Pesti Srácok

Nagy győzelmet aratott a japán robotválogatott, Kolumbia hiába lőtte be a vb legravaszabb gólját

null

Nem túl izgalmas a japán válogatott, de szimpatikus és hatékony - mintha 11 robotot láttunk volna, olyan precizitással őrölték fel a már a meccs elején emberhátrányba kerülő Kolumbiát. A robot kifejezést távolról sem pejoratív formában használjuk, a japán csapatban (és kultúrában) csak csodálni lehet ezt a kivételes összhangot és munkamorált. Japán teljesen megérdemelt, és nagy győzelmet aratott: Kolumbia játékereje alapján (a lengyelek mellett) a csoport favoritjának számít(ott) a világbajnokságon. Most viszont a padlóról kell majd felállniuk.

Kolumbia bemutatkozását nagyon vártuk, hiszen négy éve a világbajnokság egyik legszebb futballját ők mutatták. Ehhez képest néhány perc kellett csak ahhoz, hogy teljesen lenullázzák magukat első csoportmeccsükön. A harmadik percben Japán a semmiből került hatalmas helyzetbe: Oszako lépett ki egy hosszú indítással, és Ospina hiába védett hatalmas bravúrral, a kipattanó Haszebéhez került, akinek lövését Carlos Sánchez hárította. Nem kellett volna: a kolumbiai játékos piros lapot kapott – így megszületett a vb első kiállítása –, Japán pedig tizenegyeshez jutott. A rutinos Kagava be is lőtte (1–0). A gól mellett az is vészjósló volt Kolumbia számára, hogy az egész meccsen tíz emberrel kell majd játszania, márpedig ez ezen a szinten pokoli nehéz feladat.

Nem sokkal ezután azért Kolumbia is helyzetbe került, Falcao egy szabadrúgás után veszélyeztetett. A 15. percben aztán Japán duplázhatta volna meg az előnyt: Kagava finom passzt adott Inuinak, aki hirtelen klasszisnak képzelte magát, és megpróbálta elcsavarni a labdát a hosszúba. Nem sikerült. Óriási ziccer volt.

A meccs egyébként kifejezetten szórakoztató volt: Japán hozta a szokásos, kicsit robot-szerű, sematikus futballját, míg a sokra hivatott Kolumbia rengeteget hibázott, ezzel is nehezebbé téve a már önmagában nagy terhet jelentő emberhátrányos szituációt.

PestiSracok facebook image

A 32. percben megint komoly helyzethez jutottak a japánok, Oszako lábáról viszont lecsúszott a labda. Egy perccel később a zseniális Falcao ért bele akrobatikus mozdulattal egy felívelésbe, de a japán kapus könnyedén védett. Nem sokkal később meg vár vadul – japán szinten „vadul” – reklamált, amikor a kolumbiaiak ravasz, sunyi lövéssel egyenlítettek.

Falcao harcolt ki véleményes szabadrúgást a tizenhatos sarkánál, a labda mögé az addig is aktív Quintero állt, aki átverte az egész japán védelmet. A sorfal felugrott, ő meg szépen ellőtte alattuk az alsóba. A morcos Kawasimi hiába integetett, a labdát már a vonalon túlról szedte ki (1–1).

Japán a második félidőben felőrölte ellenfelét

A szünet után Japán fokozta a nyomást – a robotos metaforánál maradva: feltöltötték a játékosokat –, és az 53. percben nagyobb helyzethez is jutottak: Ospina védett. Az 57. percben Inui csavart szépen, de az Arsenal kolumbiai kapusa ezt is kiszedte. Érett a japán gól, de nagyon, előbb egy fejessel, majd egy beadásszerű lövéssel veszélyeztettek. A 73. percben már csak a csoda mentette meg a Kolumbiát, de a szöglet után már az sem: Ospina totyogott a labda lehúzása helyett (jellegzetes dél-amerikai kapus-szerencsétlenkedés), Oszako meg szépen befejelte a ziccert (2–1).

Kolumbia a bekapott gól után váltott, a 78. percben egy zseniális sarkazás után a csereként beállt James került helyzetbe, de egy bevetődő japánról fölé pattant a labda. Ezután már hiába próbálkoztak, az emberelőnyben futballozó Japán rutinosan lepörgette a meccset, és történelmi győzelmet aratott – korábban még sohasem győzött dél-amerikai válogatott ellen!

A program elkészültét a Tippmix forgalmazója, a Szerencsejáték Zrt. támogatja.

Fotó: Fifa.com

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.