áldozatsegítés
Tuzson Bence: a legbüszkébbek arra lehetünk, ha embertársainkon tudunk segíteni
A legbüszkébbek arra lehetünk, ha embertársainkon tudunk segíteni – mondta Tuzson Bence igazságügyi miniszter az Igazságügyi Minisztérium (IM) évzáró áldozatsegítési konferenciáján csütörtökön, Budapesten.Dorogi Rajmund az Áldozatsegítő Központokról: Mindenkinek fontos tudnia, hogy van hova fordulni, ha bűncselekmény áldozatává válik - Ferkó Dániel kérdez (Videó)
Mára már tizenöt Áldozatsegítő Központ és Pont működik Magyarországon. Akik valamilyen bűncselekményt szenvednek el, például betörés vagy lopás áldozatai lesznek, azok felkereshetik az Áldozatsegítőket, ahol szakszerű jogi és egyéb segítséget kapnak – nyilatkozta a PS-nek Dorogi Rajmund áldozatsegítésért felelős miniszteri főtanácsadó. Magyarországon a bűnügyi statisztikák folyamatosan javuló tendenciát mutatnak, miközben az Áldozatsegítő Központokat egyre többen keresik fel országszerte – tette hozzá a miniszteri főtanácsadó. Az Áldozatsegítő Központok az ünnepek ideje alatt is nyitva tartanak, így a bűncselekmények áldozatai bármikor bizalommal fordulhatnak a központok munkatársaihoz. Dorogi Rajmund hangsúlyozta: Magyarország biztonságos ország, ugyanakkor fontos, hogy mindenki tudja, hogy van hova fordulni, ha baj van.Az EU szigorúbb szabályokat javasol az emberkereskedelem felszámolására
Az Európai Bizottság szigorúbb szabályok bevezetésére tett javaslatot az emberkereskedelem megelőzésére és leküzdésére; az aktualizált jogszabályok erősebb eszközöket biztosítanak a bűnüldöző és igazságügyi hatóságok számára a kizsákmányolás minden formájának kivizsgálásához és elszámoltatásához – közölte a brüsszeli testület hétfőn.Varga Judit: célom, hogy megtartsam a közös eredményeket
"Célom, hogy megtartsam a közös eredményeket", amit az elmúlt 12 év nemzeti konzervatív kormányzása a magyar emberekkel együtt elért, és "szeretném folytatni a megkezdett közös munkát" – mondta kinevezés előtti meghallgatásán az Országgyűlés szakbizottsága előtt az igazságügyi miniszteri posztra ismét jelölt Varga Judit csütörtökön.Varga Judit: áldozatsegítésben is előre kell mennünk, nem hátra
Áldozatsegítésben is előre kell mennünk, nem hátra – hangsúlyozta Varga Judit igazságügyi miniszter az áldozatsegítő központok és a nagy állami vállalatok együttműködési megállapodásának ünnepélyes aláírásakor kedden, Budapesten.Varga Judit: nekünk ez misszió, küldetésünket következetesen meg fogjuk valósítani!
Egy hete adták át az ország tizedik áldozatsegítő központját Debrecenben. Az igazságügyi miniszter a bűncselekmények áldozatainak napján a Facebook-oldalán arról biztosított minden bajba jutott magyart, hogy van segítség, egyúttal közölve: márciusban újabb központ nyílik Egerben.Az ország tizedik áldozatsegítő központját adták át Debrecenben
Az államnak kiemelt feladata a bűncselekmények okozta anyagi, erkölcsi és lelki károk csökkentése, enyhítése, illetve, hogy a lehetőségekhez mérten felszámolja azokat – jelentette ki az igazságügyi miniszter kedden Debrecenben, ahol átadta az ország tizedik áldozatsegítő központját.Nyíregyházán nyílt meg az ország kilencedik Áldozatsegítő Központja
Magyarország immár kilencedik Áldozatsegítő Központját adták át ma Nyíregyházán. Az Igazságügyi Minisztérium kezdeményezésére létrehozott központok célja, hogy megadják a bűncselekmények áldozatai számára mindazt a segítséget, amelyre szükségük van – közölte az igazságügyi miniszter a Facebook-oldalán.Bővítené a kormány az áldozatvédelmi rendszert
Újabb törvénymódosítással bővítené a bűncselekmények áldozatainak jogvédelmi lehetőségeit a kormány. A módosítás értelmében kibővítik azon bűncselekmények körét, amelyek esetében a nyomozóhatóság a nyomozása során ismertté vált sértettet vagy feljelentőt azonnal tájékoztatja az áldozatsegítési szolgálatokról, a lehetséges támogatásokról és adatainak az áldozatsegítő szolgálat részére történő továbbításáról.Ajánljuk még