Vannak egyáltalán liberálisok Oroszországban?

Ha az orosz politikai életre gondolunk, hajlamosak vagyunk elfelejteni, hogy Putyin kormányzó tömbjén, az Egységes Oroszországon kívül még más pártok is vannak a parlamentben. A kormányzó párt valóban elsöprő többséget szerzett az ország legtöbb választásán, de azért nem hagyhatjuk ki az ellenzéket sem, akik bár a parlament helyek alig huszonöt százalékával rendelkeznek, mégis eléggé változatos politikai alakulatok találhatóak közöttük. Ahogy a Szovjetunióról sem tudtunk sokat, úgy a mai Oroszország is egy rejtély az európai ember számára. Például valószínűleg nem a nyugati kormányok és sajtó által futtatott és favorizált Navalnij Putyin igazi ellenzéke. 

Oroszországban ötévente tartanak parlamenti választásokat, a következő idén szeptemberben esedékes. A legutóbbi, 2016-os választások eredményeként Putyin pártja elsöprő többséget tudhatott a magáénak: a szavazatok közel hetvenöt százalékát szerezte meg, és háromszázharmincöt parlamenti székhez jutott. Az őket követő pártok meglehetősen homogén képet mutatnak, bár elméletben eléggé eltérő szemléletet testesítenek meg. Érdekesség, hogy a második legerősebb formáció a Kommunista Párt lett. Az oroszok MSZP-je nem titkolja a múltját, és egyértelműen a Szovjetunió örökségét kívánja folytatni. A harmadik legfontosabb politikai erő pedig az Orosz Liberáldemokrata Párt, aki nevével ellentétben nem éppen a Kelet SZDSZ-e, de akiről talán hazánkban is a legtöbben hallhattak, hála vezetőjének, az asztalcsapkodós Vlagyimir Zsirinovszkijnak.

Az orosz parlament összetétele a 2016-os választás után. Fotó: Wikipédia

Van-e orosz ellenzék egyáltalán?

A kérdés többek szerint azért jogos, mert a legerősebb ellenzéki pártok képviselőit gyakran éri a vád, hogy Putyin bábjai. Ez pedig nem is egészen megalapozatlan állítás. Legutóbb a Polgári Platform (a képen sötétlilával jelölve) vezetőségéről derült ki, hogy közeli kapcsolatban állnak az elnökhöz köthető gazdasági körökkel. Annyi mindenesetre igaz, hogy a parlamentbe jutott ellenzéki erők nem igazán bírálják a kormány politikáját. Ez elviekben azt is jelenthetné, hogy egyetértenek az Egységes Oroszország döntéseivel, de lássuk be, a legbelátóbb ellenzéki erők sem fogják félretenni saját programjukat, ha más irányt vesz a politika. Azért egy olyan ellenzéki erő csak van az orosz parlamentben, amely folyamatosan bírálja a kormányt: ilyen Vlagyimir Zsirinovszkij, a liberális-demokraták vezetője.

Zsirinovszkijt gyakran afféle “szent bolondként” emlegetik, főként szélsőséges megnyilvánulásai miatt, amelyek gyakorta nem szalonképesek. Az OLDP nevével ellentétben közel sem nevezhető liberális pártnak a szó nálunk is ismert értelmében. Zsirinovszkijék szélsőjobbos politikát folytatnak, és bár ő az a politikus, aki a leggyakrabban szembemegy a kormánypárttal az orosz parlamentben, ez leginkább annak köszönhető, hogy Putyint túl puhakezűnek és szabadelvűnek tartja. Szerinte ugyanis egy még centralizáltabb Oroszországra lenne szükség, afféle új cári berendezkedést vizionál. Leggyakrabban a posztszovjet térség nyugati országait támadja, illetve az orosz elnök velük kapcsolatos politikáját. Ő volt például az is, aki szerint az orosz-grúz háború során Oroszországnak meg kellett volna szállnia ellenfelét, majd az ukrán konfliktus kapcsán ugyanezen elv mellett kardoskodott. A “szent bolond” jelző azért akadt rá, mert sokak szerint éppen az a szerepe, hogy a kormánypárt centralistának tűnjön mellette, és kimondhassa azt, amit az elnök nem tehet. A Kommunista Párt és az Igaz Oroszország azonban gyakran összetűzésbe kerül a rezsimmel, és bár náluk is felmerül, hogy Putyin bábjai lehetnek, ez sokkal kevésbé látszik valószínűnek, mint a fentiek esetében.

Zsirinovszkij nem elégedett, hogy éppen mivel, az nem fontos. Fotó: MTI/EPA/Igor Haritonov

Na de akkor vannak-e liberálisok Moszkvában?

