Pesti Srácok

Vádat emeltek egy óvodással fajtalankodó férfival szemben

Vádat emeltek egy óvodással fajtalankodó férfival szemben

Vádat emelt az ügyészség egy kiskorút szexuálisan bántalmazó Veszprém vármegyei férfi ellen. Vele szemben 12 év fegyházbüntetést, közügyektől és kiskorúak felügyeletétől való eltiltást indítványoz az ügyészség – tudatta a Veszprém Vármegyei Főügyészség keddi közleményében.

A vádirat szerint az 54 éves férfi 2020-ban ismerte meg az óvodás korú gyermeket, akivel élettársának korábbi családi kötődései révén került közelebbi kapcsolatba. A kislány gyakran megfordult a vádlott házában, sokszor az éjszakát is náluk töltötte, a vádlottra és annak élettársára az ötéves gyermek a nagyszüleiként tekintett. A gyermek 2020. október elején szintén a vádlott házában töltötte az éjszakát, a férfi és az élettársa között a franciaágyban tért nyugovóra. Az elkövető a szokásának megfelelően több üveg sör elfogyasztása után feküdt le. A gyermek a hasát fájlalta, és arra kérte a felnőtteket, hogy simogassák meg. Eközben elaludt, ekkor fordult felé szeméremsértő módon a férfi; erre a gyermek felriadt, és arra kérte a vádlottat, hogy hagyja békén. A férfi eleget tett a kérésnek, a gyermek pedig elaludt. Másnap a kislány beszámolt édesanyjának az esetről, ami a gyermek viselkedésében is nyomot hagyott – írta a főügyészség.

Forrás: MTI; Fotó: 123rf

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.

Elmebeteg volt Péter Gábor vagy szociopata bűnöző? Az Eisenberger család nyomában

A Hálózat 2018 december 10.
Amikor Péter Gábor egyik főcsatlósát, Bálint István idegorvost letartóztatták, a lakásán megtalálták "Eisenberger Benő" kórtörténetét. Az ÁVH megsemmisítette az iratot, ami azért furcsa, mert „Eisenberger Benő” Péter Gábort takarta, aki csak később vette fel mozgalmi, magyarosan csengő nevét. Péter Gábor bátyja, Sámuel a visszaemlékezések és iratok szerint bolond volt, az ÁVH vezére egy ismert pszichoanalitikussal raboltatta haza. Péter nővére, Katalin pedig végül Lipótra került, s annak férjét, a szerencsétlen asztalosmestert, aki az egész Péter családot támogatta korábban, kihallgatás közben verték agyon. Őrült volt-e Péter Gábor? Bemutatjuk az Eisenberger családot.