Olyan cikksorozatot van szerencsénk közölni, amely teljesen más fénytörésben mutatja be Varga Zoltán pályafutását. A Ferencváros és a magyar futball legendája 1968-ban, a Mexikóvárosban zajló olimpia idején – olimpiai formaruhában – távozott hazájából. Éppen 28 évvel később, 1996 szeptemberében imádott anyaegyesülete hívására tért újra haza, amikor a Ferencváros vezetőedzője lett. Alig másfél évtized adatott ezután már csak neki itt a Földön: 2010. április 9-én este, egy öregfiúk-meccsen leállt a szíve, és életét veszítette. A következő cikk és a folytatások bemutatják, miért nem volt esélye Varga Zoltánnak sem akkor, sem később Magyarországon, hogyan fojtotta meg, járatta le az a hálózat, amelynek Varga (ahogyan minden profi, szabad és független ember) az ellenfele, ellensége volt. Kovács Attila újságíró, publicista tanulmánynak megfelelő írással tisztelte meg portálunkat, ezt közöljük három részben. Az újságíró közel került Varga Zoltánhoz, így pontosan látta, hogyan harcolt egy nála hatalmasabb, valójában talán legyőzhetetlen ellenfél ellen. Ha ma kezdene edzősködni, talán már nem tudnák ellehetetleníteni, de a kilencvenes, kétezres években ezt még simán megtehették.
KOVÁCS ATTILA, újságíró, publicista
Mottó: „Nem a bíráló személye számít, nem az, aki fanyalog, mert az erős ember egy pillanatra megbotlott, vagy mert ezt vagy azt szerinte jobban is csinálhatta volna az, aki cselekedni mert. Egyedül azé az érdem, aki kiáll a küzdőtérre, akinek arca porban, verejtékben és vérben fürdik, aki vitézül tör előre, aki újra meg újra téved és hibázik, mert a tévedések és hibák minden erőfeszítésnek a velejárói, aki síkra száll a nemes ügyért, aki szerencsés esetben végül megízlelheti a diadal gyümölcseit, s ha derekas teljesítménye dacára végül mégsem arat sikert, legalább tudja, hogy soha nem kell osztoznia a bátortalanokkal és a hidegszívűekkel, akik nem ismernek sem győzelmet, sem vereséget!” (Theodore Roosevelt – az idézetet egy szurkoló küldte Varga Zoltánnak)
Varga Zoltán, a Ferencvárosi TC vezetõedzõje a BVSC elleni NB I-es labdarúgó mérkõzésen a Népstadionban (2:1), 1996 / Fotó: MTI
Bevezető
A Fradi-szurkolók 1996 őszén elképesztő várakozással tekintettek Varga Zoltán Üllői úti szerepvállalása elé. Hazatérte ugyanis azonnal felforgatta az állóvizet, végre valahára azt lehetett érezni, hogy „na, talán elindul végre valami fejlődés, valami új”. Varga Zoli nyilatkozatai, megnyilvánulásai egy új világot, egy idehaza addig teljességgel ismeretlen szemléletet is megjelenítettek. A valódi profizmusét, amit addig csak hírből ismertünk itthon. [Ha már profizmus: Albert Flórián és Varga Zoltán ellentétéről korábbi munkatársunk, Szerencsés Dániel Márton írt remek cikket a portálunkra: Se nem Jézus, se nem Júdás – Albert Flórián: Császár, zseni és a kádári alkuk szimbóluma].
Varga egyetlen megszólalásában sem kertelt. A rossz játékot rossz játéknak, a gyenge teljesítményt gyenge teljesítménynek nevezte a nyilvánosság előtt is, és nála nem voltak érinthetetlen játékosok, kizárólag a pályán mutatott produktum számított. Mindez teljesen új volt a labdarúgásunkban már akkor is meglévő mismásoláshoz képest.
Ez a viselkedés, a nyílt, őszinte beszéd elképesztő rokonszenvre talált a szurkolók körében. Varga szavait, helyzetértékeléseit elfogadta a szurkolótábor. Igaz, a honi futballkultúrában csak idő kérdése volt, hogy mikor generálódnak az első konfliktusok, hiszen Varga Zoltán az általa képviselt személettel, profizmussal teljesen más értékrend szerint kezdett dolgozni, mint ami futballunk lezülléséhez vezetett, de ami itthon akkorra már megszokottá és elfogadottá vált. Mindezt azonban akár még „túl is élhette” volna, hiszen a jó focit sokan szeretik, és a magyar futball általános sikertelenségének mélységeiben Varga a maga profi és akarnok szemléletével akár egyfajta igazodási ponttá is válhatott volna.
