Pesti Srácok

Varga Mihály: jók a magyar gazdaság kilátásai

Varga Mihály: jók a magyar gazdaság kilátásai

A magyar gazdaság kilátásai jók, két válságot leküzdve erőteljes növekedést fogunk felmutatni a jövő évben – jelentette ki Varga Mihály pénzügyminiszter a felvidéki Gombaszögön, ahol részt vett a Gombaszögi Nyári Tábor egyik panelbeszélgetésén szombaton.

A Szűk esztendők jönnek? nevet viselő fórumon a magyar pénzügyminiszter szlovák hivatali partnerével, Horvát Mihállyal, az ügyvezető szlovák kormány pénzügyminiszterével beszélgetett. A két szakpolitikus a járvány utáni időszak, valamint az energiaválság összefüggéseiben kialakult gazdasági bizonytalanságról, továbbá ehhez kötődően országaik kilátásairól beszélt.

A magyar pénzügyminiszter a jövőbeni kilátásokról szólva azt mondta: jó hír, hogy a magyar gazdaság kilátásai jók, s arra a jövő évben növekedés vár, ugyanakkor rossz hír, hogy az Európai Unió (EU) kilátásai nem túl biztatóak. Rámutatott: míg az EU tekintetében folyamatos gazdasági térvesztés várható, a magyar gazdaság tekintetében jó kilátások vannak, azért is, mert Magyarországon olyan gazdasági növekedés van jelen, amely sok ágazaton alapul. Kifejtette: 2021-ben a pandémia után 7,1 százalékos növekedés volt, tavaly 4,6 százalékos, ami meghaladta az EU átlagát, s bár az idei év nem lesz könnyű, "jó, ha megússzuk a recessziót" , de jövőre ismét egy 4 százalékos gazdasági növekedésre lehet számítani. A magyar pénzügyminiszter a kilátásokat ismertetve rámutatott: "nagyon feszes a munkaerőpiac", azaz alacsony, 4 százalék körüli a munkanélküliségi ráta.

PestiSracok facebook image

– emelte ki Varga Mihály. Hozzátette: Magyarország egy munka alapú gazdaságot épít, s a kormány nem hisz az alapjövedelemben és a szociális segélyezésben sem. A politikus elmondta: ugyancsak jó, hogy Magyarországon magas a beruházási ráta, ez a GDP 28 százalékát teszi ki, ami a legmagasabb szám az unióban, s azt jelzi, hogy a következő időszakban is jók a kilátások. Varga Mihály ugyancsak jó hírnek nevezte, hogy magas szinten vannak a külföldi beruházások. Kifejtette: az elmúlt 3 évben már nem Nyugat-Európából és az Amerikai Egyesült Államokból jött a legtöbb tőke, hanem Kínából és Dél-Koreából. Megjegyezte: a jelenség miatt ugyan van egy politikai vita Brüsszellel, de egy 6 és fél milliárd eurós, 8 ezer munkahelyet teremtő beruházást nem elfogadni "hülyeség lenne."

A gazdaság jó kilátásait erősítő tényezőket sorolva a pénzügyminiszter azt mondta: az ország exportteljesítménye nagyon jó, míg a lakosságszám tekintetében Magyarország a 94. helyen van a világ országainak sorában, az export-mutatót tekintve a 34. helyen áll. Rámutatott: az energiaárak ugyan tavaly az egekbe szöktek, de most kompenzáció figyelhető meg, s egyidejűleg az infláció és kamatok is csökkenni kezdtek. Hozzáfűzte: az Országgyűlés már elfogadta a jövő évi költségvetést, s ez olyan büdzsé, amely a költségvetési deficitet és az államadósság szintjét is csökkenti majd.

Horvát Mihály arról beszélt, hogy Szlovákia nagyon rossz, lassú az uniós alapok lehívásában, ezért ezek a források többnyire a költségvetési időszak második felében jelennek meg a gazdaságban, s várhatóan így lesz ez most is, aminek következményeként az idén a gazdasági számok javulása várható. A Gombaszögi Nyári Tábor a felvidéki magyar fiatalok legrégebbi hagyományokra visszatekintő nyári rendezvénye, idei évada a keddi nulladik naptól vasárnapig tart, a tábor helyszínéül a Gömörben lévő Szalóc településhez közeli Gombaszögi völgy szolgál, ahová a rendezvény 2016-ban költözött át Krasznahorka-váraljáról.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Balogh Zoltán

Ajánljuk még

Nagyon súlyos, sötét dolgokról írok - Mező Gábor az első novelláskötetéről, régi és új ügynökökről (PS-videó)

‎Polbeat 2024 szeptember 10.
Nagyon súlyos, sötét történetekről írok. Gondolom nem meglepetés, hogy a XX. század második feléből. Azért dolgozom, hogy valamennyire tanuljunk a múltból, és ne menjünk bele ugyanazokba a csapdákba, amikbe korábban. Erre vonatkozik a cím, hogy Az ördög van odakint. Az ördögöt valahogy kívül kell tartanunk, nem szabad beinvitálni a házunkba. Ugyebár csak akkor tud bejönni, ha meghívjuk - mondta Mező Gábor kutató-író első novelláskötetéről, Huth Gergely kérdéseire.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.