Pesti Srácok

Ursula Von der Leyen: az EU konferenciát szervez az ukrán gyermekek hazatérésének elősegítésére

Ursula Von der Leyen: az EU konferenciát szervez az ukrán gyermekek hazatérésének elősegítésére

Az Európai Unió (EU) konferenciát szervez a megszállt ukrajnai területekről Oroszországba deportált több ezer gyermek hazatérésének elősegítésére - jelentette be Ursula Von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke csütörtök este a kétnapos uniós csúcs első napját záró brüsszeli sajtótájékoztatón, ahol továbbá szó volt a lőszergyártás felgyorsításáról, a migráció kérdéséről és a gabonaexportról is.

- jelentette ki. Mint mondta, Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnökkel együttműködve nemzetközi összefogást kezdeményez a hazatérésükhöz szükséges támogatásért. Véleménye szerint a Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) elfogatóparancsa Vlagyimir Putyin orosz elnök ellen teljes mértékben indokolt, mivel a 16 ezer gyermekből eddig csak 300-an tértek vissza szülőföldjükre.

Felhívta a figyelmet, hogy minden lehetséges intézkedést meg kell tenni a gyermekek hollétének felkutatása érdekében, ehhez az ENSZ illetékes szervei is segítséget fognak nyújtani.

PestiSracok facebook image

Be kell indítani a lőszergyártást

Ursula von der Leyen elmondta továbbá, hogy a héten újabb 1,5 milliárd eurós támogatást folyósítottak Ukrajnának, hogy fenntartsák az államháztartás és az infrastruktúra működését. Üdvözölte az uniós szintű megállapodást, amelynek értelmében az EU egy éven belül 1 millió lőszert biztosít az ukrán erőknek. Felhívta a figyelmet, hogy a cél érdekében meg kell növelni az európai lőszergyártási kapacitást.

- jelentette be.

Mégis segítenek a mezőgazdaságnak?

Az ukrajnai gabonaexport felgyorsítását elősegíteni hivatott szolidaritási folyosókat az elnök nagy sikernek nevezete, de felhívta a figyelmet, hogy az európai gazdáknak negatív piaci következményekkel kell szembenézniük emiatt.

- hangsúlyozta.

A migráció még mindig nagyon aktuális kérdés

A migrációról szólva elmondta, hogy az EU-nak fel kell gyorsítania a menekültügyi és a visszatérítési eljárásokat, valamint hatékonyabb határigazgatási módszereket kell bevezetnie. Emellett meg kell erősíteni a tengereken a kutatási és mentési kapacitásokat, valamint az embercsempészet elleni küzdelmet.

Jól áll Európa klímasemlegessége

Ursula von der Leyen az éghajlatváltozással kapcsolatos vezetői tanácskozásról elmondta: az uniós tagállamok tudatában vannak annak, hogy a klímasemlegesség elérésének hosszú távú céljaihoz "azonnal és gyorsan kell cselekedni". Véleménye szerint ami a zöld átállást illeti, az EU jó úton halad.

- hívta fel a figyelmet az Európai Bizottság elnöke.

Charles Michel mindenben egyetért

Charles Michel, az Európai Unió tagországinak vezetőit tömörítő tanács elnöke a kétnapos EU-csúcs első munkanapját követő sajtótájékoztatón hangsúlyozta: az EU egységes a Nemzetközi Büntetőbíróságnak (ICC) az ukrajnai háborúban elkövetett bűncselekmények elszámoltatását célzó munkájának támogatása és azon intézkedése mellett, hogy vizsgálatot folytat az ukrán gyerekek Oroszországba való elhurcolása miatt.

A tagállami vezetők üdvözlik, hogy a közösség többek között lőszertámogatást biztosít a megtámadott országnak - mondta a tanácsi elnök, majd hozzátette: uniós szintű együttműködésre van szükség a gyártási kapacitás növeléséhez, a közös beszerzés és a szállítás lebonyolításához.

Charles Michel hangsúlyozta továbbá, hogy az ukrajnai háborúval kapcsolatban az elszámoltathatóság és a nemzetközi jog érvényesülésének támogatása mellett fontos az élelmiszerbiztonság fenntartása, valamint az ukrán békeformula támogatása is.

Az EU-csúcs vitatémáit sorolva közölte: a klímaváltozás elleni közdelemben az Európai Uniónak vezető szerepet kell vállalnia, amihez a fejlesztések támogatása szükséges a tagállamok ez irányú bátorítása által. Az európai versenyképességről folytatott vitával kapcsolatban azt mondta, a vezetők az adminisztrációs terhek csökkentését valamint az innovációba és a kutatásba való befektetés fontosságát hangsúlyozták.

A migrációs helyzet áttekintését szolgáló napirendi ponttal kapcsolatban Charles Michel kiemelte: "sok támogatást kapott" a vezetők részéről az az uniós bizottsági javaslat, hogy felgyorsítják a munkát a migráció külső dimenzióinak kezelése érdekében.

Lesz 2035 után is belső égésű motorral működő autó

Karl Nehammer osztrák kancellár távozásakor újságíróknak nyilatkozva azt mondta, a tagállami vezetők egy csoportja támogatta, hogy 2035 után olyan belső égésű motoros autókat lehessen értékesíteni az EU piacán, amelyek e-üzemanyaggal működnek. Ha az EU csak az elektromos járművekre összpontosítana, túlságosan függővé válna Kínától - mondta az osztrák kancellár.

Sanna Marin finn kormányfő az energiaellátásról folytatott vitával kapcsolatban feltett kérdésre válaszolva közölte, országa használ nukleáris energiát a villamosáram előállítására, úgy tartja ugyanis, hogy ez a karbonsemleges energiaforrás alkalmazható a szén, valamint minden más fosszilis energiaforrástól való függetlenedéshez.

Forrás, fotó: MTI

Ajánljuk még

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?