Varga Zoli azonban személyiségével – egyébként akaratán kívül, mert ilyen ambíciói sosem voltak – társadalmi hatást is kiváltott. Egyre többen ismerték fel azt, hogy azok a problémák, azok a rákfenék, amelyekre Varga, mint Fradi-edző rámutat, nem csupán a Fradinál, s nem csupán a magyar labdarúgásban vannak jelen, de a társadalom más területein, és úgy általában az egyetemes magyar életben is. Mindaz, amivel Varga szembe szállt a Fradinál – a középszer uralma, a játékos adás-vételek terén tapasztalható mutyizás, a tisztátalan fundamentumok és a régi, „elvtársi” időkből megszokott kivételezések, stb. – össztársadalmi szinten is jelen vannak.
Márpedig a Ferencváros az egyedi és különleges népszerűsége folytán olyan a magyar életben, mint egy lakmuszpapír, így ami a Fradinál szemet szúr, az előbb-utóbb szemet szúr a társadalomban is. Ebből következően a Varga Zoltán által képviselt mentalitás elterjedése és lábra kapása hosszabb távon nem csupán a Fradiban, de akár az országban, a közéletben is katalizátora lehetett volna egy teljes megújulásnak.
Ezt ismerték fel azok az erők, amelyek – a politikától kezdve, a médián át, egészen a sportig – az élet minden területén sikeresen mentették át a hatalmukat a rendszerváltozás idején. S mivel Varga Zoltán jellemes, hajlíthatatlan, megvesztegethetetlen ember volt, akit nem lehetett megvásárolni, vagy pozíciók leosztásával – például a Fradi kispadjával – elhallgattatni, ezeknek az erőknek egy lehetőségük maradt: hiteltelenné tenni és ezáltal ellehetetleníteni. Tönkre tenni, mielőtt „nagyobb bajt” csinál. Ennek érdekében összpontosított támadást indítottak Varga ellen. Ebben minden eszközt bevetettek. Az általa több jelből vélt titkosszolgálati megfigyeléstől kezdve a nagy hatalmú futballkorifeuson és a médiahengeren keresztül egészen az arra kapható játékosokig, szurkolókig.
Varga egyik nagy ellenlábasa, az egykori Népszabadság egykori mindenható sportújságírója, Hegyi Iván / Fotó: MTI
Szisztematikus lejáratás és ellehetetlenítés
Varga életútjának egyik szomorú különlegessége, hogy ez az összpontosított támadássorozat – az imént felsorolt aktuális szereplőkkel – minden jelentősebb állomáshelyén utolérte. Akkor, azzal a tudással a birtokunkban, ami a történések időpontjában lehetett, mindezek mögött nem mindig tulajdonítottunk különösebb mögöttes tartalmat, legfeljebb furcsállhattuk, hogy Varga körül miért forr mindig a levegő. Később, azonban egyre egyértelműbben helyükre kerültek a mozaiktöredékek és összeállt egy kép.
Nem üldözési mánia, vagy néhány Varga-kedvelő szurkoló élénk fantáziálása csupán, ha kijelentjük: Varga Zoltán ellehetetlenítése tudatos, jól szervezett folyamat volt, amelyben voltak tábornokok, egyszerű katonák, sőt – mondjuk ki nyíltan – dróton rángatott „hasznos idióták” is. Utóbbiak viselkedésére nyújthat némi felmentést, hogy talán maguk sem tudták, milyen hatalmi játék részesei, s hogy burkolt vagy nagyon is nyílt fellépésük Varga Zoltán ellen valójában milyen körök „magasabb érdekeit” szolgálja.
Mostanra sziklaszilárd meggyőződéssel állítható, hogy Varga Zolit az a sokrétű, az élet több területén is komoly pozíciókat birtokló, elképesztően kiterjedt hatalmi hálózat próbálta ellehetetleníteni, amely már az 1960-as években is megfigyelte, s amely különös erővel rajta tartotta a szemét 1996-os hazatérése után is. Kálváriája, amelyen hazatérése után keresztülment, egyenesen következett a sajátos, magyarországi rendszerváltozásból, ahol demokrácia ide, többpártrendszer oda, ugyanazok az erők munkálkodhattak a tönkretételén, amelyek korábban, s amelyek bárki más ellen is hasonló módon léptek fel, aki hatalmukat veszélyeztette.
