Pesti Srácok

Varga Mihály: A tagállamok helyett Magyarország fizeti meg az árát, hogy az EU-n belül ne legyen határvédelem

null

A tagállamok helyett Magyarország fizeti meg annak az árát, hogy az Európai Unión (EU) belül ne legyen szükség határvédelemre - mondta az Indexnek adott, hétfőn megjelent interjújában a pénzügyminiszter.

Varga Mihály egyebek mellett azt nyilatkozta a lapnak, hogy "mint a költségvetésért felelős miniszter, korábban Johannes Hahn uniós biztoshoz fordultam, kérve, hogy az Európai Unió vállaljon nagyobb részt a megnövekedett teherből. Tavaly év végén küldtem egy levelet a biztos úrnak, aki akkor pozitívan reagált. A levélváltások után meghívtam a határra, és azt elfogadta. Leegyeztettük, hogy az első félévben sort kerítünk a látogatásra. Most ehhez képest egy folyamatos visszakozást láthatunk tőle". A tárcavezető kiemelte, Johannes Hahnnak - leköszönő biztosként - volt olyan felvetése, hogy inkább a magyar EU-elnökség prioritásairól szeretne tárgyalni.

A Pénzügyminisztérium azonban erre válaszul jelezte neki, hogy az uniós elnökségünk apropója lehet a tárgyalás alapja, de Magyarország fontos témái között, a versenyképességen, a demográfiai kérdéseken túl az illegális migráció megfékezése is megtalálható - írták, hozzátéve, hogy erre az uniós biztos végül jelezte, lemondja a találkozót.

PestiSracok facebook image

- fogalmazott a miniszter.

A cikk szerint a magyar határvédelmi kiadások összege kétszerese annak, mint amit egy év alatt családi adó- és járulékkedvezményre fordít az állam (370 milliárd forint), vagy más példával élve, közel kéthavi nyugdíjkiadást fedezne, pedig a schengeni övezethez történő csatlakozás következtében Magyarországnak a külső határok védelme egyszerűen - az uniós szerződések szerint - a kötelessége. Úgy folytatták, hogy ezzel szemben június derekán kiderült, hogy az Európai Bíróság 200 millió eurós bírság megfizetésére kötelezte Magyarországot a menekültügyi jogszabályok megsértése miatt. Varga Mihály összegezte a helyzetet az Indexnek: a tagállamok helyett Magyarország fizeti meg annak az árát, hogy az EU-n belül ne legyen szükség határvédelemre, ez pedig sérti a szolidaritás és a felelősség tagállamok közötti igazságos elosztásának elvét.

- mondta Varga Mihály.

A pénzügyminiszter szerint a helyzet nemcsak igazságtalan, de komoly teher is a magyar államháztartásnak, ugyanakkor az uniós költségvetés méretéhez viszonyítva a határvédelmi kiadások elenyészőek: csak az idei évre 67 ezer milliárd forint az uniós költségvetés kiadási főösszege. Mint írták, a különbséget jól szemlélteti, hogy az Európai Bizottság a magyar határvédelmi kiadások több mint felét költötte találkozókra és konferenciákra 2015 óta (955 millió euró, 375 milliárd forint), és az Európai Parlament is hasonló nagyságrendben költött utazásra és költőpénzre (740 millió euró, 290 milliárd forint) ugyanezen időszak alatt.

- mondta az Indexnek a pénzügyminiszter.

A tárcavezetőtől megkérdezték azt is, hogy Magyarország uniós soros elnöksége hozhat-e fordulatot a határköltségek rendezésében, válaszában Varga Mihály azt hangsúlyozta, hogy mivel a V4-ek megállapodása érvényben van, így az őszi ECOFIN-üléseken felmerülhet a határvédelmi költségek kérdése.

(MTI / Kiemelt kép: MTI/Balogh Zoltán)