Pesti Srácok

Kolumbia csoportelső, Szenegál a vb vesztese: több sárga lapja miatt maradt le a továbbjutásról

null

Unalmas, eseménytelen meccsen Kolumbia 1–0-ra legyőzte Szenegált, ezzel megnyerte a csoportját. Az afrikai csapat csak a gól után kezdett el futballozni, de végül nem tudott egyenlíteni, és több sárga lapja miatt Japán mögött végzett, így lemaradt a nyolcaddöntőről.

Kétségtelenül Szenegál a vb vesztese, de megérdemli. Az afrikai csapat csak a bekapott gól után kezdett futballozni Kolumbia ellen, de akkor ismét megmutatta, hogy azt amúgy nagyon tud. Az utolsó negyedórában többször helyzetbe kerültek, de minden kimaradt, így az a Japán jutott tovább helyettük, amely ugyanúgy kikapott az utolsó csoportmeccsén. Egy hasonlóan gyenge, már-már fertelmes meccsen.

Mind a Kolumbia–Szenegál, mind a Japán–Lengyelország meccs csalódást okozott, hiszen egyik csapat sem igazán akart nyerni, talán még a már kiesett lengyelek tettek ezért a legtöbbet.

Az a Kolumbia amely elvileg győzelemre volt ítélve az utolsó meccsén gyakorlatilag semmit sem csinált az első félidőben. Lassan, tötyörögve futballozott, s közben legjobbját, Jamest is elveszítette sérülés miatt. Szenegál sem tett sokkal többet, ez az amúgy kitűnően kontrázó válogatott szépen végigalibizte szinte az egész meccset, így nagyon sokat tett saját kieséséért.

PestiSracok facebook image

Miután a lengyelek a második félidőben megszerezték a vezetést Japán ellen, úgy tűnt, Szenegál és Kolumbia egy dupla nullával, kéz a kézben is továbbjuthat. Mina azonban máshogy gondolta: a Barcelonában csak a kispadot koptató védő remek pattintott fejessel köszönt be, Kolumbia így rögtön csoportelsővé vált.

Mina ünnepel / Fotó: MTI/EPA

Említettük, hogy az afrikai csapat ekkor váltott, és hirtelen elkezdett támadni. Több komoly lehetősége volt, de minden kimaradt, és ekkor már Japán volt a másik továbbjutó – kevesebb sárga lapja miatt.

Miután mind pontszámban, mind gólkülönbségben hasonló volt a két együttes mutatója, és az egymás elleni meccsük is döntetlennel zárult, végül a Fair Play-mutató döntött. Bármilyen vicces is, Japán végül a kevesebb sárgája miatt jutott a nyolcaddöntőbe.

Szenegál meg csak magát hibáztathatja. Volt annyi futballtudás ebben az együttesben ahhoz, hogy a vb egyik leggyengébb csoportjából továbbjusson. Kolumbia meg ünnepelhet, egészen a nyolcaddöntőig, ahol vagy a belgákkal vagy az angolokkal találkozik.

A program elkészültét a Tippmix forgalmazója, a Szerencsejáték Zrt. támogatja.

Fotók: MTI/EPA

(_gdeaq = window._gdeaq ||

<>

).push(

<'nc', 'false'>

); (_gdeaq = window._gdeaq ||

<>

).push(

<'hit', 'gemadhu', 'nSqQyzc2G6Yo2gKePIfUG5dQ7J7sbISZgDBO38wBfcP.z7', 'lckmllpivj', 'kjettqfifvcnbxbnpxipjuaugoln'>

);

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.