Törvénysértő a Csőzik Lászlót támogató balliberális ellenzék érdi kompenzációs listája, amelynek egyik tagja egy másik településen független önkormányzati képviselőjelöltként indul – írja az Érdioldal.hu. A Helyi Választási Bizottság feljelentést tesz a rendőrségen választási csalás gyanúja miatt. A portál szerint a település rendszerváltás utáni történetében ilyen szintű választási jogsértés még nem történt.
Az érdi balliberális ellenzék képviselőit jelölő pártok és szervezetek által összeállított kompenzációs lista jogszabálysértő, súlyosan sérti a választások tisztaságát biztosítani hívatott törvényt, a lista egyik jelöltje ugyanis egy másik településen is indul önkormányzati képviselőjelöltként. Az Érdioldal.hu arról ír, hogy az egyik jelölt, Falusi Ferenc neve két helyen is jelöltként szerepel a Választás.hu oldal adatai alapján.
A helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek választásáról szóló 2010. évi L. törvény 8. § (1) bekezdése egyértelműen rögzíti, hogy „a választópolgár […] csak egy településen, fővárosi kerületben, megyében fogadhat el jelölést”.
A portál szerint a “Csőzik-lista” egyik jelöltje, Falusi Ferenc az egyik szomszédos településen is indul, méghozzá független jelöltként. Hozzáteszik: a választási törvényt ilyen súlyosan megsértő ügy még nem volt Érd történetében. Információik szerint a Helyi Választási Bizottság a jogsértés tényét határozatban állapította meg; a jelölő szervezeteket és magát a jelöltet, Falusi Ferencet a további jogsértéstől eltiltotta. A testület jegyzőkönyvben rögzítette azt is, hogy választási csalás bűncselekménye alapos gyanúja miatt feljelentést tesz a rendőrségen. A bizottság ülésén felvetődött az is, hogy a testület megsemmisíti a teljes, jogszabálysértő listát, ezt azonban hatáskör hiányában elvetették, az a fellebbviteli fórum feladata – olvasható az Érdioldal.hu beszámolójában.
Forrás: Érdi Oldal (kiemelt képünkön Csőzik László látható, ő adta le a kompenzációs listát)
Facebook
Twitter
YouTube
RSS