Pesti Srácok

Varga Mihály: Rekordidő alatt született döntés vállalkozások fejlesztéseinek támogatásáról

Varga Mihály: Rekordidő alatt született döntés vállalkozások fejlesztéseinek támogatásáról

Megszülettek az első támogatói döntések a több, mint 33 milliárd forint keretösszegű, a vállalkozások technológiai megújulását segítő pályázat keretében. Hat vállalkozás nyert el közel 200 millió forint fejlesztési forrást. Az elkövetkező hetekben folyamatosan születnek meg a további döntések, a tervek szerint közel 1500 vállalkozás nyerhet támogatást – közölte Varga Mihály.

A pénzügyminiszter kiemelte: a múlt pénteken megnyitott felhívásra nagy az érdeklődés, az új, feltételesen visszatérítendő finanszírozású pályázaton az első támogatói döntések rekordidő alatt születtek meg.

– emelte ki Varga Mihály. Emlékeztetett: a gazdaságvédelmi akcióterv szolgálatába állított, májusban átcsoportosított fejlesztési források első pályázati felhívására 2020. május 29-től adhatták be a vállalkozások a támogatási kérelmeket. A kormány célja az, hogy a támogatási összegek minél hamarabb a mikro-, kis- és középvállalkozásokhoz kerülhessenek, ezért gyorsított, egyszerűsített elbírálással döntöttek a pályázatokról.

PestiSracok facebook image

– tájékoztatott a pénzügyminiszter. Ismertette: a vállalkozások 5 és 150 millió forint között igényelhetnek támogatást, amelynek maximális mértéke az összes elszámolható költség 70 százaléka. A pályázaton kilenc főig munkavállalónként 1,5 millió forint, a 10. főtől a 49. főig egymillió, valamint az 50. főtől a 249. főig félmillió forint igényelhető. Fontos újdonság, hogy a felhívás új típusú, feltételesen visszatérítendő támogatást alkalmaz, azaz a kezdetben hitelként folyósított fejlesztési forrás támogatássá válik, ha az eredményességmérési kritériumokat teljesíti a pályázó. A Gazdaságfejlesztési és innovációs operatív program (Ginop) keretében megjelent "Mikro-, kis- és középvállalkozások modern üzleti és termelési kihívásokhoz való alkalmazkodást segítő fejlesztések támogatása" című felhívásokra a támogatási kérelmeket továbbra is be tudják nyújtani a vállalkozások.

Forrás: MTI; Fotó: MTI

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.