Pesti Srácok

Varga Judit: nekünk ez misszió, küldetésünket következetesen meg fogjuk valósítani!

null

Egy hete adták át az ország tizedik áldozatsegítő központját Debrecenben. Az igazságügyi miniszter a bűncselekmények áldozatainak napján a Facebook-oldalán arról biztosított minden bajba jutott magyart, hogy van segítség, egyúttal közölve: márciusban újabb központ nyílik Egerben.

Kiemelte, hogy a bűncselekmények áldozatainak napján is szeretnék biztosítani minden bajba jutott honfitársunkat arról, hogy van segítség.

– hangsúlyozta.

PestiSracok facebook image

– közölte a miniszter.

Emlékeztetett: a büntető törvénykönyvet szigorította az Országgyűlés a hozzátartozók sérelmére elkövetett súlyos személy elleni erőszakos bűncselekmények áldozatainak fokozottabb védelméért.

– írta Varga Judit. Kitért arra, hogy 2020-ban nagyszabású áldozatsegítő kampány indult: ennek részeként létrejött a Vansegítség.hu weboldal és elindult a Hétköznapi történetek című videópodcast-sorozat.

– tudatta a miniszter, aki a bejegyzését azzal zárta, hogy

Éjjel-nappal hívható áldozatsegítő vonal működik a 06/80-225-225 számon. 2020-ban az áldozatsegítő szolgálat, illetve az áldozatsegítő központok együttes munkájának köszönhetően csaknem 15 ezer, 2021-ben pedig több mint 17 ezer áldozatnak tudtak hatékony, testreszabott segítséget nyújtani.

Forrás: MTI; Fotó: Facebook

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.