Pesti Srácok

Angliának tartania kell a lépést, Lengyelország és Kolumbia egymás ellen akar túlélni

Angliának tartania kell a lépést, Lengyelország és Kolumbia egymás ellen akar túlélni

Ma válik teljessé a világbajnokság második fordulója. Ma van az utolsó olyan nap, amikor még a reménykedés és a harci szellem dominálhat, legalábbis a G és a H csoportokban, hiszen a pályára lépő csapatoknak még két meccsük van hátra a vébén, így hihetnek a csodában. Az utolsó csoportkörben aztán már a legtöbben kész helyzet elé lesznek állítva, és a matematikázás ideje jön el, na meg az óvatoskodásé, az egynullázásé, hiszen már sok lesz a vesztenivaló. A mai feladat Anglia számára a felzárkózás az igencsak erős Belgiumhoz, amivel szemben Panama akár kellemetlen akadállyá is felnőhet. Lengyelország és Kolumbia eközben egymás ellen próbálja meg kiköszörülni az első fordulóban szerzett csorbát, amíg Szenegál és Japán lemeccselheti, hogy melyikük a sors kegyeltje.

Iszonyú iramot diktálnak a belgák a G csoportban, ahol így most már nem az látszik fő kérdésnek, hogy Tunézia vagy Panama esetleg továbbsurranhat-e a nyolcaddöntőbe, hanem az, hogy Anglia bírja-e tartani a lépést Hazardékkal, akik mindkét kiscsapatot lehengerlő fölénnyel cincálták szét. Ha a Tunézia ellen Harry Kane két szemfüles góljával kiszenvedett, soványka győzelem után Panama ellen sem tudja magabiztos arcát mutatni a futballvébékről rendre megalázottan hazakullogó angol csapat, akkor nem nagyon lesz olyan fogódzója, ami alapján a csoportelsőségről döntő rangadón magabiztosan léphetne majd pályára Belgium ellen. A közép-afrikai csapat rokonszenvesen és bátran játszott az első fordulóban, mi több, az első félidőben állta is a sarat, így nem is olyan nehéz a szemünk elé képzelni az ellene kínlódó Angliát.

A H csoportban (ahonnan bizonyára a belgák és angolok nyolcaddöntős ellenfelei kerülnek ki) éppen az ellenkezője történt eddig, mint az előző négyesben. Azzal, hogy a lengyelek eltehetetlenkedték a meccsüket Szenegál ellen, Japán pedig élni tudott a kiállítás adta eséllyel, és felülmúlta Kolumbiát, most a két, eredetileg kiesőnek várt csapat áll az élen. Most a győztesek és a vesztesek találkoznak egymással, azaz a Japán–Szenegál meccsen az egyik csapat bebiztosíthatja a továbbjutását, míg a lengyel–kolumbiai összecsapás vesztese valószínűleg elköszön Oroszországtól. Emellett azonban más matematikai lehetőségek is vannak, gyakorlatilag mindenkiből lehet még továbbjutó, és az is megeshet, hogy a hárompontos csapatok körbeverik egymást egy hibátlan csoportelső (Japán vagy Szenegál mögött). Ez utóbbira viszont nagy tételben azért nem fogadnánk, hiszen az első forduló eredményeitől függetlenül még mindig egy nagyon kiegyenlített csoportról van szó. Éppen ezért megjósolhatatlan, hogy mi lesz, apróságok dönthetnek, ahogy öt nappal ezelőtt is – egy kiállítás vagy éppen egy csapat által kifogott rossz nap.

A mai program:

PestiSracok facebook image

14 óra: Anglia–Panama17 óra: Japán–Szenegál20 óra: Lengyelország–Kolumbia

A program elkészültét a Tippmix forgalmazója, a Szerencsejáték Zrt. támogatja.

Ajánljuk még

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.

Elmebeteg volt Péter Gábor vagy szociopata bűnöző? Az Eisenberger család nyomában

A Hálózat 2018 december 10.
Amikor Péter Gábor egyik főcsatlósát, Bálint István idegorvost letartóztatták, a lakásán megtalálták "Eisenberger Benő" kórtörténetét. Az ÁVH megsemmisítette az iratot, ami azért furcsa, mert „Eisenberger Benő” Péter Gábort takarta, aki csak később vette fel mozgalmi, magyarosan csengő nevét. Péter Gábor bátyja, Sámuel a visszaemlékezések és iratok szerint bolond volt, az ÁVH vezére egy ismert pszichoanalitikussal raboltatta haza. Péter nővére, Katalin pedig végül Lipótra került, s annak férjét, a szerencsétlen asztalosmestert, aki az egész Péter családot támogatta korábban, kihallgatás közben verték agyon. Őrült volt-e Péter Gábor? Bemutatjuk az Eisenberger családot.

Jól ismert figura az alvilágban a választási irodánál parádézó egyik nehézfiú

Magyar ugar 2016 február 24.
A Nemzeti Választási Irodánál kedden balhézó és a szocialista Nyakó István népszavazási kezdeményezését megakadályozó nehézfiúk közül egyikük, Krakovszky Tibor kiváló kapcsolatokat ápolt a hírhedt Koszi-klán bűnbandával – értesült a PestiSrácok.hu. „Tibike” információink szerint korábban a diósdi kettős gyilkosságban is érintett banda egyik tagja mellett testőri feladatokat látott el, ráadásul - a közösségi portálon korábban még megtalálható - egyik fotóján együtt is pózolt a bűnszervezet tagjával.