Az Európai Konzervatívok csütörtökön és pénteken, Budapesten tartottak nemzetközi szemináriumot, az eseményt értékelendő Varga Judit, Németh Zsolt és Ian Lidell-Grainger tartott sajtótájékoztatót, ahol Európa jövőjéről, és a konzervatív erők jövő évi EP-választásra való készülődéséről beszéltek. Az Európai Konzervatívok elnöke, Lidell-Grainger szerint a baloldal is kezdi komolyan venni a nemzetközileg összefogó konzervatívokat, míg Németh Zsolt úgy fogalmazott, „valami nagy dolog készül az európai színen” és a meggyengült EPP helyén egy új konzervatív erőtér formálódik. Varga Judit szerint Európa igazi urai a nemzetállamok, ennek pedig így is kell maradnia, hiszen ez a demokratikus működés alapja. Ehhez képest Brüsszelben éppen az ellenkezője, a demokrácia kiüresítése zajlik.
Más témák mellett a migrációról és a konzervatív egység további erősítésének kilátásairól volt szó azon a tanácskozáson, amelyet az Európa Tanács (ET) Parlamenti Közgyűlésében működő Európai Konzervatívok – Demokratikus Szövetség frakciója tartott pénteken Budapesten.
Az európai konzervatívok támogatják a magyar kormány erőfeszítéseit a migrációs válságban. A magyar hatóságok csak tavaly 270 ezer embert akadályoztak meg abban, hogy illetéktelenül a schengeni zóna területére lépjenek
– emelte ki Varga Judit igazságügyi miniszter az eseményt követő sajtótájékoztatón. Hangsúlyozta, a migrációs fenyegetés nagyon komoly veszélyt jelent a kontinens jövőjére, miközben “az európai politika balliberális erői, az Európai Bizottság javaslataiban továbbra is pozitív színben kezeli a problémát, amivel az európai állampolgárok érdekei sérülnek”.
Ian Liddell-Grainger, a frakció brit vezetője arról beszélt, hogy a konzervatív erők egyre erősebbek Európában. Hozzátette: az Egyesült Királyság az EU-ból kilépett, de Európát nem hagyta el, és a 46 tagállamból álló Európa Tanács rendkívül fontos fóruma az állampolgárok képviseletének.
Hálásak vagyunk a magyar kormánynak azokért az előremutató lépésekért, amelyeket az elmúlt években tettek Európa érdekében
– jegyezte meg.
Németh Zsolt, az ET konzervatív frakciójának helyettes vezetője azt mondta, Európa konzervatívjai egyesülnek, ez a program, és céljuk az, hogy a jövő júniusi EP-választásokon tovább erősödjenek, majd az európai pártcsaládok erősorrendjében a konzervatívok előrelépjenek a második helyre.
Azt láthatjuk Európában, hogy a konzervatív erők közelebb kerülnek egymáshoz, és ebben a folyamatban az Európa Tanácson belül működő frakciónak komoly szerepe van
– fogalmazott. Megjegyezte, hogy Európa és az Egyesült Királyság kapcsolatait szorosabbra kell fűzni.
A budapesti megbeszélésen jelen volt az ET Parlamenti Közgyűlésében nem tevékenykedő, a VOX pártot vezető spanyol Santiago Abascal, Tom Van Grieken, a belgiumi Flamand Érdek vezetője, valamint az európai konzervatív család tagpártjainak számos ET-képviselője.
Egy újságírói kérdésre válaszolva Ian Liddell-Grainger azt mondta, a populizmus brit értelmezésben ahhoz járul hozzá, hogy az európaiak jobban megértsék a migrációt, a szabadságot, tisztában lássák Európa jövőjét. Németh Zsolt ezzel kapcsolatban emlékeztetett arra, hogy a Európai Konzervatívok és Reformerek Képviselőcsoport (ECR) egyre több kormányzó erővel bővül.
Szintén a sajtó jelen lévő képviselőjének felvetésére Varga Judit kiemelte: Magyarország felkészült, és kellő tapasztalattal rendelkezik ahhoz, hogy 2024 második felében ellássa az EU-ban az Európai Tanács elnökségét. Megjegyezte, hogy ezt 2011-ben már bebizonyította.
A magyar elnökség prioritásai között szerepel az unió versenyképességének növelése, a demográfiai kihívások kezelése, a kohéziós politika jövője
– jelentette ki az igazságügyi miniszter.
Mint elhangzott, az ET Parlamenti Közgyűlésének konzervatív csoportja története során először tartott tanácskozást Budapesten.
