eger
Balhé a DK egri fórumán – Gyurcsányék már fideszes fegyvereseket vizionálnak
Nem fogadták szeretettel az egriek Dobrev Klárát legutóbbi kampányútján. A DK miniszterelnök-jelöltjének fórumán ellentüntetők jelentek meg, akik közül az egyik gázpisztolyt vett elő, mikor egy szimpatizánssal szóváltásba keveredett. Gyurcsány és pártja persze egyből kihasználta a helyzetet, és közleményükben már a Fidesz fegyveres provokátorairól beszéltek, amit egyébként semmi sem bizonyít.Kizárták az ex-jobbikos Mirkóczki Ádám egri polgármestert a frakciótársai az önkormányzati többséget adó egyesület elnökségéből
Kizárta az elnökségi tagok közül Mirkóczki Ádámot, Eger polgármesterét kedd esti ülésén az Egységben a Városért Egyesület (EVE) közgyűlése. A kizárás mellett heten szavaztak, hárman ellene és volt egy tartózkodás is. Az EVE elnökségének többsége szerint Mirkóczki Ádám a közelmúltban tett nyilatkozataival, miszerint ő már nem tekinti magát az ellenzék részének, szembement mindazzal, amiért létrejött az önkormányzati választások előtt az ellenzéki pártok egri erőinek összefogása – számolt be róla az egriugyek.hu.Sneider Tamás szerint a Jobbik úgy táncol, ahogy Gyurcsány fütyül
Annak ellenére, hogy a Jakab Péter vezette Jobbik alapító és elvi nyilatkozatában is központi helyet foglalnak el a keresztény értékek, a párt mégis nemmel voksolt arról, hogy az egri Eszterházy Károly Egyetem újból egyházi fenntartásba kerüljön. Sneider Tamás szerint a fentebb említett eset csak azt bizonyítja, hogy a Jobbik igenis úgy táncol, ahogy Gyurcsány fütyül.Szijjártó Péter: kormányzati támogatással Egerben bővíti kapacitását a Stühmer Kft.
Kormányzati támogatással hajt végre Egerben jelentős kapacitásbővítő beruházást az édesipari termékeket gyártó Stühmer Kft. – jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter pénteken a cég Heves megyei székhelyén, Makláron, a program támogatási oklevél-átadó ünnepségén. Szijjártó Péter aláhúzta: a fejlesztés nem csupán a cég eddigi munkahelyeinek megőrzését, de a munkavállalói létszám száz fölé növelését is lehetővé teszi. A háromszázmillió forintos beruházáshoz a kormány százmillió forint vissza nem térítendő támogatást nyújt.A DK-nál valami nincs rendben: szerintük nem is Mirkóczki, hanem az ő jelöltjük a polgármester Egerben
Új információval gazdagodtak az egriek a Demokratikus Koalíciónak köszönhetően, ugyanis a pártpropaganda kiadványában a körzet jelöltjét a város polgármestereként mutatták be, aki évek óta az egriekért dolgozik. Egyelőre rejtély, hogy ez alapján a jobbikos Mirkóczki Ádám vajon mégis milyen tisztséget tölt be – mivel 2019 óta ő a város polgármestere, nem pedig a DK-s Berecz Mátyás. Persze, a gyurcsányista valóságban minden is megtörténhet – még akkor is, ha nem...A Jobbik proli, a Momentum visszataszító – Az exjobbikos Mirkóczki Ádám egri polgármester beszólt a szivárványkoalíciónak
Eger exjobbikos polgármestere keményen beleszált a szivárványkoalícióba, elsősorban a Jobbikba és a Momentumba, utóbbit visszataszítónak nevezve. A baloldali párt helyi képviselői, sérelmezve a megnyilvánulást, kitennék a frakcióból Mirkóczit. A polgármester volt pártjának kommunikációját prolinak tartja, a Momentumot pedig visszataszítónak.Az ország több pontján okozott fennakadásokat a havazás
Az előrejelzések szerint sarkvidéki levegő tör be hazánkba, amelynek nyomán számos megyében várható hófúvás, ónos eső és intenzív havazás is. A Magyar Közút Nonprofit Zrt. ennek megfelelően minden hadra fogható munkagépével és humán erőforrásával, teljes kapacitással végzi országszerte a hóeltakarítási és síkosságmentesítési munkákat.Eger ellenzéki vezetése elismerte, hogy képtelen irányítani a városát
A helyi Fidesz irodában csörög az ellenzéki önkormányzat által megadott segélyszám Egerben. Az elérhetőséget azoknak az időseknek hozták létre a Mirkóczki Ádám ellenzéki polgármester által vezetett városban, akiknek segítségre van szükségük a bevásárláshoz és a gyógyszerkiváltáshoz. A helyi Fidesz frakcióvezetője szerint egyszerre megtisztelő, és elkeserítő, hogy segítség helyett a nagyobbik kormánypárthoz küldik az időseket – számolt be róla a Hír TV.Tombol a járvány egy egri idősotthonban, ahol Mirkóczki szerint betartották az előírásokat
Az előírások és a megelőző óvintézkedések maradéktalan betartása ellenére új koronavírussal fertőzött egy helyi idősek otthona majdnem minden lakója és dolgozója – jelentette be csütörtökön a város polgármestere rendkívüli sajtótájékoztatóján, Egerben.Ajánljuk még