Pesti Srácok

Bilincsben vitték el a 82 éves nénit megtévesztő unokázós csalókat (VIDEÓ)

Az egri rendőrök őrizetbe vették a három férfit, akik a gyanú szerint az elmúlt időszakban három alkalommal is időseket megtévesztve csaltak ki pénzt áldozataiktól. A férfiak akkor buktak le, amikor már harmadszor mentek vissza egy 82 éves nénihez, akitől épp ékszereit akarták kicsalni unokája állítólagos autóbalesetére hivatkozva.

Az Egri Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya csalás bűncselekménye elkövetésének gyanúja miatt indított nyomozást három férfi ellen – írja a police.hu közleményében. Mint kifejtik, a nyomozás adatai alapján péntek reggel ismeretlen számról hívtak egy 82 éves gyöngyösi nőt. A telefonáló közölte vele, hogy a fia közlekedési balesetet szenvedett és sürgősen pénzre van szüksége a keletkezett kár rendezése céljából. A sértett a kérésnek megfelelően két részletben több, mint 1 millió forint készpénzt, majd egy harmadik alkalommal ékszereket adott át egy 38 éves gyöngyöspatai és egy 28 éves szűcsi lakosnak, akiket cselekményük közben a rendőrök tetten értek.

Fotó: police.hu

A két férfit a nyomozók kihallgatták és kiderült, hogy harmadik társukkal – egy 26 éves szűcsi lakossal – az elmúlt hetekben két hasonló bűncselekményt követtek el Egerben. A három gyanúsítottat a rendőrök őrizetbe vették és előterjesztést tettek letartóztatásuk indítványozására. Az Egri Járásbíróság hétfőn elrendelte a 28 éves férfi letartóztatását; két társa a továbbiakban szabadlábon védekezik.

Forrás/fotó/videó: police.hu

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.