Fotó:MTI/Mohai Balázs
Joris
2023-06-03 at 16:13
Le kellene már számolnia a világnak a szent demokrácia bálványozásával. Amióta szokásba jött, nagyságrendekkel több embert öltek-gyilkoltak meg, mint előtte. Arról nem is beszélve, hogy az emberiség jóval nagyobb része ma is jobban boldogul a szent demokrácia nélkül.
A demokrácia egy sajátos felfogásának emberellenes változatát a jóléttel próbálják igazolni, aminek oka más országok, társadalmak erőforrásainak lenyúlása, lerablása; pl.:
Gyarmatosítás, pl.: Rabszolgakereskedelem-rabszolgatartás; pl.: észak amerikai indiánok kiirtása, + földrészének elrablása ; pl.: kulturális-ideológiai lebutítás (mint Hollywood véleményterrorja).
Gondolom vannak még más bűnei is a szent demokráciának.
Rolo
2023-06-03 at 13:47
Ejha…hétvégére kinyitott a faszerdő kapuja???
Az összes libsi-féreg itt tobzódik megint…de jó hétvégém lesz ???
Nagyon helyes,hogy írtják innen a libsi férgeket ?????
Otthon érezhetitek magatokat…pont úgy mint a F.O.S.-ba! ??????
Puncius Pinatus
2023-06-03 at 11:55
Emlékeztet a “kristályéjszaka és a végső megoldás” megszervezésére.
Itt nem fegyverek agyafúrt rafinált, kifinomult kommunista módszerekkel történik.
Most nem a zsidóság, az európai népek ellen irányul a burkolt támadás.
A tőkéseket kiszolgáló maroknyi tetves, részben nem választott korrupt politikus” gazember igyekszik megsemmisíteni több százmillió európai nemzetek népességét.
Itt nem lehet kegyelem, bocsánat.
Hátravinni……. mindent!
bl
2023-06-03 at 10:51
@Sas
Pontosan. A baloldali politikák lényege, hogy megoldanak egy problémát úgy, hogy közben létrejön egy még nagyobb probléma. (Ebből következik az, hogy a probléma maga a baloldal.)
Sas
2023-06-03 at 10:23
Az igazi balos sosem old meg viszonylag piszlicsáré problémákat-ilyenekkel nem kínlódik-az igazi balos mindent átalakít , mert neki semmi sem jó, úgy ahogy van-egy valódi balos-tehát a nárcisztikus elmebeteg-egyenesen a történelemnek akar véget vetni, és a kulturköröknek, meg a szuverén államoknak-a nemeknek, és a szokott szexualitásnak. Mert mindent tud, és küldetése van neki.Mint a nagy spekulánsnak.És a kis balos ödönkének.
Sas
2023-06-03 at 10:16
A Balosoknak mindig nagy , és még nagyobb terveik vannak, miután -nincsenek diliházba zárva…A balos mindig tervez-nagyobbat mint az Isten-mert egy igazi balosnak a világ sosem jó-ő tud jobbat-mert nagyon okos a balos.Nem apróságokon agyal, hanem mindig heroikus dolgokon-szabadságon, egyenlőségen, testvériségen-illetve egységes emberiségen-mert a xanaxot sem szedi rendesen az igazi balos.
Poszlední Mohikán
2023-06-03 at 10:09
Valakik felkészítették Ukrajnát egy Oroszország elleni háborúra.
Ehhez felhasználták azt a liberális,vagy liberális gyökerű médiát,ami az úgynevezett fehér világot már zsebrevágta.
Az európai és az amerikai liberális világ nem a kipusztulás útját járja.
Minden struktúrában benne van és uralja azt.
A hagyományos konzervatívnak mondott világ olyan pilléreken állt,mint pl a Nátó.
A mi világunkat nem a konzervatív erő tartja zsebben,hanem a másik.
A liberális világtól is lehet tanulni.
Pl.
Ők azt tanítják a rendbontóknak,hogy ha a rendőr el akar cipelni,húzd fel magad alá a lábaidat.Ebben a helyzetben a teljes testsúlyodad elejti és szabad vagy.
Ugyanezt kell csinálni a konzervatív erőknek.
Kedvesen mosolyogva hagyni,hogy aki minket kiemelt,az most beleszakadjon.
Csak a konzervatívnak mondott erők vezetőinek tudniuk kell,mit is akarnak.
