Pesti Srácok

Varga Judit: áldozatsegítésben is előre kell mennünk, nem hátra

null

Áldozatsegítésben is előre kell mennünk, nem hátra – hangsúlyozta Varga Judit igazságügyi miniszter az áldozatsegítő központok és a nagy állami vállalatok együttműködési megállapodásának ünnepélyes aláírásakor kedden, Budapesten.

A tárcavezető Mager Andreával, a nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszterrel írta alá azt a dokumentumot, amelynek értelmében az MVM, a MÁV-Volán, a Magyar Posta és a Szerencsejáték Zrt. részt vesz az áldozatsegítő védőháló és az áldozatelérés rendszerének kiszélesítésében. Az állami cégekkel történő együttműködésről szólva a miniszter azt mondta: a vállalatok több mint százezer munkavállalójához tudnak eljutni és ezáltal több mint százezer magyar család lehet részese az áldozatsegítési rendszer védőhálójának. A vállalatok kommunikációs rendszereit fogják felhasználni a saját tájékoztató kampányuk céljaira, és reményeik szerint nemcsak a vállalatok munkatársainak tudják eljuttatni az üzenetet, hogy van segítség, hanem az ügyfeleiknek is. Az együttműködésről azt mondta: kölcsönösen, egy jó cél érdekében kihasználják egymás kapacitásait, erőforrásait.

– indokolta Mager Andrea, miért vesznek részt az áldozatsegítésben.

PestiSracok facebook image

– tette hozzá.

Forrás: MTI; Fotó: Varga Judit Facebook-oldala

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.