Pesti Srácok

Osztogat és tisztogat az ellenzék

Osztogat és tisztogat az ellenzék

Alpolgármesteri székekben, tanácsnoki tisztségekben és jól fizető cégvezetői pozíciókban landolt több olyan ellenzéki politikus, akiknek pártjai, szervezetei sokat tettek azért, hogy sikerüljön leváltani egy-egy kormánypárti irányítású város polgármesterét. Akadt azonban település, ahol gondot okozott, hogy kevesebb a tisztség, mint az éhes száj.

Amint az október 13-i önkormányzati választáson a balliberális pártok megszerezték egy-egy nagyváros vezetését, szinte azonnal megkezdték a tisztségek, a jól fizető pozíciók elosztását – írta a Magyar Nemzet. Egerben október 29-én alakult meg a közgyűlés, ahol két főállású ellenzéki alpolgármestert választottak Minczér Gábor és az MSZP-s Mirkóczki Zita személyében; utóbbi éppen Eger jobbikos polgármesterének, Mirkóczki Ádámnak a rokona. Emellett egy társadalmi megbízatású ellenzéki alpolgármestert neveztek ki. Oroján Sándor, a Fidesz helyi frakcióvezetője a lapot arról tájékoztatta, hogy legközelebb november 21-én ül össze a helyi közgyűlés, ahol az ellenzéki többség várhatóan módosítja az önkormányzat működési szabályzatát, az alapokmányt, ezzel együtt több önkormányzati biztost nevezhetnek ki. Az ő pluszjavadalmazásuk a képviselői tiszteletdíj akár másfélszerese is lehet, és erről Mirkóczi Ádám polgármester egy személyben dönthet majd, ami a nyilvánosságtól elzárva történhet. Oroján Sándor nehezményezte azt is, hogy nem álltak még fel a végleges önkormányzati bizottságok, és az ideiglenes testületekben a kormánypártok egyetlen elnöki posztot sem kaptak, noha a Fidesz–KDNP jelöltjei csaknem annyi szavazatot szereztek a választáson, mint az ellenzékiek.

– mondta a frakcióvezető.

PestiSracok facebook image

Hódmezővásárhelyen Márki-Zay Péter ellenzéki polgármester arra tett ígéretet az alakuló ülésen, hogy politikai alapon senkit nem bocsátanak el az állásából. Azt mondta: ha bárki a hivatalban hasonlóval próbálkozna, akkor az ellen ő keményen fel fog szólalni. Ehhez képest még aznap visszahívta a városi cégek igazgatóságának és felügyelőbizottságának tagjait, függetlenül attól, ki milyen szakember, és új tisztségviselőket nevezett ki. Közöttük feltűntek Márki-Zay jól ismert támogatói, bizalmi emberei. A Promenád információi szerint a polgármesteri hivatalból is sokaknak kellett távozniuk „közös megegyezéssel” október 13-a után.

Szombathelyen Nemény András ellenzéki polgármester, az MSZP Vas megyei elnöke javaslatára külkapcsolatokért felelős tanácsnoknak választották Szuhai Viktort, a fenntartható fejlődésért és klímapolitikáért felelős tanácsnokká Németh Ákost – mindketten az ellenzéki összefogás képviselői –, a költségvetési ügyek tanácsnoka pedig Molnár Miklós (Pro Savaria) lett. Utóbbi neve onnan ismert, hogy az ellenzék az előző ciklusban, az év elején úgy alakított ki többséget a szombathelyi közgyűlésben, hogy Molnár Miklós akkori alpolgármester és Balassa Péter (Jobbik) együtt szavazott a balliberális önkormányzati képviselőkkel. Az ellenzék vezette közgyűlés ezúttal háromszor annyi tanácsnokot választott, mint amennyi a korábbi ciklusban volt. Ráadásul amíg egy tanácsnok eddig havi kétszázötvenezer forintot kapott, a mostaniak már százezerrel többet. Molnár Miklós a tanácsnoki tisztségnél komolyabb pozíciót is kaphat: a Nyugat.hu arról írt, hogy a szombathelyi közgyűlés őt javasolja a Vasivíz vezérigazgatói posztjára; ezt jóvá kell hagynia az igazgatóságnak. Molnár bérét havi bruttó egymillió-háromszázötvenezer forintban határozták meg. A közgyűlés más városi cégnél is tisztogatást végzett. Kérdés, kap-e tisztséget, és ha igen, akkor milyet a független, de magát konzervatív polgármester-jelöltként feltüntető Koczka Tibor, aki értékes szavazatokat vehetett el Balázsy Pétertől (Fidesz–KDNP) az október 13-i választáson.

Forrás, fotó: Magyar Nemzet

Ajánljuk még

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.