó eredmények minél nagyobb szerepet játsszanak a magyar gazdaság gyors újraindulásában
– emelte ki.
Hivatalos látogatásán a tárcavezető egyeztetést folytatott Jani Hamalainennel, a Teknikum Oy vállalat ügyvezető igazgatójával. Itt arról számolt be, hogy a két ország gazdasági együttműködése mindig is aktív volt, de az alacsony adóknak, a kiváló minőségű munkaerőnek és a kormány beruházásösztönzési rendszere által kínált pénzügyi támogatások lehetőségének köszönhetően a jövőben is újabb finn beruházások várhatók Magyarországon, alapvetően az iparban tevékenykedő cégek részéről.
Forrás: MTI; Fotó: Facebook
Facebook
Twitter
YouTube
RSS