Gyurcsány Ferenc csütörtökön Facebook-oldalán számolt be arról, hogy az előválasztási kampány után feleségével, Dobrev Klárával pihenni mentek Olaszországba. Mint portálunk is beszámolt róla, a Gyurcsány házaspár egy hétre készült Szardínia szigetére, ott is a Smaragd-partra, a legnagyobb luxus közé.
Gyurcsány Ferenc Facebook-posztban tudatta követőivel: az álomnyaralásnak egy szörnű hasfájás vetett véget. Orvosi javaslatra a DK elnöke hazajött, hogy Magyarországon végezhessék el rajta a vizsgálatokat, ahol kiderült: vakbélműtétre van szüksége. A beavatkozás sikeres volt.
Itthon vizsgálnak. Vakbél. Műtenek. Minden a legnagyobb rendben ment. Egyben vagyok
– fogalmazott Gyurcsány.
Forrás: Gyurcsány Ferenc Facebook-oldala; Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu
Facebook hozzászólás
Attila
2021-10-28 at 16:15
“Klárival a kampány után pihenni mentünk. Pár nap Olaszország. Szardínia. Airbnb” feri feri … ez azért kemény. Úgy látszik az aneszteziológus nem a kis hódmezővásárhelyi volt … aki elfelejtette volna felébreszteni a műtött politikust … mert hát egyben vagy … sokak bánatára.
aladin
2021-10-28 at 16:11
Ès nem tették lélegeztetö gépre, de miért nem? Legalább forditották volna hasra, hogy a felesége Gyurcsányné-Dobrev csokolgatta volna a hátulját.
Bubu
2021-10-28 at 16:09
Most a vakbelét távolították el.
Az agyát már jóval elötte.
Ferenc László
2021-10-28 at 16:06
Isten nem ver bottal…
TS
2021-10-28 at 15:29
Én nem kívánok neki rosszat, de igazán megdögölhetne már.
tarcsa
2021-10-28 at 15:26
Ferike! Mit ittál? Grappát? Basszus! A kommunistáknak csak a Whisky a jó. Ahhoz szoktak a lumpenproli szülők mellett. Meg a párttaggyűláseken.
Péter
2021-10-28 at 15:26
A Jakab peti meg a jobbik végbélkúpként oldódott fel az előválasztás során feri végbelében.
Most jön ki a kúposodás hatása ,most utólag hatásos méregnek bizonyult Peti és az időzítés sem akármilyen így elrontani egy méregdrága nyaralást.
Eddig azt hittem hogy egy balek a jobbik ,de most gratulálnom kell
Contrabass
2021-10-28 at 15:26
khm
2021-10-28 at 15:15
Mondták neki, hogy maga egy féregnyúlvány, de Feri nem akarta érteni, ezért a hasához kapott, hogy jaj a vakbelem.
accept
2021-10-28 at 15:23
ez meg ki?
Malamut
2021-10-28 at 15:16
Agybél gyulladása is lehetett. majd kiderül hol van a hegesedés ha fején akkor tudni fogjuk.
ERZSI
2021-10-28 at 15:16
Ebből is látszik, hogy visszamaradott ez a Fletó, fiatal korban szokott a vak bél gyulladás jelentkezni, normál esetben. Amikor a lopást és a hazudozást tanulta, ott kiakadt a lemeze és azóta is azt csinálja, igy járnak a visszamaradottak.
khm
2021-10-28 at 15:15
Nem vakbél az,hanem féregnyúlvány. 🙂
Appendicitis
varga eszter
2021-10-28 at 15:07
a mértéktelen alkoholfogyasztás következtében Az emésztésre kifejtett hatása miatt megváltozhat a bélrendszer bizonyos szakaszainak kémhatása is, így a vakbélé is, kialakulhat egyfajta gyulladás ami beszűri a vakbél falát is.
Contrabass
2021-10-28 at 15:04
Feri! Nem tesz jót neked a tengeri levegő, egyáltalán a friss levegő, mennyivel komfortosabban ellennél egy vidám cellában a csillagban (állandó orvosi felügyelet!).
Kakukk Ferenc
2021-10-28 at 15:03
Isten ments, hogy baja legyen. Addig jó míg ott van a baloldalon és gyengíti soraikat.
Egyszerű Polgár
2021-10-28 at 15:03
Sandokan
2021-10-28 at 14:54
Nem az úgynevezett “ellenzékért” aggódok! Egy korrekt, a haza érdekeit szolgáló ellenzék minden államnak csak a javára válik! A hazaárulókat nem szabad hagyni, ellenzékként működni!
w
2021-10-28 at 14:59
Természetesen nem minden bajkeverőt külföldön képezték ki, mint például Korózs Álhírterjesztő Lajos és társai, de a belföldön hülyének született, és külföldön se kiképzett ellenzékiekkel se lesz soha egy Magyarország fejlődését biztosító baloldal soha!
