eger
Csaknem kétmilliárd forintból újult meg az egri vár
Csaknem kétmilliárd forintból újult meg az egri vár, amelynek múzeuma értékes magánadománnyal gyarapodott – közölte az intézmény sajtóreferense csütörtökön az MTI-vel.Rosszul lett az egri buszon egy nő, nem sokkal később meghalt
Hirtelen rosszul lett az egri távolsági buszon egy 69 éves nő, de hiába ért ki pillanatokon belül a rohamkocsi, nem tudták megmenteni az életét.A Momentum megpróbált rátelepedni az egri elkerülőútról szóló népszavazásra, csak sajnos azt a helyi Fidesz–KDNP is támogatja
Még el sem kezdődött a Momentum legújabb hisztériakampánya, máris véget ért. Az egri közgyűlés Fidesz-KDNP-frakciója ugyanis támogatja a helyi népszavazási kezdeményezést a várost elkerülő út nyomvonalváltozatairól, de nem tartja elfogadhatónak, hogy pártok rátelepedjenek a civil kezdeményezésre.Mirkóczki Ádám bezárná az egri intézmények nagy részét – Csődbe mehet a város
Csőd közelbe kerülhetett Eger. Sajtóértesülések szerint a város vezetése több intézmény bezárását is kilátásba helyezte. Mirkóczki Ádám szerint azért döntöttek emellett, mert "egyszerűen nem találtak jobb megoldást a csődhelyzet kezelésére". Illetve egy megoldást mégis talált: pénzért könyörög a kormánynak.A Fidesz jelöltje nyert az egri időközi választáson
Az ország több mint hetven településén rendeztek időközi polgármester- vagy önkormányzati képviselőválasztást vasárnap. Egerben Orosz Lászlóné a szavaztok 53,33 százalékával győzött, Sárváron a fideszes jelölt 78 százalékon áll – írja a Mandiner.Elindulni sem mer a baloldali összeborulás közös jelöltje az egri időközi választásokon
Bejelentette visszalépését közösségi oldalán az egri időközi választáson induló egyik jelölt. Vermes Ádám közös ellenzéki jelölt lett volna a 7. számú egri választókerületben, ám visszalépését azzal indokolta, hogy megítélése szerint egy sikeres kampány lefolytatásának feltételei nem állnak fenn jelen pillanatban - írja az Index.Katasztrofális eredmények a két és fél évvel ezelőtt baloldali kézre került városokban
Nagyon hasonlóan és jellemzően nem jól alakult azoknak a nagyvárosoknak a sorsa, ahol 2019-ben a korábbi Fidesz–KDNP-s vezetés helyett a baloldal vette át a település irányítását – derül ki a Magyar Nemzet összeállításából. Jellemző, hogy a fejlesztések vontatottan haladnak, esetleg állnak, és inkább csak azok a programok mennek, amelyek állami beruházásban valósulnak meg. Szinte mindenhol lecserélték a hivatal és az önkormányzati cégek vezetőit, és több helyen a haverokat ültették be a fontos pozíciókba, nem egyszer emelt fizetésért - írja a magyarnemzet.hu.Orbán Viktor: meg kell állítani a genderőrületet! (Videó)
A miniszterelnök szerdán Egerben kampányolt a Fidesz-KDNP helyi jelöltje, Pajtók Gábor mellett, ahol egyúttal a gyermekvédelmi népszavazásban feltett kérdések elutasítása kérte a választókat. Orbán Viktor a rendezvényen úgy fogalmazott: meg kell állítani a genderőrületet!Ajánljuk még