Pesti Srácok

Csaknem kétmilliárd forintból újult meg az egri vár

Csaknem kétmilliárd forintból újult meg az egri vár

Csaknem kétmilliárd forintból újult meg az egri vár, amelynek múzeuma értékes magánadománnyal gyarapodott – közölte az intézmény sajtóreferense csütörtökön az MTI-vel.

Petneházi-Halász Noémi tájékoztatása szerint 1,5 milliárd forint uniós, valamint 460 millió forintos kormányzati támogatásból nemrégiben több ponton is befejeződött az egri vár és erődrendszer turisztikai célú fejlesztése.

– tette hozzá. Jelezte: a program a hagyományőrzők belvárosi felvonulásával indul, majd az ünnepi megemlékezést követően egy díszvetítés keretében, az alkotók és szereplők részvételével mutatják be a díjnyertes alkotást, amely a mai diákok szemszögéből kelti életre az egri vár ostromát. A vetítést követően pódiumbeszélgetés keretében ismerhetik meg a látogatók a film készítésének kulisszatitkait. Ezen a napon egy másik közönségtalálkozó is színesíti majd a programot, amelynek vendége Kovács István színművész lesz, aki az 1968-ban forgatott Egri csillagok című produkcióban Bornemissza Gergely szerepét alakította. A sajtóreferens elmondta: értékes ajándékkal gyarapodott a Dobó István Vármúzeum néprajzi gyűjteménye. A noszvaji magánadomány a XX. századi életmódba enged betekintést 123 tételen keresztül, amelyek között egyaránt megtalálhatóak a női és férfi öltözetdarabok, a háztartás és lakáskultúra, mesterségek és a gazdasági élet eszközei.

PestiSracok facebook image

– tette hozzá Petneházi-Halász Noémi.

Felidézte: a XVIII. századi Nagy-Eged hegyi remetekápolna kutatása civil kezdeményezésre indult 2020 februárjában; azóta a Dobó István Vármúzeum önkéntesekkel, lokálpatrióta lakosokkal, helytörténészekkel folytatta a munkát. Június 2-án ismét kiállítás nyílik a kápolnához köthető legújabb leletekből a vármúzeum új déli fogadóépületében, amelyet októberében a témához kapcsolódó konferencia követ majd – húzta alá. Megjegyezte: május 15-től június 1-ig maga az ásatás is folytatódik önkéntesek és a múzeum közösségi régészeti programja résztvevőinek bevonásával. Ezúttal az eredeti falakat vizsgálva arra szeretnének fényt deríteni, pontosan mikor épült a kápolna – tájékoztatott a sajtóreferens. A munkát június 4-én nyílt nap keretében bárki megtekintheti a helyszínen – tette hozzá.

Forrás: MTI; Fotó: Az egri vár Facebook-oldala