Ugyanis valódi újításokkal azért kell “előjönni”,mert mindannyian időntúliak vagyunk.
Sajnos,az anarhiára mutat az irány.
x³
2023-06-03 at 09:52
Nem sírni kell hanem sürgősen cselekedni!
Ez SoroS SS gender multi buzi multi kulti népcsere libralis kriminális neonaci faszista totalitárius patkány diktatúrát elhagyni!
Europa történelmében még soha nemlétező (neonaci fasiszta totalitárius gyarmati DIKTATATÙRA van közel a végstádiumban !
Mi és már nyakig vagyunk ebben a szenny mocsárban !
Aljas korrupt kriminális bünözök parasziták trogerek a hatalomon!
Már sokkal közelebb vagyunk a gyarmati rabszolgasághoz mint a nemzeti szuverenítás értékekhez !
A végstádium Magyarország GAME-OVER
Rolo
2023-06-03 at 09:35
t2023-06-03 at 09:26
???????
t
2023-06-03 at 09:26
Egyik kutya másik eb. Az is jó volt néhány embernek és ez is jó néhány embernek. Ezt kellene észre venni.
Judit
2023-06-03 at 09:25
” Yoggi “08:13—ugyan már, süket duma, eladta a sátánnak a lelkét aki így szól hozzá.!!! Az ilyen nem tud különbséget tenni a jó és a rossz között.!!!
Vagyis,: a jó = Fidesz-KDNP
a rossz = DK=DögKeselyű és a moslékosok.!!!
Keljfel Julcsi
2023-06-03 at 08:45
Igen, tanultak a Gyurcsany szisztematol, ahol Meg az egesz orszagot IS kiarusitottak.
A hazug es csalo Cseh K. es tarsai, Karacsony tanacsadoi es napestig sorolhatnam…
A vilag osszes orszagban van korrupcio es csalas, mert a gyenge embert korrumpalja a hatalom.
A kerdes nekunk “kis embereknek” csak az, melyik szisztema felel nekunk a legjobban. En keresztyeny , Magyar tarsadalomban akarok elni. Hogy Nyugat Europabol mi lett a sajat boromon tapasztaltam Meg.
Rózsa Zoltán
2023-06-03 at 08:42
remek cikk és látlelet a velejéig romlott, korrupt EU vezetésről.
Ezen a ponton javaslom, hogy nézzék meg Schmidt Mária előadását a CPAC 2023-on néhány hete. Tűpontos visszatekintés és elemzés arról, hogyan jutottunk idáig és mit akarnak tőlünk, belőlünk kisajtolni a nagyhatalmak, milyen behódolásokra próbálnak kényszeríteni a kultúránkkal, identitásunkkal kapcsolatban és mit ajánlanak cserébe mindezek feladásáért. Szánjanak erre időt mert igazán megéri – vegytiszta történelmi tükröt tart Schmidt Mária. Nem lesz könnyű dolgunk az már most garantált…
https://www.youtube.com/watch?v=xvwxRLcKWSs
K
2023-06-03 at 08:42
“Brüsszelben a demokrácia kiszervezése, kiüresítése zajlik” , és ezzel maximálisan egyetértek.
De…:
-A jövőre esedékes Európai Unió Parlamenti választások NEM fogják a jobboldal előretörését eredményezni, a következő okok miatt…:
Az EP parlament baloldali liberális részét a korrupt globális pénzügyi tőke támogatja, pénzeli megvesztegetések útján.
Tehát felvásárolják a szavazatokat úgy hogy a korrupt szavazatvásárlást a “lobbizási “törvényekbe csomagolják az EU-ban ,ugyanúgy mint az USA-ban.
Ez történik minden nap, a vak is látja amikor például Soros Györgyöt nagyhatalmi államfőnek kijáró módon fogadják az Európai Unióban, mert Soros György akkor hozza a személyre szóló pénzeket.
-Az Európai Unió és benne az Európai Unió Parlamentje az USA vazallusa, az USA gyarmata , amit az USA Soros Györgyön keresztül, a CIA-n keresztül kormányoz, és ezt a kormányzást olajozza meg a korrupció.
Eva Kaili csak a jéghegy csúcsa.
Rolo
2023-06-03 at 08:22
Yoggi2023-06-03 at 08:13
Pontosan igy megy ez máshol is Európában…csak ott a semmirekelló aljas mocsodek balos-lubsik csinalják ugyanezt!?
Jol van ez így,hogy a csótany? és bandája a kormányzás közelebe se kerüljön, még véletlenül se?