Pesti Srácok

Vádat emeltek a hét ember halálában részes embercsempésszel szemben

Vádat emeltek a hét ember halálában részes embercsempésszel szemben

Vádat emeltek azzal a szerb férfival szemben, aki társával kilenc határsértőt akart Ausztriába csempészni múlt év decemberében, de Mórahalomnál balesetet szenvedtek a gépjárművel, és az ütközés következtében heten meghaltak – közölte szerdán a Csongrád-Csanád Megyei Főügyészség helyettes szóvivője.

A szerb férfit társtettességben, több személynek segítséget nyújtva elkövetett embercsempészés bűntettével vádolják – közölte Saághy Flóra. A férfi és barátja tavaly december 13-án éjjel, Ásotthalom külterületén vett fel a vádlott-társa vezette gépjárműbe kilenc külföldit, akiket ismeretlenek juttattak át illegálisan Magyarország területére. A vádirat szerint Ausztria irányába indultak, de röviddel ezt követően a rendőrök igazoltatni próbálták őket, azonban a megkülönböztető jelzés ellenére nem álltak meg, hanem nagy sebességgel továbbhajtottak. Mórahalom belterületén a sofőr elveszítette a gépkocsi felett az uralmát és az útpadkára felhajtva egy háznak ütközött. A baleset következtében a sofőr és hat határsértő a helyszínen meghalt, a vádlott és további három utas súlyos sérüléseket szenvedett.

Forrás: MTI; Fotó: Police.hu

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Bauer Tamás zároltatta az ÁVH-nál körmöket tépkedő apja önleleplező interjúját

Magyar ugar 2021 január 22.
Miközben Bauer Tamás mentegetni próbálja ÁVH-s apja rémtetteit, aközben nem enged nyilvánosságra kerülni egy vele készült interjút - derítette ki Máthé Áron történész. A titkolózás oka talán az lehet, hogy az interjúból további kínos részletek derülhetnének ki a „Körmös” Bauerként elhíresült bolsevik terrorista ténykedéséről. Egyébként a kedves Olvasó tudott róla, hogy az ÁVH-n a körömtépkedés mellett a sóval etetés is bevett kínzási módszer volt?