Joe Biden nem vett részt a NATO-tagországok vezetőinek kedd esti vacsoráján, bár a hivatalos indoklás szerint az elnök a másnapi beszédére készült, ismerve Biden nyilvános felszólalásaira való “felkészültségét”, inkább arra tippelnénk, hogy rossz fát tett a tűzre, és kabinetje vacsora nélkül küldte a szobájába. Esetleg féltek, hogy ismét sampon-szagmintákat vesz a fiatalabb újságíróhölgyektől.
A Fox News tájékoztatása szerint ismét – idén már harmadszor – hagyott ki egy egy fontos munkavacsorát az amerikai elnök. Biden stábja szerint az elnök azért nem vett részt a diplomáciai eseményen, mert a másnapi beszédére készült. Nos, ez majd ma kiderül, azonban vannak egyéb tippjeink az igazi okra. Előfordulhatott ugyanis, hogy attól tartottak, ismét elszundít az asztalnál, ahogy tette azt már két találkozó alkalmával (ahogyan azt ITT és ITT megírtuk). Vagy esetleg attól tarthattak, hogy valami más kínos jelenetet rendez kora esti fáradtságában, és ezt megelőzendő vacsora nélkül küldték a szobájába.
Amint arra a Magyar Nemzet felhívta a figyelmet, Joe Biden az elődeihez képest is kiemelten sok időt tölt szabadságon. A 2022. augusztusi adatokból kiderül, hogy az elnökké választása óta eltelt 18 hónapban rekordszámú, 150 napot volt otthon, Delaware-ben, míg elődje, Donald Trump mindössze 132 napot töltött a Fehér Házon kívül saját ingatlanjaiban, télen a floridai Mar-a-Lagóban, nyáron pedig a New Jersey-i Bedminsterben. Barack Obama exelnök mindössze 38 napot töltött elnöksége alatt Hawaiin vagy Martha’s Vineyardon bérelt ingatlanokban, George W. Bush volt elnök pedig a teljes elnöksége alatt 100 napot pihent texasi farmján. Ezért azonban nem ítélhetjük el, tekintve ugyanis, hogy ő a legidősebben megválasztott amerikai elnök, valószínűleg szüksége van a pihenésre. Ráadásul bokros teendői mellett fia álítólagos “hobbija” is meglehetősen megterhelő lehet egy aggódó apa számára.
Bár Biden magabiztosan jelentette ki, hogy elindul a következő amerikai választáson, az amerikai választók egyre nagyobb része kételkedik a valaha volt legidősebb amerikai elnök alkalmasságában. Amire, valljuk be, meg is van az okuk.
Forrás: Magyar Nemzet; Fotó: MTI/AP/Evan Vucci
csakafidesz
2023-07-12 at 19:36
Tényleg nem lehet tudni, hogy miért.. De egy világos. Amerika jelenlegi elnöke orvosilag alkalmatlan.
Keljfel Julcsi
2023-07-12 at 18:01
T😀
Ungarn über alles !
2023-07-12 at 17:41
a tanácsadói nyugodtan akartak alkudozni nélküle – féltek hogy valamibe(mindenbe) bele fosik a vén szarzsák…
Keljfel Julcsi
2023-07-12 at 17:05
Itt az embereknek milyen problémái vannak.. elképesztő!!!
Szerencsétlen Viktorunk egész nap a tulsulyu magyar népert küzdik, egyik tárgyalásról a másikra rohan, a leghülyébb emberekkel kell neki tárgyalni, a sok képmutatást elviselni, és akkor még az alakjára is kéne adni???????
Egyetlen antistressze egy jó kaja, másra időben sem jut, a kondi terem biztos nincs a pakliban.
A léleknek is kell valami ebben a nehéz harcban.
Tehát igenis hagyjuk békén a legjobb miniszter elnökünket és ne vitatjuk ilyen pitiáner módon , a súly többletet.
Gyurcsány alholista, nárcisztikus személyiségi zavarral küzd…arrol beszélj inkább.
Pepe
2023-07-12 at 14:36
Közelebb áll az igazsághoz, hogy Biden a szobájában kapta meg a vacsoráját.
Kísérői valószínűleg attól féltek, hogy kezet fog a főpincérrel és “Felség”-nek szólítja.
angelblind652
2023-07-12 at 14:03
Vagy azért, mert megfogta az “Isten lábát” (vagyis a kezét)😛
Orientál
2023-07-12 at 12:58
A fenti nyitóképen is le-sír róla hogy nagyon nincsen az eszénél a beteg USA elnök.
Orientál
2023-07-12 at 12:57
Inkább annyira szenilis lett mert a gyógyszerei akkorra már nem hatottak rá ahogy szoktak. Szerintem inkább a beteg memóriazavaros elmeállapota miatt vezették be a szobájába ott meg az orvosok kezdték el a gyógyszerezését következő napra felkészítve.
Édi
2023-07-12 at 12:17
Nem találták az etetőszékét, amiben biztonságosan tud ülni.
Egon samu
2023-07-12 at 10:39
Nem akarták nyilvánosan etetni és pelenkázni…
Ennyi.
bressa
2023-07-12 at 10:07
Gondolták, úgysem emlékszik rá, hogy vacsorázott-e már vagy nem.
Dodo
2023-07-12 at 10:02
1-2 óránál tovább nem akarják terhelni. Senki se vágyik Kamala Harris szereplésére.
TS
2023-07-12 at 10:01
varga eszter, így igaz!
Sajnos azt kell írjam, egy ország sorsa fordulhat 20 kilón!
A miniszterelnök egyelőre nehezen pótolható.
Tehát ügyeljen!
Angie
2023-07-12 at 09:55
Kész röhej ez az egész! Amerika elég nevetségessé teszi magát ezzel a sok vén szarossal, akik 20 körömmel kapaszkodnak 110 évesen a hatalomba!
Csupasz seggel jöttünk a Földre és csupasz seggel is távozunk! Amink itt van, azt kölcsön kapjuk arra az időre, amíg itt vagyunk!
Királytigris
2023-07-12 at 09:50
Valószínűleg az történhetett volna, hogy Húgyos Joe vacsora közben erőteljeseket fingik, és az ilyen formán keletkezett bűz a vacsoravendégeket elűzte volna a vacsorától. Ez egy ilyen protokális vacsora közben rendkívűl kínos.
odu
2023-07-12 at 09:46
Aki Viktorral kezet fog, /mással nem/ annál egy nato csúcson lőttek a vacsinak.
Rozsa
2023-07-12 at 09:43
Szerintem már nem tud kulturáltan enni, ezért eldugták a többiek elől, nehogy nevetségessé váljon ezen a téren is.
varga eszter
2023-07-12 at 09:18
és tudja mit, bizony a túlsúly nem csak a szívre, de szinte az egész emberre igencsak káros, és időnként
visszavonhatatlan kárt tud okozni.
Úgyhogy Igen, a miniszterelnökünk is tehetne annak érdekében, hogy minimum ne gyarapodjon tovább, de némi odafigyeléssel dolgozzon le a túlsúlyból.
Biden szegény, szánalmas, eddigi történelmét nézve az USA- nak még nem volt ilyen gyermeteg, de debilnek is látszó elnöke.
TS
2023-07-12 at 08:46
Nem egészséges este sokat zabálni, az Elnök tudja ezt, ennyi az egész.
Néha Viktorunk is ügyelhetne a derekára, eléggé veszélyes a szívére ez a forma!
khm
2023-07-12 at 08:23
Lehet,hogy elfelejtette?