Közmunkaprogram 2018

Persze adódhat a lehetőség, hogy a leköszönő politikus az eredeti, végzettsége szerinti szakmájában helyezkedik el. Így lesz belőle 40 éves „kistanítónéni”, vagy ötvenes ügyvédbojtár. Azonban mostanában gyakran tapasztalom, hogy a hosszú ideig szellemi munkát végzők jó része tudatosan nyergel át a fizikai munkára. Ami minden szempontból dicsérendő és pártolandó. Minden bizonnyal így tett a fotón látható három úriember is. Döntésükben akár a legújabb nemzeti konzultáció ide vonatkozó kérdése is szerepet játszhatott, vagy esetleg annak a posteriori tudásnak a megléte, mely szerint ők és a kormányzás vagy két különböző mágneses pólust képvisel, vagy valami másfajta, eddig nem ismert fizikai erő hatására kerülnek egyre távolabb a hatalomgyakorlástól. Nyilván adja magát, hogy legelőször is a saját házuk táján kell majd sepregetniük. S ha ez megvan, elég csak seprűjükre támaszkodva várniuk, hiszen köztudott, hogy a szemetet összefújja a szél. Az mindenképp helyeslésre ad okot, hogy még a nemzet kukásaiként is adnak megjelenésükre, hiszen mindannyian a francia „Je suis” divatcég legújabb téli kollekcióját viselik. Ami pedig a legörvendetesebb, az a fotóról sugárzó jókedv. Ujhelyi és Tóth arcán is látszik a felhőtlen öröm. De ami a legszebb, hogy végre
boldog Karácsony!
(Nem mellékesen egy napja sincs, hogy meg találtam jegyezni: hazai balmajmaink közt teljességgel bizonyos, hogy utánzásra kerül majd a sárga mellényes őrület (KLIKK IDE!). Nekik ugyanis teljesen mindegy, hogy jobber tüntet-e a balos ellen, avagy fordítva, és hogy a követelések mennyire megalapozottak, vagy légbőlkapottak. A lényeg, hogy kormánybuktató legyen a bulika. Bár... mit is beszélek? Ezek itt fent, a kép tanulsága szerint igazi HUE gyerekek.)

() VBT ()
(Fotó: Facebook)