Tuti
2021-10-28 at 14:55
lenyelte a kupakot?
Sandokan
2021-10-28 at 14:54
Egyszerű Polgár
Te miért aggódsz az ellenzékért? Egyetlen dolog a világon ami minél rosszabb annál jobb! 🙂
w
2021-10-28 at 14:52
@Egyszerű Polgár2021-10-28 at 14:48
Sajnos nélküle se, amíg külföldön kiképzett ejtőernyőzött bajkeverő lúzerekkel van tele az ellenzék! Hadd ne soroljam fel a sok bajkeverőt! Másokból se áll a moslék baloldal Gyurcsánnyal, vagy Gyurcsány nélkül!
Karácsony..sk
2021-10-28 at 14:51
Az alkohol is idézhet elő vakbélgyuladást?
Szlovákiából…..
G
2021-10-28 at 14:49
mébell!
Vakbélműtéti fotót vársz bizonyítékként Miért,mire gondolsz?Lehet hogy a fején van a műtétiheg?
Egyszerű Polgár
2021-10-28 at 14:48
Talán még a vakbélnél is hasznosabb lenne Ferit eltávolítani az ellenzékből! Amíg ő ott van, addig hiteles, normális ellenzék nem lesz Magyarországon!
w
2021-10-28 at 14:47
Fontosabb lett volna, ha az agybajával kezdik! Az sokkal súlyosabb nála!
Mi is sokkal jobban jártunk volna, ha az agyát rendbe szedték volna! Még a bűneit is könnyebben megbocsájtanánk esetleg neki!
Nem tudom, hogy hol tart az egészség tudomány, de egy lelkiismeret implantátum nagyon hiányzok az agyából!
Judit
2021-10-28 at 14:44
Nahát, már megint világgá kürtölve sajnáltatja magát.!!!
Tudod elvtárs-pajtás,: SORSÁT SENKI NEM KERÜLHETI EL.!!!
mébell
2021-10-28 at 14:43
Várom a képet a műtéti hegről! Addig nem hiszem el neki.
G
2021-10-28 at 14:42
NER -es pincérnek kiképzett ügynökök dolgoznak szardíniai hotelekben!
Feri leült kávézni,csak másnap jött rá hogy fertőző magyar egérszar lehetett a cukorban!
Miki
2021-10-28 at 14:38
Nem érdekel! Nem terjed ki a keresztény szeretetem, hogy rosszindulatú, szarházi, dörzsölt, hazudozó, mindenki másra nézve testi és személységét érintő veszélyel fenyegetőnek az egeszségéért aggódjak. Mondjam másképp is, Feri?
Galamb
2021-10-28 at 14:35
Nem kellett volna annyi szőrös vodkát inni!
Emlékezet
2021-10-28 at 14:22
ferenctestvér egy Hajdú Péter (?) show-ban még “aktív” korában elárulta azt is, hogy ő bizony “szembenézett a Halállal, legyőzte a RÁK-ot is…nem is érti, hogy halhatnak meg ebben emberek, mer’ aki ily “erősakaratú” mint ő, az bizony meggyógyul…aki meg meghal, az nem is igen akart meggyógyulni…”
.
Ez úgy történt, hogy “éppen vezetett, jött haza autópályán a Balatonról (?) -biztos Öszödről – mikor szerető hitvese felhívta vezetés közben -persze, biztos volt kihangosítója !!! – síri hangon közölte vele, hogy FERENC, RÁK-od van”!!!
.
Állítólag egy anyajegyet vettek le a lábáról, ez történt amúgy a VALÓDI “valóvilágban”, nem a “border line”-oséban…
.
No, még az ‘Achillesz-sarkát” is elárulta, az egyetlen dolgot, amitől fél a világban: a BÉKÁK!!! nem is érti, miért nem használták még ki ezt politikai ellenfelei…”
.
Na, hát ennyit “dióhéjban”, nem realtime-ban…
Andromeda
2021-10-28 at 14:21
Írtam már, hogy a nemlétező háttérhatalom el fogja távolítani Gyurcsányt, mert nem segíti a céljaikat Márkival pl.
gyozo2018
2021-10-28 at 14:20
Jéééé!
Hazajött megműttetni magát?
Hát mégis csak jobb a honi egészségügy?
Kertész Imre is hazajött a gyűlölt Magyarországra,
mikor gyógyíttatni akarta magát.
