Pesti Srácok

Biden már megvalósította az amerikai álmot – Álmos Joe megint elaludt tárgyalás közben

Minden bizonnyal sok melóval és stresszel járnak a vezetői feladatok, főleg ha te vagy az Amerikai Egyesült Államok elnöke. Joe Biden valószínűleg éjt nappallá téve dolgozhat, hogy irányítsa a kontinens nagyságú országot, ennyi feladat mellett pedig nem igazán akad idő aludni. A kimaradt órákat pedig a tárgyalásokon pótolja be az idős korú államfő, legutóbb Boris Johnson mellett érkezett el a délutáni szundi ideje.

Joe Biden amerikai elnök a Fehér Házban fogadta Boris Johnson brit miniszterelnököt, hogy a brit–amerikai kereskedelmi megállapodás ügyében tárgyaljanak. A sajtónyilvános esemény annyira nem izgatta az amerikai elnököt, ugyanis pár percre megpihentette szemeit. A YouTube-ra feltöltött felvételen Boris Johnson épp egy kérdést próbál feltenni, de szavába vágnak az amerikai elnök sajtósai, ugyanis észrevették, hogy Joe Biden elaludt beszélgetés közben. A sajtócsapat hangosan kiabálva megköszönte a média megjelent képviselőinek a részvételt, majd kitessékelték az újságírókat, mindeközben Boris Johnson szemmel láthatóan nem érti, hogy mi történhetett.

Nemrégiben hasonló kínos eset történt, amikor a csaknem hetvenkilenc éves elnök és Naftali Bennett izraeli kormányfő között zajló tárgyaláson úgy tűnt, hogy elaludt vagy elszunyókált. Naftali Bennett egyébként akkor éppen azt ecsetelte, hogy milyen fontos országa és az Egyesült Államok együttműködése. Mindez nagyjából egy percig tartott. Akkor is kellemetlen a helyzet, ha Biden valójában nem aludt, csak szunyókált. Mint ismert, Donald Trump korábbi elnök Sleepy Joe-nak (Álmos Joe) hívta Bident.

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.