Az Országgyűlés által 2001. június 19-én elfogadott, a magyar hősök emlékének megörökítéséről és a magyar hősök emlékünnepéről szóló LXIII. számú törvény értelmében minden év májusának utolsó vasárnapján – az idén május 30-án – emlékeznek az elmúlt ezredév magyar hőseire, akik életüket adták a hazáért.
Az ünnep eredete az első világháború alatt elfogadott 1917. évi VIII. törvényre vezethető vissza. Az Abele Ferenc vezérkari őrnagy által 1915-ben kezdeményezett jogszabály arra kötelezett minden magyar várost és községet, hogy méltó emléket állítson “a most dúló háborúban” elesett hőseinek. Az 1917. évi törvény elfogadásától 1938 végéig 1086 világháborús emlékművet emeltek Magyarországon. Nem mindegyik volt szobor; akadt település, ahol a hősök kertjében fejfákat állítottak az ismeretlen vagy távoli helyeken eltemetett katonáknak, máshol fát ültettek, esetleg táblát helyeztek el a hazáért életüket áldozók nevével.
Az 1924. évi XIV. törvénycikk az 1914–1918. évi világháború hősi halottai emlékének megünnepléséről – a nemzet soha el nem múló hálája és elismerése jeléül, az élő és jövő nemzedékek örök okulására és hősi halottaink dicsőségére – minden esztendő májusának utolsó vasárnapján nemzeti ünnepként bevezette a hősök emlékünnepét. Az időpont mellett gyakorlatias szempontok miatt döntöttek: a mezőgazdasági munkák ekkor még nem vonták el a gazdákat az ünnepléstől, a sírok díszítéséhez viszont már volt elegendő virág. A budapesti millenniumi emlékmű előtti téren, amelyet három évvel később neveztek el Hősök terének, 1929. május 26-án avatta fel Bethlen István miniszterelnök Horthy Miklós kormányzó jelenlétében a nemzeti hősök országos emlékkövét, amelyet Kertész K. Róbert tervezett. A második világháború alatt, 1942-ben a hazáért életüket áldozó hősök megünneplését kiterjesztették az 1938 után elesettekre is, akiknek nevét bevésték az első világháborús emlékművekbe.
A második világháború után, 1945-ben még megtartották a hősök emlékünnepét, de már szerényebb keretek között. A szovjet vezetésű Szövetséges Ellenőrző Bizottság ezután egyre határozottabban követelte az ünnep megszüntetését, és a kommunisták elérték, hogy az általuk elfogadhatatlan tartalmúnak minősített emlékünnep kikerüljön a nemzeti ünnepek köréből. Sok helyen még ezután is megemlékeztek az elesett katonákról, de csak halottak napján. A Hősök teréről eltávolították az 1929-ben felavatott emlékkövet, helyére 1956-ban a magyar hősök emlékkövét állították, amelyet Gebhardt Béla tervezett. A rendszerváltás után a világháborúk hőseiről Magyarországon 1989. május 29-én emlékeztek meg ismét nyilvánosan, Szekszárdon, az első állami rendezvényt 1990-ben tartották meg. A történelmi igazságtétel részeként a budapesti Ludovika épülete előtt újból felállították a hősök emlékművét, és ismét fejet hajtanak a világháborúk hősi halottainak, katona- és polgári áldozatainak emléke előtt.
Az ünnepen azokra a névtelen hősökre emlékeznek, akik Szent István király óta életüket áldozták a hazáért. A törvény kihirdetése után, 2001. augusztus 18-án Budapesten ünnepélyes keretek között újraavatták a megújult Hősök terét, rajta a Szilágyi András tervezte új hősök emlékkövével. Ugyancsak 2001-ben a Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság kezdeményezésére a Rákoskeresztúri új köztemetőben felavatták a Magyar hősök emlékparkját a korábban mintegy huszonötezer katona sírját őrző, az 1960-as évektől fokozatosan felszámolt temető helyén. Az emlékparkban lévő Magyar katonahősök emlékműve a hősök napi megemlékezések egyik kiemelkedő helyszíne. A Parlament épületének falára 2011-ben helyezték vissza az 1910–1918-as Országgyűlés első világháborúban hősi halált halt tagjainak, tisztviselőinek és alkalmazottainak emlékére készült emléktáblát. Az ünnepen általában katonai tiszteletadással egybekötött koszorúzási megemlékezést tartanak a Rákoskeresztúri új köztemetőben a magyar katonahősök emlékművénél, valamint a Hősök terén, a hősök emlékkövénél.
Forrás: MTI; Fotó: MTI/Kovács Tamás
Facebook
Twitter
YouTube
RSS