Pesti Srácok

Nyugat-európai párharc jön az egyik döntős helyért

Nyugat-európai párharc jön az egyik döntős helyért

Mindössze négy európai csapat maradt versenyben a focivébén, és a kezdeti esélylatolgatások felemásan jöttek be. A legnagyobb nevű csapatok sorban kihullottak, a németek már a csoportban, a spanyolok és az Eb-címvédő portugálok a nyolcaddöntőben, a brazilok a negyeddöntőben zúgtak ki, és maradtak az elejétől fogva titkos esélyesként emlegetett válogatottak. Közülük kettő ma este dönti el, hogy Franciaország harmadszor vagy Belgium először játszhat világbajnoki döntőt.

A franciák talán kilógtak ebből a titkos esélyesi besorolásból, hiszen elejétől fogva sejthető volt, hogy komolyan kell venni őket, csak éppen a teljesítményükkel nem szolgáltak rá eleinte. Hasonlóan, mint a 2006-os világbajnokságon, ahol a csoportban még nyomorultabbul kezdtek, mint most, aztán az egyenes kieséses szakaszban csupa nagynevű ellenfelet küldtek haza, egyre magabiztosabban játszva. Ezúttal sem látszott az ausztrálok vagy a peruiak elleni tehetetlenkedésükön – nem beszélve a dánok elleni permanens munkakerülésről –, hogy benne lenne bármi maradandó eredmény Deschamps csapatában. Aztán egyértelmű fölénnyel verték Argentínát, Uruguayt még simábban, és hirtelen újra itt vannak a legjobb négyben.

Ahol a náluk is sötétebb ló belgákon át vezetne az útjuk a döntőbe. Belgium akkor járt utoljára itt, amikor mi világbajnokságon: 1986-ban. Ez annyiból is tanulságos, hogy ők 32 éven belül már a második világszínvonalú csapatukkal villognak, nálunk viszont ezalatt csak tovább mélyült az eredeti állapothoz képest már 1986-ban sem csekély válság. Akkor viszont Belgium korántsem menetelt olyan meggyőzően, mint az idei tornán. Roberto Martínez legénysége átszaladt a csoportján, majd a nyolcad- és negyeddöntőben is hozta ugyanazt a gyilkos támadójátékot. A csapat sokkal kiforrottabbnak tűnik, mint a két évvel ezelőtti Európa-bajnokságon, csupán a védelmük nem hibátlan. Tunéziától és Japántól is képesek voltak két gólt benyalni, az ázsiaiak ellen ráadásul ez majdnem a továbbjutásukat veszélyeztette. Brazília ellen aztán ők lettek a kiscsapat, amely behúzódva, fegyelmezetten védekezve és életveszélyes kontrákat vezetve bravúrsikert ért el.

Valószínűleg a ma esti elődöntő is a franciák labdabirtoklásáról fog inkább szólni, aztán majd kiderül, hogy Mbappé vagy Lukaku utolérhetetlen sprintjei érnek többet.

PestiSracok facebook image

Franciaország–Belgium (20 óra)

Ajánljuk még

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.