Pesti Srácok

Török vagy sem? Már a német sportvezetés is választ vár Öziltől, aki cserbenhagyta a szurkolókat

Török vagy sem? Már a német sportvezetés is választ vár Öziltől, aki cserbenhagyta a szurkolókat
Merkel és Özil / Fotó: Telegraph.co.uk

Nehezen emésztik meg Németországban a véghajrájához érkezett világbajnokságról való csúfos kiesést. A kudarc okát sokan a török származású Özil vezette klikk hozzáállásában látják, a német válogatott futballistája az utolsó vereség után összeveszett a szurkolókkal, aztán nyilatkozat helyett elment nyaralni. Most már a német futballszövetség elnöke is azt mondta, hogy Özilnek beszélnie kell. Akar-e még német válogatott lenni?

Bár továbbra sem reklámozzák, a jelek szerint a „Bling bling gang” nevű társaság okozhatta a német válogatott példátlan bukását. A kudarc fő felelősének a török elnökkel fotózkodó Mesut Özilt, és az őt a csapatból ki nem vágó Joachim Löwöt tartják. (Cikkünk itt.) A török származású játékos nem csupán lélektelen játéka (Mario Basler döglött békának nevezte) miatt került politikailag korrekt kereszttűzbe (a szép új sajtóvilág egyik új fogalomzavara), hanem azért, mert összebalhézott egy német szurkolóval, majd azóta sem állt ki a nyilvánosság elé.

Annak ellenére, hogy erre ígéret volt, ő inkább elment nyaralni török barátnőjével. Ezt a hozzáállást Németországban sem kedvelik.

A német szövetség persze vékony jégen jár. A szövetségi kapitány Löw mindig is szerelmes volt Özil játékába (aki sokáig nem is okozott csalódást, azért a világbajnoki címet ne vegyük el tőle sem), és politikailag nagyon kényes az ügy.

PestiSracok facebook image

Angela Merkel korábban együtt fényképezkedett az integráció egyik arcának tekintett középpályással, aki akkor még egyáltalán nem viselkedett törökként, és 2010-ben talán még Erdogant sem nevezték diktátornak. Azóta minden megváltozott.

Reinhard Grindel, a Német Labdarúgó Szövetség elnöke most a Kickernek nyilatkozott, azt mondta, Özilnek ki kell állnia. Joguk van a válaszokhoz a szurkolóknak. Ha Mesüt visszajön a szabadságáról, nyilvánosan kell beszélnie. A sportszerűség is ezt kívánja - nyilatkozta.

A napokban megszólalt Oliver Bierhoff is, aki most már azt mondta, érdemes lett volna megfontolni, hogy egyáltalán elvigyék-e. Nem mintha lett volna valós esély arra, hogy itthagyják.

Bár Merkel nyilván nem telefonál le Bástya elvtársként, attól még Nyugaton is meg kell felelnie mindenkinek az elvárásoknak. Márpedig az az volt: a török-németek arcának ott kell lennie a világbajnokságon. Főleg, hogy azért Európa-klasszis is.

Még érdekesebbé teszi az ügyet Ilkay Gündogan reakciója. Ő Özilhez képest kevéssé ismert (ettől függetlenül remek játékos), ő volt a másik német válogatott, aki Erdogannal pózolt. Ő viszont vállalta a nyilvánosságot, és azt mondta, a német értékek mellett áll. Valamit Özilnek is kell mondania, de attól még ez a világbajnokság a német válogatott talán mindenkori legnagyobb kudarca marad. A világ más tájain pedig az a szokás, hogy megtalálják a felelősöket.

A program elkészültét a Tippmix forgalmazója, a Szerencsejáték Zrt. támogatja.

Vezető kép: MTI/EPA

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.