Ily módon Varga Zoltán 1996-tól a haláláig tartó pályafutása jóval több, mint egyéni sorstragédia. A társadalmunk deformitásait példázó, a meglévő anomáliákat leképező és azokból törvényszerűen következő események kísérték Varga utolsó éveit.
Kihasználva azt a helyzeti előnyt, hogy e sorok írója élete utolsó 13 évében baráti viszonyban lehetett Varga Zoltánnal, s így a személyes beszélgetések alkalmával sok dolog hátterét is elmesélte az általa átéltek közül, jelen cikksorozat ezeket az állításokat igyekszik alátámasztani és bizonyítani.
Ellenséges játékosok, újságírók és menedzserek
Egy futballedző sorsát csak kisebb részben határozza meg saját felkészültsége, szakmai rátermettsége, nagyobbrészt az őt körülvevő közegen múlik, az eredményessége. A közeg részét képezik elsősorban és mindenekelőtt természetesen a játékosok, akik a csapatot alkotják. A játékosok szerepe egy edző életében azért rendkívüli jelentőségű, mert egyfelől ők vannak a legközvetlenebb kapcsolatban a trénerrel, másfelől pedig ők azok, akik hivatva vannak arra, hogy az edző elképzeléseit a legjobb tudásuk szerint megvalósítsák a pályán, amely aztán optimális esetben a csapat győzelméhez, sikereihez vezet. Ez alapján érthető, hogy Varga Zoli esetében az ellene fellépő erőknek az öltözőben is szüksége volt szövetségesekre. Az ilyesmire kapható focistákat nem nehéz megtalálni akkor, ha tisztában vagyunk olyan törvényszerűségekkel, miszerint egy futballcsapat játékoskerete 20-22 fős, de a csapatba a cserékkel együtt is legfeljebb 13-14 játékos állítható be.
Vagyis mindig, minden csapatban vannak elégedetlenek, olyanok, akiknek nem is kell túl sokat a fülükbe duruzsolni ahhoz, hogy ezt az elégedetlenségüket az edző ellen lehessen fordítani. Az is örök törvénye a futballnak, hogy nem kell az egész csapatot az edző ellen hangolni. Épp elég néhány kulcsjátékossal ezt megtenni, mert ha 11 pályára lépő emberből akár csak 2-3 játékos nem küzd teljes erőbedobással, a mai dinamikus futballban az már szinte önmagában biztos vereséget jelent.
Ugyanígy fontos szerep hárul a vezetőkre, valamint a játékosok sorsát egyengető, illetve a futballisták és a vezetőség/edzők közötti kapcsolattartásban is résztvevő menedzserekre. Kiemelt jelentősége van a médiának, amely tevékenységével a mennybe emelhet, de akár a mélységekben is taszíthat valakit, szinte kénye-kedve szerint, bár talán pontosabb, ha úgy fogalmazunk: a médiát finanszírozó erők kívánsága és érdekei szerint.
Ha valaki, akkor Varga Zoltán tapasztalhatta, hogy milyen elképesztő ereje van a média összpontosított lejárató-hadjáratának. Mindezek mögött pedig végső soron ott áll a politika, és annak különböző erői, érdekcsoportjai, beleértve adott esetben a szolgálatokat is, amelyek a szálakat azok végpontjainál kézben tartják.
Varga Zoltánt magyarországi edzői időszakában a fentebbi felépítmény minden emeletéről érték támadások. Utólag rekonstruálva a történteket, azt is ki kell jelenteni, hogy ezek a támadások összehangoltan zajlottak, amelyben minden résztvevőnek megvolt a szerepe. Írásunkban a fentiek tükrében vizsgáljuk meg Varga Zoltán 1996 őszén újra kezdődő magyarországi pályafutását, és az őt ért támadásokat, ellehetetlenítési törekvéseket.
Varga Zoltán, (zöld) az FTC egykori labdarúgója beszélget az elítéltekkel. A Sopronkõhidai Fegyház és Börtön udvarán / Fotó: MTI
Játékosok
Varga Zoltán 1996. szeptember 13-án írta alá szerződését az Üllői úton, a Fradi-klubházban. A Ferencváros esetében – lévén szó a legnépszerűbb magyar csapatról – egyébként is különlegesen erős reflektorfényben élő játékosokról beszélünk, akiknek az esetek többségében az egójuk is meghaladja az átlagost.
