Pesti Srácok

Vádat emeltek két férfi ellen, akik drogot készítettek egy kőbányai lakásban

Vádat emeltek két férfi ellen, akik drogot készítettek egy kőbányai lakásban

A Fővárosi Főügyészség vádat emelt két kábítószer-kereskedelemmel foglalkozó férfival szemben, akik nagykereskedelmi mennyiségű amfetamint állítottak elő egy X. kerületi lakásban.

A Fővárosi Főügyészség azt közölte kedden az MTI-vel, hogy az egyik vádlott, egy 47 éves férfi 2020 októberében történt elfogását megelőzően különböző kábítószerekkel kereskedett Budapesten. A vádlott az általa beszerzett kábítószereket egy X. kerületi lakásban tárolta, és onnan értékesítette tovább. A vádlott a társával – egy 51 éves férfival – együtt emellett amfetamin előállításával is foglalkozott, amelyet szintén értékesítettek. Az idősebb vádlott szerezte be a kábítószer előállításához szükséges anyagokat, fiatalabb társa pedig a folyékony amfetaminbázisból por állagú kábítószert készített.

Az idősebb vádlott 2020. október 22-én újabb adag, kábítószer előállításához használható alapanyagot vitt a kőbányai lakáshoz, ahol a társa hozzá is látott a nagykereskedelmi mennyiségű amfetamin előállításához. Két nappal később az elkészült, több mint 11 kilogramm drogot a társasház parkolójában pakolták be az 51 éves férfi autójának csomagtartójába, aki ezután elhajtott. Ekkor csaptak le rájuk a nyomozók, akik a 47 éves férfit a helyszínen elfogták, társát pedig üldözőbe vették. A férfi a menekülése során a korábban átvett kábítószert a X. kerületben egy parkoló gépkocsi alá rejtette, majd gyalog próbált továbbmenni, az intézkedő rendőrök azonban elfogták, a kábítószert pedig megtalálták.

A nyomozók a 47 éves férfi X. kerületi lakásában marihuánát, kokaint, valamint több millió forintot találtak, egy ott leparkolt kistehergépkocsiból pedig további 7 kilogramm amfetamint foglaltak le. Az 51 éves férfi vidéki lakásán – kábítószer előállításához használt – mintegy 80 kilogrammnyi kénsavat találtak és foglaltak le a nyomozók.

PestiSracok facebook image

– áll a közleményben.

Forrás: MTI; Fotó: police.hu (illusztráció)

Ajánljuk még

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.