Feri
2021-10-28 at 14:19
Alaposan összement a hasnyálmirigye, ha a liberálbolsi “orvosszakértő” összekeverte a vakbéllel!
És még ezek akarják megreformálni a magyar egészségügyet! Bakker!!!
Az Úr mentség meg minket tőlük!!!
???
gyozo2018
2021-10-28 at 14:18
Megakadt a viszkisüveg dugója?
Sas
2021-10-28 at 14:18
AGYMŰTÉT NÉLKÜL EZ CSAK TÜNETI KEZELÉS.
Malamut
2021-10-28 at 14:14
Szokatlan volt az összezártság az asszonnyal,meg már elszokott a házasélettől is,egyszóval megerőltette magát a feri!
Nem is ihatott annyit mint szeretett volna ,a feri szervezete már tiltakozni kezdett az egész nyaralás ellen és vakbélgyulladás alakul ki nála
Megöregedtél basz.meg!Jobbulást !Ne hogy elpatkolj,hogy alakul akkor meg az 5. Orbán kormány!Te vagy a garancia ba..dmeg!
Ba
2021-10-28 at 14:12
“Sajnos” a Fidesz mégsem pusztította le a hazai egészségügyet.. Pedig Szardinián is megmüthették volna , ha már külföldön minden jobb. Vagy akár egy nagytudású migráns orvos-varázsló is megcsinálhatta volna ezt a rutin műtétet egy bambusz kunyhóban, kár volt hazajönni.
grimmbusz
2021-10-28 at 14:11
Kedves szavazók. Rövid mondatokat írok. Egyszavasakat. Szinte alig mondatok. Csak hogy ti is értsétek. Mert az összetettet már nem. Mert ti hülyék vagyok. Nem kicsit. Nagyon.
😀
Feri
2021-10-28 at 14:11
Nagy veszteség érné a nyugati internáci bagázst, ha nem élné túl. Kereshetnek lassan újabb helytartó-jelöltet.?
Lehet tülekedni, efffftásssak!
????
odu
2021-10-28 at 14:09
Olaszhonba nem készülök.Szardíniát nem láttam.Esetleg konzervet.Esyjet jegyről fogalmam sincs.Vagyunk még így pár millióan.”Hála” néktek és a szorgos szellemi elődöknek.Újgazdag dicsekvés és pökhendiség.Miért nem a tarjánok gyógyítanak?
Solaris
2021-10-28 at 13:58
Nagyon kedves ez az aggódó figyelem…
Csak vigyázni a patásra, mert ha elpatázik, kereshetünk új ellenséget.
csakafidesz
2021-10-28 at 13:56
Terka 2021-10-28 at 13:39
Sajnos lobotómia Gyurcsánynál nem várható, pedig ráférne..
csakafidesz
2021-10-28 at 13:55
Orientál 2021-10-28 at 13:48
Miért kivánsz mást, mint a többség?
Emlékezet
2021-10-28 at 13:49
Tamasco2021-10-28 at 13:38
.
Amikor a pufajkás – akinek a sofőrjét ZSEBLÁMPÁVAL “elvakították”, és aki bevallotta, hogy “szeret vezetni” – balesete után a miskolci kórházban volt, az a hír járta, hogy a nyaksérülésénél -vaskoronában nyerte meg a választást, ugye – komolyabb probléma volt az elvonási tünetek kezelése…
.
az “egyideigmégbérmálkozó” ferenctestvér is hasonló gondokkal küzdhet, hacsak nem húz egyet a fertőtlenítő folyadékból…
Orientál
2021-10-28 at 13:48
Gyógyulj meg Feri , mert tégedet a Dobreveddel együtt a többség utál ,ne hogy elpatkoljál, még sokáig.
ZOZO
2021-10-28 at 13:46
Már a feri gyomra sem vesz be minden szart ami nyugatról jön, öregszel bakker, a mi torkunk azért megpróbálja letólni.
Mi nem vagyunk ilyen hülyék feri!
Orientál
2021-10-28 at 13:46
Lehet hogy a mája nem bírta az alkoholizmusát és a mája bánja ,lehet hogy már be is sárgult a Böstme Gyurcsány , érdekes hogy pont a méregdrága luxus nyaralásuk – lopott állami milliárdokból – alatt.
Gijutsushi
2021-10-28 at 13:45
Agyműtét? Eltávolítanák a maradék fél agyát is?
Terka
2021-10-28 at 13:39
parízer és pirosarany volt reggelire!
Agyműtét nem várható?
Tamasco
2021-10-28 at 13:38
Remélem a májad bírja!
Jobbulást!