Amikor Varga Zoltán a Ferencváros edzője lett, Simon Tibor, Telek András és Lisztes Krisztián volt a három legkedveltebb játékosa a csapatnak. Közülük a 2002-ben tragikus körülmények között elhunyt Simon közismerten kiváló kapcsolatot ápolt a hírhedt II-es szektor vezéreivel, akik rendszerint a Hegedűs Gyula utcai Simon-sörözőben gyülekeztek, és innen indultak a stadionba. Simon az öltözőben is vezéregyéniség volt, mindenki tisztában volt szurkolói kapcsolataival és annak minden előnyével, valamint hátrányával. [Simon tragikus haláláról épp a napokban írtunk, Szabó Gergő cikke itt olvasható – a szerk.]
Telek Andrást nem csupán a pályán mutatott játéka, de kiváló személyisége is rendkívül népszerűvé tette a szurkolók körében. Szerénysége, vállaltan keresztény életmódja ráadásul illeszkedett a Ferencváros nemzeti érzületű hagyományaihoz is így, ha akkortájt meghirdettek volna egy játékos-népszerűségi versenyt, abban alighanem „Manci” végzett volna az élen. Lisztes Krisztián a korszak legnagyobb reménysége volt, nemcsak a Fradi, de az egész magyar foci tekintetében is.
Tekintettel arra, hogy rendkívül kreatív, a támadásokat kiválóan szervező játékos volt, sokan benne látták Nyilasi, majd Détári utódát, és bizony úgy is kezelték. A honi tehetségekhez hasonlóan őt is hamar elkapatták, jogosítványa letétele után például egy fehér Mercedes-t kapott. Lisztes Varga érkezésekor már aláírt előszerződéssel rendelkezett a német Vfb Stuttgart csapatával, aminek nem sokkal később aztán jelentősége is lett.
Varga Zoltán nem ismerte, nem is ismerhette ki magát sem az öltözői, sem pedig a klubházi erőviszonyok terén, hiszen Münchenben élt, nem volt napi kapcsolata a Fradival.
Hazatérése után nála mindenki tiszta lappal indult, ugyanakkor ez azt is jelentette, hogy egyes játékosok korábbi privilégiumainak is vége lett. A csapatba kerülés kizárólag a tréningeken és a pályán mutatott teljesítményen múlott. Ez az elején extra teljesítményre sarkallta a csapat tagjait, amely egy 8 meccses győzelmi sorozatot eredményezett a bajnokságban, a kupában pedig a világklasszisokkal teletűzdelt Newcastle legyőzését.
NemzetiSport_1996_10__pages273-273
A kiváló bajnoki sikersorozat és emlékezetes, hatalmas győzelem idehaza a világ akkor egyik legdrágább csapata, a Newcastle United ellen, amelyben Alan Shearer, Les Ferdinand, Peter Beardsley, Faustino Asprilla és David Ginola is játszott, kispadján pedig a kétszeres aranylabdás Kevin Keagan ült, legalizálta Varga minden megnyilvánulását.
Az álomszerű indulás azonban meghozta a maga rossz oldalait. Varga Zoltán egy ízben úgy fogalmazott, hogy talán túl jól indult minden, és sokak számára félő volt, hogy a Varga-féle mentalitás sikere másokat – egy idő után esetleg túl sokakat – is magával ragad. Ezt alighanem tökéletesen érezte a tréner.
Telek “Manci” támadásba lendült
Hiába volt ugyanis, hogy a szurkolók százezrei a fellegekben jártak, és hogy ennek minden ferencvárosi vezetőnek is felhőtlenül örülnie kellett volna, voltak, akiknek az érdekeit veszélyeztetni kezdte a feltűnően jó szereplés. Ezért lépni kellett, elindult az aknamunka a zöld-fehérek trénere ellen.
A csapat a Newcastle elleni visszavágón már meg sem közelítette Üllői úti formáját, sima vereséget szenvedett, amivel ki is esett, és idehaza is megjelentek az első felhők az addig tökéletesen tiszta égbolt felett. A Fradi kikapott a Magyar Kupában Dunaszekcsőn 1–0-ra, majd bajnoki meccsen a III. kerületi TVE vendégeként 4–3-ra. Ez persze benne van a pakliban, olyan csapat nincs, amelyik mindig nyer.
