Pesti Srácok

Varga Judit: összefogásra van szükség a diplomáciában a béke megteremtése érdekében

Varga Judit: összefogásra van szükség a diplomáciában a béke megteremtése érdekében

Összefogásra van szükség a diplomáciában a béke megteremtése érdekében – hangsúlyozta az igazságügyi miniszter csütörtökön, a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen. Varga Judit a Nők a diplomáciában címmel megrendezett panelbeszélgetést megnyitó beszédében kiemelte, hogy nem szabad megkérdőjelezni a biológia és a természet szabályait.

– mondta.

A miniszter úgy fogalmazott, hogy fontos téma a nők szerepe a politikában és a diplomáciában, és erről beszélni is kell, de alapvetően úgy látja, nincs különbség férfiak és nők között, esetleg más-más eszközöket használnak tevékenységük során. Személyes történetét felidézve elmondta: ő maga sem azért lépett politikai pályára, hogy úgy általában a nők szerepét erősítse a közéletben, hanem úgy érezte, van tennivalója, és emellett történetesen nő. A miniszter megjegyezte, hogy a női kvótákról is hasonló a véleménye, mint például a kifejezetten nők számára kijelölt parkolókról, ahol nagyobb, szélesebb beállóhelyeket alakítanak ki.

PestiSracok facebook image

Varga Judit elmondta: sok tapasztalatot szerzett azon a téren, hogy milyen a politika világában nőnek lenni. Rálátása lett erre a kérdésre miniszterként, illetve a jövőben is beleláthat ebbe, amikor új perspektívák nyílnak előtte az európai politikában. Úgy értékelte, jó a helyzet abból a szempontból, hogy a nők mennyire tudnak szerepet játszani a politikában. Felidézte, amikor legutóbbi strasbourgi látogatásán például arra lett figyelmes, hogy a protokollfotókon szinte csak nők szerepelnek, és már-már felmerült a kérdés:

Varga Judit a rendezvény témája kapcsán kiemelte azt is, hogy Magyarországnak női államfője van Novák Katalin személyében, aki háromgyermekes anyaként tölti be hivatalát. Felidézte továbbá azt is, hogy a koronavírus-világjárvány idején hozott magyar kormányzati intézkedések kialakításakor milyen fontos meglátásaik voltak a női politikusoknak, akiket az anyai tapasztalataik is segítettek annak kidolgozásában, hogyan lehet az új helyzethez alkalmazkodni.

A július 31-vel távozó igazságügyi miniszter beszédét békefelhívással zárta, és hangsúlyozta, hogy összefogásra van szükség a diplomáciában a béke megteremtése érdekében.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Hegedüs Róbert

Ajánljuk még

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.

Elmebeteg volt Péter Gábor vagy szociopata bűnöző? Az Eisenberger család nyomában

A Hálózat 2018 december 10.
Amikor Péter Gábor egyik főcsatlósát, Bálint István idegorvost letartóztatták, a lakásán megtalálták "Eisenberger Benő" kórtörténetét. Az ÁVH megsemmisítette az iratot, ami azért furcsa, mert „Eisenberger Benő” Péter Gábort takarta, aki csak később vette fel mozgalmi, magyarosan csengő nevét. Péter Gábor bátyja, Sámuel a visszaemlékezések és iratok szerint bolond volt, az ÁVH vezére egy ismert pszichoanalitikussal raboltatta haza. Péter nővére, Katalin pedig végül Lipótra került, s annak férjét, a szerencsétlen asztalosmestert, aki az egész Péter családot támogatta korábban, kihallgatás közben verték agyon. Őrült volt-e Péter Gábor? Bemutatjuk az Eisenberger családot.

Jól ismert figura az alvilágban a választási irodánál parádézó egyik nehézfiú

Magyar ugar 2016 február 24.
A Nemzeti Választási Irodánál kedden balhézó és a szocialista Nyakó István népszavazási kezdeményezését megakadályozó nehézfiúk közül egyikük, Krakovszky Tibor kiváló kapcsolatokat ápolt a hírhedt Koszi-klán bűnbandával – értesült a PestiSrácok.hu. „Tibike” információink szerint korábban a diósdi kettős gyilkosságban is érintett banda egyik tagja mellett testőri feladatokat látott el, ráadásul - a közösségi portálon korábban még megtalálható - egyik fotóján együtt is pózolt a bűnszervezet tagjával.