eger
Szétesőben az egri horrorkoalíció
Nem ez az első repedés az egri balliberális ellenzék szedett-vedett csapatában; a gond az, hogy ezeknek a belső csatározásoknak nem most lenne itt az ideje, és ezt járvány idején a város sínyli meg – így kommentálta a Magyar Nemzetnek Oroján Sándor, a Fidesz-KDNP egri frakcióvezetője, hogy a napokban Mirkóczki Ádám polgármester menesztette a rokonát, Mirkóczki Zita alpolgármestert, aki egyébként az MSZP egri szervezetének elnöke is. A politikust Farkas Attila (MSZP) követte az alpolgármesteri székben. A kérdésre, hogy jobb vagy rosszabb az új alpolgármester elődjénél, Oroján Sándor annyit mondott a Magyar Nemzetnek, hogy a negatív számok között is lehet relációt keresni, de a lényeg itt az, hogy mindkettő mínusz, az egészből csak elvesz.Nehéz helyzetbe hozta Egert a város jobbikos polgármestere
Március elején Eger olyan kihalt, mint talán a törökdúlás idején lehetett. Főtéri talapzatáról Dobó István szobra néhány behúzott nyakú járókelőt, ázott kutyát, meg egy, még az éjszakából itt maradt atyámfiát vehet leltárba egészen a városházáig. Az egyik közeli, 400 vendég befogadására alkalmas szállodában alig kéttucatnyian járkáljuk körbe a svédasztalt. A személyzet örül, hogy nem kell pörögni, de azt mondják, a polgármesternek felesleges volt az uszoda átmeneti bezárásával „még egy lapáttal rátenni” a koronavírus-hisztériára – áll a Magyar Nemzet beszámolójában.Százmillióktól esik el Eger a szivárványkoalíció jobbikos polgármestere miatt a helyi Fidesz-KDNP szerint
Több százmillió forint fejlesztési forrást kell visszafizetnie Egernek a polgármester mulasztása miatt. Mirkóczki Ádám hanyagsága miatt a hevesi megyeszékhely mintegy 300 millió forint értékű, a városnak korábban már átutalt fejlesztési forrástól esik el – hangsúlyozta a Fidesz-KDNP helyi frakcióvezetője a megyeszékhelyen pénteken tartott sajtótájékoztatón.Bilincsben vitték el a 82 éves nénit megtévesztő unokázós csalókat (VIDEÓ)
Az egri rendőrök őrizetbe vették a három férfit, akik a gyanú szerint az elmúlt időszakban három alkalommal is időseket megtévesztve csaltak ki pénzt áldozataiktól. A férfiak akkor buktak le, amikor már harmadszor mentek vissza egy 82 éves nénihez, akitől épp ékszereit akarták kicsalni unokája állítólagos autóbalesetére hivatkozva.A nyugdíjasokon spórol Mirkóczki, pedig 25 milliárdos plusszal vette át az önkormányzatot
Még mindig nem fizették ki a nyugdíjasoknak járó támogatásokat Egerben – állítja a helyi Fidesz frakcióvezetője. A város önkormányzata nyáron döntött arról, hogy szeptembertől minden 65 év feletti nyugdíjas ötezer forint támogatásban részesül, de Oroján Sándor szerint a jelenlegi ellenzéki városvezetés még sok idősnek tartozik a pénzzel. Mirkóczki Ádám jobbikos polgármester kampányfogásnak nevezte a támogatás megszavazását – írja a Hír TV. A támogatás ki nem fizetésére józan okot találni nem egyszerű, mivel Mirkóczki mintegy 25 milliárdos plusszal vehette át Eger irányítását fideszes elődjétől.Mirkóczkinak hiányzik Vona Gábor karizmája, és kitart a gyurcsányi szövetség mellett
Élőben kérdezte (fel) az Index Mirkóczki Ádámot, a Jobbik egri polgármesterét. Ez a beszélgetés pár évvel ezelőtt vélhetően nem lett volna ilyen baráti, hiszen a mai beszélgetés során már csak egy szívélyes ölelés hiányzott a jó hangulathoz. Mirkóczki és Dull Szabolcs bájcseveje rendkívül érdekes részleteket tartalmazott: szóba került Eger új polgármesterének idegenforgalmi adóemelési tervezete, a Jobbik folyamatos színeváltozása, az ellenzéki összefogás jövőbeli szerepe, de még Vona Gáborról is beszéltek a felek az egyórás műsor alatt.Egerben adóemeléssel kezdi polgármesteri munkáját a jobbikos Mirkóczki
Több, mint tíz százalékkal megemelné az idegenforgalmi adó mértékét Egerben az alig egy hónapja hivatalban lévő új városvezetés. Az emeléssel az országban az egyik legmagasabb ilyen terhet rónák ki az idegenforgalommal foglalkozó vállalkozásokra, ami a Fidesz szerint elfogadhatatlan, ugyanis a turizmus több ezer családnak nyújt megélhetést a városban – írja az Egrihirek.hu.A város honlapján elérhető polgármesteri előterjesztés szerint 2020-tól 532 forintot kellene fizetnie éjszakánként az Egerben megszálló vendégeknek. Mirkóczki Ádám az első, Egerinfó névre keresztelt sajtótájékoztatón belengette, hogy üres Eger kasszája. Több százmilliós hiányról és 500 millió forint értékű, fedezet nélküli kötelezettségvállalásról, illetve kifizetetlen számláról beszélt. Az előző, fideszes polgármester szerint ez nem igaz. Habis László azt mondja, ő 25 milliárd forinttal hagyta ott a város kasszáját, és nyilatkozataival Mirkóczki már a tervezett adóemeléseket készíti elő.Osztogat és tisztogat az ellenzék
Alpolgármesteri székekben, tanácsnoki tisztségekben és jól fizető cégvezetői pozíciókban landolt több olyan ellenzéki politikus, akiknek pártjai, szervezetei sokat tettek azért, hogy sikerüljön leváltani egy-egy kormánypárti irányítású város polgármesterét. Akadt azonban település, ahol gondot okozott, hogy kevesebb a tisztség, mint az éhes száj.Így rombolt az önkormányzatokban az ellenzék két hét alatt
Igazából még meg se kezdték hivatali működésüket az ellenzék frissen pozícióba került polgármesterei, máris több, korábban fideszes önkormányzatot elbuktak, a szó szoros értelmében. Ugyanis a hivatali apparátus országszerte "fellázadt" az ellenzéki polgármesterekkel szemben és inkább felmondott, semmint a balliberális városvezetők ámokfutásához asszisztáljanak. De nemcsak ezeken a helyeken szaladt ki a hivatal az új polgármesterek alól; volt, ahol maga a győztes kezdte meg a tisztogatást, illetve Pesterzsébet is különleges terep, hiszen ott még két hét se kellett ahhoz, hogy darabjaira hulljon az ellenzéki összefogás. Az első két hét mérlege tehát lázadás, széthullás és tisztogatások.Ajánljuk még