Itt azonban más is követte a vereséget. A csapatkapitány, a közönség legnagyobb kedvence, Manci, azaz Telek András a Kerület-meccs után két nappal verbálisan „nekiment” Varga Zoltánnak.
„Itt semmi taktika nincs, Te Kölnben semmit nem tanultál!” – hangzott el a megfellebbezhetetlen ítélet Varga edzői kvalitásait illetően, amellyel a csapatkapitány megkérdőjelezte a trénernek a világhírű edzőképzőn szerzett diplomáját is. [Érdekes, hogy a Népszavában Törőcsik András írt arról: nem érti, Varga miért vár bocsánatot… – a szerk.]
Nepszava_1996_12__pages219-219
Ügy kerekedett Lisztes Krisztián körül is, ugyanis az atlantai olimpián megsérült, és nehezen felépült középpályás teljesítménye Varga szerint olykor inkább alibizés volt, mint szív-lélek játék.
Ennek oka pedig az volt, hogy Lisztes Krisztián előtt menedzsere, Zsiray László meglebegtette annak lehetőségét, hogy a téli felkészülést már Stuttgartban kezdheti meg. Ezért – Varga Zoltán véleménye szerint – Lisztes igyekezett óvni magát, nem belemenni a párharcokba, nehogy újra megsérüljön és esetleg ne kelljen a németeknek.
Nem ellene, hanem mellette “tüntettek”
A kialakult hangulatra jellemző adalék, hogy a téli szünet előtti utolsó bajnoki mérkőzést (Ferencváros–Zalaegerszeg 5–0) megelőzően állítólag Varga-ellenes tüntetésre készült a szurkolók egy csoportja. Ebből végül semmi nem lett, kikerült ugyanakkor egy „We love Varga Zoli” (fotó csatolva a levélben) feliratú transzparens a pályaszéli kerítésre, amely jelezte: hiába a hangulatkeltés a kiváló szakember ellen, a szurkolók azért átlátnak a szitán és teljes mellszélességgel támogatják Vargát.
Kiálltak mellette / Forrás: Kovács András
Simon Tibor „közös megegyezéssel” távozott az FTC-től a téli alapozás idején, mert hívta a BVSC, ahol állandó játéklehetőséggel kecsegtették. Nyílt összezörrenése nem volt a trénerrel, ám utána való nyilatkozatai rendre azt sugallták, hogy voltaképpen Varga miatt távozott. És 1996 decemberének végén Teleket is kirakták a csapatból:
NemzetiSport_1996_12-1560982370__pages433-433
Tököli, akiből Európa-klasszis is lehetett volna
Dunaújvárosban is akadt egy érdekes öltözői helyzet a csapat gólfelelőse, Tököli Attila és Varga között.
Amint azt Varga Zoltán meg is írta, illetve személyes beszélgetéseink során is rendre kiemelte, Tököli Attilát rendkívüli tehetségű játékosnak látta. Egyszer egy beszélgetésünk során szó szerint úgy fogalmazott, hogy ilyen kaliberű játékossal sem a Ferencvárosnál nem volt dolga, sem más magyar pályán nem látott ilyet. Futás közbeni cselezőkészsége, pengés technikája és rendkívüli gólérzékenysége miatt Európa bármely élcsapatába befért volna.
Varga Zoltán szerette volna kihozni a maximumot a ragyogó képességű csatárból, aki azonban tökéletesen elégedett volt azzal, amit addig elért. A konfliktus ebből fakadt, és bár Tököli – becsületére legyen mondva – sosem szervezkedett Varga ellen, nem próbálta Varga ellen hangolni csapattársait, nem fúrta edzőjét, nem bírálta a társak előtt verbálisan az öltözőben, aligha vitatható, hogy a szituációban Vargának volt igaza.
Tököli (balra), ki tudja, mire viszi, ha komolyabban veszi a futballt / Fotó: MTI
A kommunizmus ránk maradt csökevénye az, hogy a középszerre van felépítve minden, és hogy a tehetségesnek születettek közül sokan – a többség – megelégednek a helyzetükkel, nem törekszenek többre. Nincs meg az a hajtóerő, amelyet a nyugati profiknál látunk, akik hiába tartoznak a világ legjobbjai közé, mégis: nap, nap után küzdenek, mert mindig többek és többek akarnak lenni.
