Pesti Srácok

Százmillióktól esik el Eger a szivárványkoalíció jobbikos polgármestere miatt a helyi Fidesz-KDNP szerint

Százmillióktól esik el Eger a szivárványkoalíció jobbikos polgármestere miatt a helyi Fidesz-KDNP szerint

Több százmillió forint fejlesztési forrást kell visszafizetnie Egernek a polgármester mulasztása miatt. Mirkóczki Ádám hanyagsága miatt a hevesi megyeszékhely mintegy 300 millió forint értékű, a városnak korábban már átutalt fejlesztési forrástól esik el – hangsúlyozta a Fidesz-KDNP helyi frakcióvezetője a megyeszékhelyen pénteken tartott sajtótájékoztatón.

Oroján Sándor azt mondta: Mirkóczki Ádám (Egységben a Városért Egyesület) polgármester "hanyagsága és mulasztása miatt" a hevesi megyeszékhely becsléseik szerint mintegy 300 millió forint értékű, a városnak korábban már átutalt fejlesztési forrástól esik el.

– tette hozzá, megjegyezve, hogy az erről szóló és a napokban kézhez kapott levélből az is kiderül: a polgármester együttműködési és tájékoztatási kötelezettségének sem tett eleget.

PestiSracok facebook image

– fogalmazott. A frakcióvezető azt mondta: felháborító, hogy a polgármester bocsánatkérés, illetve hibájának jóvátétele helyett támad és a "tőle megszokott módon hazudik". A Mirkóczki Ádám közleményében olvasható állításokat cáfolva közölte: a városvezető tudott arról, hogy ez az ügy folyamatban van, ám másfél hónapon át, egészen a Miniszterelnökséget vezető Gulyás Gergely levelének kézhezvételéig "hallgatott és lapított".

Orosz Lászlóné, a Fidesz-KDNP önkormányzati képviselője kiemelte: ilyen esetre az elmúlt 15 évben nem volt példa Egerben. Emlékeztetett: a déli iparterület infrastrukturális fejlesztése több elemből álló projekt, amelynek fedezetét az önkormányzati önerő mellett a Modern Városok Program, a Területi Operatív Fejlesztési Program és a Belügyminisztérium forrásai biztosították.

– mondta.

Mirkóczki Ádám polgármester az MTI-hez pénteken eljuttatott közleményében azt írta: belső eljárást indítanak azon munkatársak ellen, akik mulasztása miatt a déli iparterületet érintő fejlesztés támogatói okiratának módosítását csak határidőn túl tudták kezdeményezni. Hozzátette: "a Fidesz 300 milliós riogatásával szemben a tény az, hogy a pályázatból eddig eredményesen felhasznált 170 millió forint határidőn belüli elszámolása folyamatban van". Szomorúnak nevezte Egerre nézve, hogy a térség országgyűlési képviselője és az érintett munkatársak a lényeges információkat nem közölték a határidő lejárta előtt, hanem kivárták az elutasító miniszteri döntést. Mirkóczki Ádám ígéretet tett a helyzet megoldására, és úgy fogalmazott: a Nyitrai Zsolt által vezetett egri Fidesz-szervezetre a város nem számíthat, "ők csak a rombolásban és a pitiáner bosszúállásban érdekeltek".

Forrás: MTI; Fotó: origo.hu

Ajánljuk még

Jobba Gabi színésznő tragikus élete és öngyilkossága – Kik „vették el tőle a levegőt”?

Magyar ugar 2021 január 9.
Jobba Gabi hatalmas csillaga volt a Kádár-rendszernek, Aczél egyik kedvenc írója, Gyurkó László is támogatta, valamint az az Erdős Péter, akinek az egyik kedvese volt. Mégis öngyilkos lett, tragikusan fiatalon, mindössze harminchat évesen. „Nincs több erőm ezzel a lelki nyomorúsággal élni és nem akarok tovább senkinek a terhére lenni” – írta utolsó levelében, míg Gyurkó arra célzott, valakik tönkretették, elvették tőle a levegőt. Mi történhetett? Tóth Eszter Zsófia történész tragikus életének és halálának járt utána.

A magyar poptörténet feledésbe merült arcai (III. rész) – Ihász Gábor és a legnagyobb zenész-sztori a Kádár-rendszerből

Magyar ugar 2023 október 3.
Az egykor szebb napokat megélt, nem csak elhunyt, de mára méltatlanul kissé elfeledett zenei előadók sorában eddig Uhrin Benedek és Flipper Öcsi került sorra. Előbbiről azt írtam, hogy egy „anomália” volt, hiszen valójában semmi nem predesztinálta volna arra, hogy sikeres zenei előadó legyen, ám ez, ha csak rövid időre is, de mégis megtörtént. Utóbbi viszont igazi zenei-színpadi embernek született, gargantuálisan nagy sztár kellett volna, hogy legyen, és egy rövid ideig tényleg ott is volt a csúcson, de önsorsrontó hajlamai sajnos átvették az irányítást az élete fölött, és 46 évesen maga mögött hagyta ezt a világot.

Volt egyszer egy magyar maffiaháború - Húsz éve végezték ki Portik riválisát, Seres Zoltánt

Az alvilág titkai 2019 április 13.
Húsz évvel ezelőtt, 1999. április 12-én Tahitótfaluban, a nyílt utcán, az autójában gyilkolták meg az éjszakai életben korábban „Igazságosnak” nevezett Seres Zoltán vállalkozót. A motoros merénylők nemcsak vele, hanem olasz üzlettársával, Sforza Nazzarenoval is végeztek, aki néhány órával később, a kórházban hunyt el. A gyilkosok a fegyvert eldobták, majd elhajtottak a helyszínről. A kocsi az AK-47-es gépkarabélyból leadott, legalább 15-20 lövés után az egyik családi ház falába csapódott, és a támadást csak a hátsó ülésen ülő, majd sokkot kapó tolmács élte túl.