Pesti Srácok

Varga Judit: minden politikai támadást elutasítottunk a biztonságos oltóanyagokkal szemben

Varga Judit: minden politikai támadást elutasítottunk a biztonságos oltóanyagokkal szemben

A magyar kormány kezdettől fogva hangsúlyozta, hogy az oltás nem politikai kérdés, ezért elutasítunk minden politikai indíttatású támadást a hatásos és biztonságos oltóanyagokkal szemben – jelentette ki Varga Judit igazságügyi miniszter az egyik közösségi oldalon közzétett üzenetében, kedden.

Varga Judit az uniós tagállamok általános ügyekért felelős minisztereinek brüsszeli tanácsülését követően közzétett üzenetében kijelentette: amikor emberi életek vannak veszélyben, "nem megengedhető, hogy politikai alapon válogassunk" vakcina és vakcina között.

– fogalmazott. Elmondta, hogy Magyarország mára első Európában az átoltottság tekintetében.

PestiSracok facebook image

– közölte. Tájékoztatása szerint az Általános Ügyek Tanácsa ülésén az uniós oltási helyzet mellett szó volt a rezsicsökkentés kérdésköréről is. Elmondta: az ülésen világossá tette, hogy a magyar kormány nem támogat semmilyen kezdeményezést, ami növelné a lakossági energiaárakat.

– fogalmazott. Egy másik bejegyzésében arról is tájékoztatott, hogy a tanácskozás margóján találkozott Didier Reynders igazságügyért felelős uniós biztossal, akivel megosztotta a korábbi, Magyarországot alaptalanul bíráló jogállamisági jelentéssel kapcsolatos aggályait. Emlékeztetett: az Európai Bizottság még áprilisban tett ígéretet arra, hogy az idei jelentésük minden tagállamot egyenlő mércével mér majd, kitérve a megítélésük szerint pozitív tagállami fejleményekre is.

– fogalmazott.

– tette hozzá Varga Judit.

Forrás: MTI; Kiemelt kép: Facebook

Ajánljuk még

Az ellenzék kedvenc egyháza éveken át lophatta meg saját, szerencsétlen sorsú munkavállalóit – Megszólalt a PS-nek egy károsult

Exkluzív 2022 szeptember 13.
Kilátástalan helyzetbe került – méghozzá abszolút önhibáján kívül – egy fővárosi asszony, aki közel kilenc éven át dolgozott Iványi Gábor egyházának egyik intézményénél. A Dankó utcai hajléktalanszállón takarított; a sors fintora, hogy most ő maga is az utcára kerülhet. Miután súlyos egészségkárosodást szenvedett, leszázalékolták és orvosi javaslatra nem érintkezhet vegyszerekkel, így addigi munkáját sem folytathatta. Munkáltatója, a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség Fűtött Utca nevű intézménye öt hónapja közös megegyezéssel megszüntette a munkaviszonyát. Utána jött az igazi feketeleves: amikor a rokkantsági ellátás hivatalos ügyeit intézte volna, kiderült, hogy hosszú éveken át becsaphatták: a nő ugyanis úgy tudta, hogy be van jelentve, hivatalosan foglalkoztatják, ennek megfelelően kapta meg a kilépő papírját is. Ezzel szemben, bár az elmúlt közel kilenc évben folyamatosan dolgozott, az utóbbi öt évben mindössze 59 napra volt bejelentve. Az asszonynak felbecsülhetetlen károkat okoztak: jelenleg nem jogosult a megváltozott munkaképességűek ellátására, nincs egészségbiztosítása, és bár 60 éves, az öregségi nyugdíjhoz a 40 év kötelező letöltött szolgálati időből évei fognak hiányozni, úgy, hogy egyébként az utóbbi közel egy évtizedben végig ugyanott dolgozott. Ráadásul nem is akárhol: egy olyan szociális feladatokat ellátó egyháznál, amelynek vezetői az elesettek támogatását választották valaha életfeladatuknak.