Talán még a ferencvárosi öltözőben történteknél is megdöbbentőbb esetek játszódtak le Győrött, Varga utolsó élvonalbeli csapatánál. A játékosok között itt is segítőkre találtak a Varga tönkretételére hajtó erők. Hasonlóan a Fradihoz, a kulcsemberek közül igyekeztek partnereket találni és ez sikerült is. Érdemes szó szerint idézni Varga hátborzongató visszaemlékezését.
„Hadd említsek egy példát Győrből, egy Telek-szerűen megtévesztett képviselőjét ennek a rétegnek.
Olyan jó képességekkel rendelkezett hátvédként, ami nem csak Magyarországon ritka, mert ha komolyan vette volna az életét, a lehetőségeket, Európa bármely csapatában játszhatott volna. Mint Tököli. Az alapok mellett ereje, gyorsasága, keménysége is megvolt hozzá, és jól szerelt, jól fejelt, jól értette a játékot, tudott futballozni.
… Minden csapatunknak megvan az ilyen ártó, vezérfigurája, aki egyben maga is áldozat. Egy tisztátalan üzlet áldozata. Az emblematikus győri figurát is az üzlet mozgatta, és ő csak azt tette, bár látható kedvvel, amit ennek az üzletnek a gazdája elvárt vagy diktált.
Mint csapatkapitány, már direkt, az öltözőben is eleve hatással volt a mindennapokra, az edzésekre, aztán a mérkőzésekre, minden részletére a csapatban történendőknek. Gazdájának nem feltétlenül kellett mindenkivel egyeztetni a miheztartásról, elég volt vele, a vezérfigurával, aki a kívánalmakat továbbadta.
… Volt aztán egy balszélső, aki ugyan nem volt egy szuper futballista, mégis valahogy ő vitte a prímet, amikor engem égetni kellett. Ebben egészen figyelemreméltó képességei voltak. Utána, hogy elment, akkor a nagynevű középpályás vette át ezt a csoportosulást, de ez már a második győri edzősködésem idején volt. …A csapat újdonsült vezéralakja azt művelte, hogy minden dolognak, amit mondtam, ellentmondott, és direkt provokált, hogy rúgjam ki az öltözőből. Mi van, ha kirúgom? Lehetett látni, hogy ő az embere annak a külső csoportosulásnak, amelyik nem kívánatosnak tartotta, hogy én ott vagyok. Hogy miért említem ezeket az eseteket? Mert minden csapatban találsz ilyet, de hogy romboló vezéralak lesz-e, vagy csak egy bohóc marad, azt kintről döntik el. …
Mindennapos harc folyt közöttünk, mindennapos volt, ahogyan piszkálták, provokálták a többieket, hogy gúnyos, alpári megjegyzést tettek mindenre, edzésgyakorlatra, játéktervre, edzői utasításra, bármire.
… Jellemző, hogy az újságokban az jött le: ’Vargát kirúgták, mert összeférhetetlen! Már megint kikezdte a legjobb játékosokat! Megbukott, mert alkalmatlan!’ De ha egyszer nem voltam alkalmas, akkor miért szenzáció a bukás?” (Varga Zoltán: Valahogy mindig félúton)
Látható, hogy Vargának tendenciózusan „betett” néhány játékos aktuális csapatainál.
Mindezek ellenére is nagyon valószínű, hogy az említett játékosok nagy része nem volt tisztában azzal, milyen játék részese, csak eszközök voltak megbízóik, a valódi nagykutyák, a hálózat, Varga szavaival élve, a maffia kezében. Varga elbeszélése is ezt a vélekedésünket támasztja alá, hiszen – amint Győrben tapasztalta – a csapatkapitány volt az öltözői szervező. A többiekkel közvetlenül talán szóba sem álltak a megbízók. Mindez persze nem, vagy legfeljebb csak részben menti fel őket.
Gyakran elhangzik a mai napig, hogy Varga nem volt eredményes edző. Aki így minősíti Varga edzői eredményeit, annak feltétlenül ajánlott elolvasni mindazt, amit Varga Győrben átélt. Ilyen közegben, ilyen játékosokkal az öltözőben nem is lehetett volna esélye annak, hogy Varga eredményt érjen el aktuális csapataival. Persze ez is volt a cél. Megmutatni, hogy lám: Varga nem képes jó csapatot összehozni, vagyis nem érti a szakmáját. [Ennek ellentmond, hogy Egervári Sándor a Varga által feljutatott, és részben általa felépített csapattal lett bajnok Dunaújvárosban.]
Folytatjuk.
Facebook
Twitter
YouTube
RSS