eger
Lázár János szerint a Fidesz legfontosabb feladata most, hogy újra megküzdjön az emberek bizalmáért
Június 9-én, ahogyan országosan, úgy Egerben is háború vagy béke, marakodás vagy gyarapodás között kell választaniuk a szavazóknak – mondta az építési és közlekedési miniszter csütörtökön, a Fidesz–KDNP egri kampánynyitó rendezvényén tartott pódiumbeszélgetésen. Lázár János szerint Eger jelenlegi polgármestere csak lenni akar, tenni nem. Az EP-választásról pedig elmondta, hogy minél erősebb Brüsszel, annál gyengébb Budapest.Újabb ügynökkörhöz tartozó személy kaphat szerepet Magyar Péter pártjában?
Rendkívül érdekes társasággal kezdi körbevenni magát Magyar Péter, legalábbis ezt látjuk, amióta bejelentette, hogy csatlakozik a Tisztelet és Szabadság (TISZA) Párthoz, amelynek egyik alelnökéről, Deák Boldozsárról kiderült, hogy nemcsak ügynök és besúgó volt annak idején, de kétes vállalkozói múlttal is rendelkezik. Ám nem ő az egyetlen ebből a körből, akit Magyar maga mellett akar tudni, ugyanis a természet- és állatvédők között az a hír járja, hogy a III/III-as ügynök, Medgyessy Péter nevelt lánya, Tornóczky Anita lehet a messiás állatvédelmis embere, aminek nagyon nem örül a hazai állatvédők társasága. Információink szerint ehhez a körhöz tartozik a korábban választási csalás miatt elítélt egri polgármesterjelölt is.Kellemetlen hangfelvétel Mirkóczkiról – Az egri polgármester akadályozhatta a közérdekű adatigényléseket
Mirkóczki Ádám egri polgármesterről került ki egy rejtélyes hangfelvétel, amelyen a volt jobbikos városvezető arról beszél, hogyan fogja ellehetetleníteni a számára kellemetlen közérdekű adatigényléseket, amelyekkel Domán Dániel, a Magyar Kétfarkú Kutya Párt helyi politikusa bombázta az önkormányzatot.Fülöp Attila: fel kell számolni a kommunista intézményi beidegződés lenyomatait
A gondoskodáspolitikában végleg fel kell számolni az államszocialista, kommunista időkből ránk maradt intézményi beidegződés lenyomatait – jelentette ki a Belügyminisztérium gondoskodáspolitikáért felelős államtitkára szerdán, a Gyöngyház Egyesület támogatott lakhatás házavató ünnepségén, Egerben. Fülöp Attila azt mondta: az államszocialista idők legnagyobb gondoskodáspolitikai bűne, hogy a közgondolkodásból kiirtotta a gondoskodásra szorulók iránti társadalmi felelősségvállalást, a velük való törődést, amely pedig az élet természetes része.Latorcai Csaba: a kormánynak fontos, hogy Egernek ne csak múltja, de jövője is legyen
A kormánynak fontos, hogy az ország egyik legszebb és legjelentősebb történelmi emlékeket felvonultató településének ne csupán múltja, de jövője is legyen - hangoztatta a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára csütörtökön Egerben, a Heves vármegyei fejlesztésekről tartott sajtótájékoztatóján.Korszerű eszközökkel fejlesztették az egri kórház szakrendelőit
Uniós támogatásból új eszközökkel korszerűsítette szakrendelőinek felszereltségét a Heves vármegyei Markhot Ferenc Kórház – közölte az intézmény az MTI-vel.Földrengés volt Eger környékén
Földrengés volt Egertől mintegy 14 kilométerre észak–északkeletre kedden 19.54-kor – közölte a Földfizikai és Űrtudományi Kutatóintézet Kövesligethy Radó Szeizmológiai Obszervatóriuma az MTI-vel. Azt írták, hogy a 2,7-es magnitúdójú földrengést Felsőtárkány településen a lakosság is érezte.V. Németh Zsolt: a kormány a kiemelt figyelmet fordít a víziközmű-hálózatra
Hamarosan a megfelelő minőségű és mennyiségű vízhez való hozzájutás jelenti majd az egyik legkomolyabb problémát az emberiség számára, épp ezért a magyar kormány az elkövetkező években kiemelt figyelmet fog fordítani a víziközmű hálózatra - mondta V. Németh Zsolt, az Energiaügyi Minisztérium államtitkára szerdán Egerben. A víziközmű-ágazatért felelős államtitkár az Egerben megrendezett XX. Országos Víziközmű Szerelőverseny zárónapján arra hívta fel a figyelmet, hogy a verseny jelentősége túlmutat a szakmai berkeken, hiszen az ivóvízellátás országosan és világszinten is stratégiai kérdés, így az ezen a területen dolgozók szerepe kiemelten fontos.Tűz ütött ki, hetven embernek kellett elhagynia az egri kollégiumot
Kisebb tűz keletkezett egy egri kollégium tetőterében – közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság. A tájékoztatásból kiderül, hogy a Leányka utcai kollégiumi épületben eddig tisztázatlan okból felcsapó lángokat a helyszínre érkező egri hivatásos tűzoltók gyorsan eloltották, jelenleg az utómunkákat végzik.Ajánljuk még