Tavasz vége – ősz eleje. Ez a két időszak fogja 2019-ben meghatározni a közhangulatot. Azoknál is, akik úgymond „nem politizálnak”. Ilyen ember ugyanis nincsen. Nem mindegy azonban, hogy a május 26-ra meghirdetett európai parlamenti választások, illetve az ősszel esedékes önkormányzati választás mekkora erővel nehezedik ránk, s milyen - igencsak embert próbáló – erőhatásoknak teszi ki régóta tépázott emberségünket.
Két rész az nem egy egész
Amit eddig tettünk, ahogyan eddig tettük, az nem jó. Mondom ezt úgy, hogy a magyarságot egészként kezelem, a budai elit gimnázium O1G-s matricával slam poetryben panaszkodó tüntetőjétől a Békemeneten résztvevő székely magyarig bezáróan. Valahogy egy picinykét mindünknek engedni kellene. Valahogyan meg kellene találnunk azt az utat, ami a józanság, a szabad szellem, az
egymás megértésének
az akarásához vezetne. Ehhez azonban arra van szükség, hogy legelőször is az
egymás meghallgatásának
az akarása tudatosuljon bennünk. Amire most szükségünk van (
szükségünk lenne
), hogy megrázzuk magunkat, szégyentől, haragtól, vagy mindkettőtől égő arcunkat jó hideg vízzel megmossuk, s úgy gondoljunk erre az országra, mintha nem két, teljesen különálló rész lenne, amelyik egymást folytonosan ostorozza, hanem egyetlen komplex egész. Legalábbis akkor, amikor sorsfordító, a jövőnket több évre, évtizedre, évszázadra meghatározó döntéseket kell hoznunk.
Előfeltételek
Erre egyetlen lehetőség van: az érdemi vita. Véget kellene vetni egyik oldalon a populista színjátékoknak, a saját magunkat szabadságharcosként feltüntető pozőrködésnek. S ugyanígy véget kellene vetni a másik oldalon a szittya öntudatnak, a másik hazaárulózásának, annak, hogy mi döntsük el, ki a magyar, és ki nem. Ha akarjuk, ha nem, egy család vagyunk. Nemzetiségtől, kortól, nemtől, s pártpreferenciától teljesen függetlenül. Persze az érdemi viták lefolytatásának is vannak előfeltételei. Ennek legfontosabbika, hogy megragasszuk, összeforrasszuk azokat a kötelékeket, amiket a politika miatt téptünk szét. Úgy gondoltuk sok esetben, hogy örökre. De nincs olyan, hogy örökre. Ne féljünk sem bocsánatot kérni, sem megbocsátani! Ne féljünk változni, s ne féljünk változtatni! Sokaktól hallom például, hogy másokkal ellentétben ők mennyire lojálisak és hűségesek, hiszen évtizedek óta erre, vagy arra a pártra szavaznak. Csakhogy a mai politikai palettán egyetlen olyan párt sincs, amelyik az alakulásától kezdve egészen mostanáig ugyanazt az irányt követte volna, amelyet a pártvezetés a kezdetekkor kijelölt. Ha tehát az állandó pártpreferenciával bíró választópolgár a változások ellenére is kitartott folyamatosan változó pártja mellett, az csak azt bizonyítja, hogy mindeközben ő maga is változott. A változás pediglen nem ördögtől való, ellenben nagyon is borítékolható.
Érdemi viták
Amennyiben sikerül túllépnünk saját hamis büszkeségünkön, amit sok esetben tévesen öntudatnak nevezünk, máris sor kerülhet az érdemi vitákra. Ezeknek a vitáknak valóban és ténylegesen érdemieknek kell lenniük. Ha teszem azt az egyik fél azt mondja, hogy ez vagy az a párt ennyit és ennyit lopott, akkor merje cáfolhatatlan adatokkal is alátámasztani állításait. Aztán ha bizonyítékok hiányában, vagy hamis bizonyítékok előhozatala után az érintett fél mindent tételesen cáfol, akkor a másiknak legyen ereje elfogadni a cáfolatot. Amikor tehát adatokat ütköztetünk adatokkal, ne az legyen a viták vége, hogy „
de az én apukám erősebb
”. A legnagyobb hiba az, amikor az értelmi vita érzelmivé aljasul. Az is teljesen felesleges, hogy olyan szövedékeket vonjunk be a beszélgetésekbe, melyeknek még érintőlegesen sincs közük magához az alap történéshez. A közelmúlt jó példával szolgált erre. Nem kifejezetten kedvelem Gyurcsány Ferencet. De a Nagy Imre szobor áthelyezésével kapcsolatban mondott ostobaságait nem kell újabb ostobaságokkal megkontrázni. Nem gondolom, hogy egy férjnek bármiféle felelőssége lenne abban, hogy annak idején mit és hogyan cselekedett az anyósának az apja. A példában azt írtam, hogy ostobaság. Ezzel látszólag ellentmondtam magamnak. Valójában azonban aki pont e szobor áthelyezésének a jogosságát, uram bocsá' kivitelezését támadja, az máris kampányt folytat, méghozzá nemtelen kampányt.
***
Már a cím is azt sugallja, hogy én magam sem hiszek mindezek teljes létrejöttében. Ez így is van. Ha azonban ennek csak töredéke valósul meg, már akkor is sokkal tisztább, sokkal emberibb választásoknak nézünk elébe. S legfőképpen sokkal könnyebben tudjuk elfogadni a választások végeredményeit.
A fenti sorok nem annyira iránymutatók (s pláne nem kioktatási céllal születtek). Csupán a kívánságaim 2019-re.
Valóban és szívből kívánok Boldog Újévet minden magyarnak!