Ha a közelmúlt tüntetéseire gondolunk és a hazai példákból indulunk ki, akkor azt hihetnénk, a nyugati erők által támogatott Navalnij lehet az orosz liberálisok vezéralakja. Oroszország esetében viszont nem indulhatunk ki hazai példákból. Navalnij bloggerként kezdte, majd előbb szélsőjobboldali politikát folytatott, az etnikai kisebbségeket a fogszuvasodáshoz hasonlítva, majd mikor látta, hogy ebből a vitorlából Zsirinovszkij kifogta a szelet, hirtelen nyugatbarát lett, korrupcióellenes és liberális. De ez főként csak retorika. Ha magyarországi példát keresnék, akkor azt mondanám, hogy inkább Jakab Péter ő, mint Fekete-Győr András. Az orosz liberálisok vezetőjét nem benne kell keresnünk, ez a pozíció egyértelműen Grigorij Alekszejevics Javlinszkijt illeti.

Javlinszkij pályafutását a Szovjetunió utolsó évtizedeiben kezdte, nem is akárhol. 1989 előtt, alig negyvenévesen tagja volt annak a gazdasági szakemberekből álló csapatnak, akik kidolgozták a peresztrojka rendszerét Gorbacsov megbízásából. Annak ellenére, hogy már jóval korábban teljesített politikai megbízásokat, a pártba csak 1985-ben lépett be, saját bevallása szerint soha nem volt kommunista, és ez megnyilvánulásaiban, illetve tetteiben is igazolódni látszik. Elkötelezett híve a magántulajdonnak és ellenzője az autoriter rendszereknek, amolyan klasszikus liberális, amiből manapság eléggé nagy hiány van a világban. Javlinszkij 1993-ban alapította meg két társával a Jabloko nevű politikai tömörülést (a jabluko szó oroszul almát jelent, a párt neve szójáték az alapítók neveinek összetételéből: Javlinszkij-Blodirjev-Lukin), és azóta az összes orosz választáson indult elnökjelöltként, az alakulás évében pártja saját frakciót is alkothatott az állami dumában, azonban 2003 óta (ebben az éveben választották meg Putyint) nem sikerült bejutniuk a parlamentbe. Javlinszkij politikáját leginkább antiautoriter és antikommunista jegyek jellemzik. Semmiféleképpen nem nevezhető tehát kommunistának (ismét egy ellentét a nyugati liberálisokkal szemben).

Javlinszkij a 2018-as elnökválasztást megelőző kampányban. Fotó: MTI/EPA/Szergej Ilnyickij

Putyin nyugatos ellenzéke is elkötelezett Oroszország nagyhatalmi státusza mellett

Azonban nem csupán nyugati társaiktól való eltéréseik miatt érdekesek az orosz liberálisok. Javlinszkij egyáltalán nem nevezhető Putyin támogatójának, de bábjának sem, egyértelműen ellenséges hangnemet üt meg a kormánypárttal szemben, viszont inkább konstruktív véleményformálóként jelenik meg a politikai életen kívül. Nem barátja Putyinnak, de elismeri érdemeit. Itt jön talán a leginkább érdekes megnyilvánulása, amire nemrégiben került sor személyes weboldalán. A Jabloko vezetője ugyanis élesen bírálta Navalnijt és támogatóit, kitért a politikus nyugati támogatottságára, múltbéli tetteire, és általánosságban meglehetősen lesújtó véleményének adott hangot a “csodaellenzéki” kapcsán. Javlinszkij szerint ugyanis Navalnij tudatában volt annak, hogy amint hazatér, letartóztatják, ezért nagy nyilvánosságot kapott vesszőfutása csupán egy politikai hack, amivel figyelmet és újabb külföldi támogatókat kíván nyerni magának. A politikus írásában arra is felhívta a figyelmet, hogy a mostani oroszországi tüntetések sem nagyságukban, sem egyéb jellemzőikben nem térnek el az elmúlt tíz év megmozdulásaitól, attól függetlenül, hogy nagyobb médiavisszhangot kaptak, még nem fogják megváltani a világot.

Oroszország politikai berendezkedése a nyugati szem számára talán nehezen érthető. Igen, autoriter ország, de nem diktatúra. Az orosz nép megválasztotta Putyint és elismeri a hatalmát, mert neki köszönhető, hogy kilábaltak a kilencvenes évek összeomlásából, Oroszország végre túllépett az évtizedes megaláztatáson és újra nagyhatalommá vált. Ezt az ellenzék is tudja. Putyin valódi politikai ellenfelei tisztában vannak az elnök népszerűségével, és ha nem is elégedettek vele, de tudják, hogy a választásokat nem tüntetéseken nyerik majd meg.

Forrás: Yavlinsky.ru/Ria.ru/Yabloko.ru; Fotó: MTI/EPA/Szergej Ilnyickij