Pesti Srácok

Varga Judit: Az Európai Bizottság zsarolásra akarja felhasználni a politikai és ideológiai elvárásokat

null

Számos jogszabály előkészületei folynak a rövidesen kezdődő parlamenti őszi ülésszakra; az igazságügyi miniszter ezek közül kiemelte a feltételes szabadságra bocsátás szigorítását és az áldozatsegítés érdekében tervezett módosításokat a Magyar Nemzet szombati számában megjelent interjúban. Varga Judit arról is beszélt: hamarosan nemzetközi példákat oszt meg a jogállamiság helyzetéről, hogy egyértelmű legyen, Magyarországon érvényesül a jog uralma.

A lapnak arra a kérdésére, hogy mikorra fogadhatják el a "börtönbiznisz" elleni szabályozást, a tárcavezető elmondta: tavasszal az Országgyűlés felhívta a kormányt, hogy október 31-ig dolgozzon ki a bűncselekmények áldozatainak érdekeit jobban érvényre juttató szabályozást. A jogszabályt az év végéig elfogadhatja a parlament.

Az áldozatsegítés terén tervezett változtatásokról közölte: minden megyeszékhelyre szeretnének egy áldozatsegítő központot. További szigorítások várhatók a hozzátartozók sérelmére elkövetett bűncselekményeknél, ugyanakkor ezzel kapcsolatban a miniszter megjegyezte: a családok védelme érdekében nemcsak jogalkotási feladatuk van, mert "kiderült, sokszor a jogszabályok alkalmazásának gyakorlatán, adott esetben pedig csak a hivatalok hozzáállásán kell javítani".

A Digitális Szabadság Bizottságot érintő kérdésre kifejtette: nem a bizottság akarja a Facebookot cenzúrázni, hanem azt vizsgálják, mi történik, amikor a Facebook cenzúrázza a magyar állampolgárokat, és milyen jogalapon teszi ezt. Fontosnak nevezte, hogy ha például valakinek az adatait eltüntetik az oldaláról, akkor tiszta, átlátható rendszerben jogorvoslatot kaphasson.

PestiSracok facebook image

Azzal kapcsolatban, hogy az Európai Bizottság hamarosan kiadja jogállamisági jelentését, Varga Judit jelezte: a következő napokban érdekes jogállamisági tényekkel és összehasonlításokkal jelentkezik, mert szeretné konkrét példákon bemutatni, hogyan működik a kettős mérce.

szögezte le a miniszter. Arra a felvetésre, amely szerint az Európai Bizottság hamarosan kiadja az államokról készített jogállamisági jelentését, Varga Judit hangsúlyozta: a jogállamisági kérdéseket jogi és nem politikai szemüvegen keresztül kell szemlélni.

mondta az igazságügyi miniszter a Magyar Nemzetnek.

Forrás: MTI

Ajánljuk még